Vezető a Déri Múzeum kiállításaihoz (Debrecen, 1978)

A magyar finomkerámia, fajansz, kőedény, porcelán – Szalay Emőke

alakos edényeket képviseli. Hasonlóan kedvelt forma volt a káposztafej alakú tál. A másik ilyen szelence már Budán készült, jól mutatva, milyen hűen másolták a mintákat. A kacsaalakú edény kosolnai jeggyel van ellátva. A kedvelt Veronikas szenteltvíztartók Stomfán készültek. A fajanszgyártás a XVIII. század végén hanyatlásnak indult, ezt a jóval keményebb kőcserépedények megjelenése, majd széles körű elterjedése okozta. Magyarországon a magasabb hőfokon égetett kőcserép gyártását először Holicson vezették be, majd ezt hamarosan követte a kassai, eperjesi gyárak megindulása. A Felvidéken még Besztercén, Körmöcbányán, Iglón, Murányon, Rozsnyón működött igényesebb termékeket készítő üzem. Miskolcon és Apátfalván, később Telkibányán és Hollóházán népies díszű kőcserép edényeket készítettek. Dunántúlon is több üzem működött. Erdélyben Batizon készítették a legjobb minőségű kőcser epet. A kiállított darabok szinte kivétel nélkül felvidéki gyárak termékei, mivel Debrecenbe ezekből a gyárakból hoztak nagy mennyiségű edényt. A tálak, tányérok között a legigényesebb darab a négyszögletes, Holicson készült tál a XVIII. század végén igen kedvelt rézlevo natos, mitológiai jelenetet ábrázoló képpel. Hasonló díszítésűek a besztercei tányérok. A többi mindennapi használati tányér közül, amelyek Kassán, Iglón, Miskolcon készültek, az áttört, kosárfonatos díszűek tűnnek ki. Kiemelkedő a napsugaras díszítésű szilvási tál. A következő két tárlóban levő használati edények, kancsók, fűszertartók, szószoscsészék klasszicista formákat tükröznek. Finom megmunkálásúak a kassai kis nyeles lábasok, a fonott kosár. Jellegzetesek az iglói, murányi, oroszlánfogójú monogramos, levonóképes díszítésű tartóedények. Különlegesebb darabok az asztali fűszertartók, áttört oldalú kosárfonatos, kékkel festett díszítésükkel. A magyar porcelángyártás viszonylag későn, csak a XIX. században indult meg. Ennek elsősorban az volt az oka, hogy a bécsi porcelángyárat, amely császári tulajdonként privilégiumot élvezett az osztrák tartományokban, az udvar meg akarta kímélni az esetleges piaci versenytől. Ezért könyörtelenül megakadályozott minden olyan kísérletet, amely önálló magyar porcelángyártáshoz vezethetett volna. Szembetűnő példája volt ennek, hogy Batthyány Tihamér XVIII. század végén alapított porcelánműhelyének 300 darabját felsőbb rendeletre összetörték. Ezek után csak 1827-ben Bretzenheim Ferdinánd vállalta a veszélyt, hogy ha az udvar tudomására jut kísérletezése, bezáratja a gyárat. A porcelángyártást Zemplén megyei regéci birtokán kezdte el. A reformkor pezsgő hangulatában nagy örömmel fogadták az önálló magyar porcelángyártás megindulását. Fő támogatója Széchenyi István volt, aki angliai útjáról mintákat hozott a gyárnak, hogy a készítmények minél magasabb művészi színvonalra emelkedjenek. Működése során a 281