Angi János – Lakner Lajos (szerk.): A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2014 (Debrecen, 2014)
Régészet - Horváth Tünde: Mobilitás: Transzhumálók vagy bevándorlók?
12 HORVATH TÜNDE 2. kép A Yamnaja entitás elterjedése és a bennszülött közép-európai letelepült régészeti kultúrák elterjedése a késő rézkorban a Yamnajával egy időben rágja tövig vagy tépi ki gyökerestül a növényt; nem úgy, mint a juh és a kecske. A földműves és civilizált kultúrák közelsége és a kevésbé mostoha körülmények miatt a kelet-európai steppéket „nomád-marasztaló gyepként" emlegetik (Matolcsi 1983:286-296). Y. Rassamakin a nyugati Yamnaya tömböt félnomád gazdálkodást folytatóként írta le (Rassamakin 1999:154). A felsorolt kultúrák juh- és szarvasmarha-tartók, a Yamnaya kivételével a letelepedett életmódúak sertéssel és kutyával változó mértékben kiegészítve. A korszakban felbukkanó, és talán háziasításon áteső ló megjelenése a pontatlan magyar adatok miatt rendkívül problematikus. A Bö- könyi S. által kora, középső és késő rézkorinak, valamint kora bronzkorinak meghatározott lelőhelyek és kultúrák lócsont-leleteinek mindegyikénél felmerül a revízión átesett orosz Oereivka lelőhelyhez hasonlóan (Bökö- nyi 19/9:104-108; Levine etal. 1999), hogy a több-periódusú lelőhelyek későbbi korokból és kultúrákból származó leletei lesznek. Meggyőződni erről csak minden egyes csont radiokarbon mérése után tudnánk, de a gyanú már most jogos, különösen az újabb ásatások fényében. Feltűnő, és további alapos gyanúra okot adó jelenség, hogy a nagy kiterjedésű Harangedényes kultúra különböző csoportjai közül Európában egyedül a Csepel csoportban kimagasló a lócsontok aránya (Kalicz- Schreiber & Kalicz 2000:49; Kulcsár 2011:191), és ez évtizedek óta a magyar és külföldi teóriák egyik legdivatosabb alapját képezi, amelyből a szigeten egy speciális Harangedényes ló-tenyésztő központot vizionálnak. Sajnálatos módon a közelben 2000 után Szigetszentmiklóson és Budakalászon előkerült nagy sírszámú tiszta Harangedényes temetők és a mellettük fekvő, hozzájuk tartozó települések egyikén sem dominált a lócsont az állatcsontok között, sőt, gyakorlatilag elő sem fordult a két ásató szóbeli közlése alapján (a lelőhelyek feldolgozása folyamatos, az információ valódi adatokon, meghatározásokon alapul, de még jórészt közületien, vö. Patay 2013; Horváth 2013b). Az összes többi lelőhelyen a Harangedényes kultúra Nagyrévvel, Somogyvár-Vinkovcival, több esetben pedig más, még későbbi kultúrákkal keverten fordult elő. A csepeli lelőhelyek (Háros, Hollandi út) újabb revíziója lehetetlen, mivel a lócsontokat a kor akkori szokásai szerint a meghatározás után leselejtezték. Több mint valószínű azonban, hogy egyiken sem a Harangedényes kultúrához tartoztak a lócsontok, hanem talán az első olyan magyarföldön található kultúrához, ahol lószerszámok is utalnak a nagyfokú ló-használatra (és ez a Nagyrév, amely Patay R. lelőhelye alapján kis korkülönbséggel ugyan, de világosan elválik a Harangedénytől: Patay 2009:224; vö. még Mozsolics 1953), vagy más, a területen feltárt későbbi kultúrákhoz (majd mindenhol a késő bronzkori urnamezős kultúra is megtalálható volt). Nézzük a kurgánok alatt talált állatcsontokat. Hajdúnánás—Tedej- Lyukas-halom szarvasmarha csontjának radiokarbon mérése mezolit vagy korai neolit értéket adott (Deb 12788,6620-6480 BC, 10, Horváth 2011: 93, Table 1; Dani & Horváth 2012:42,36. lábjegyzet). A Sárrétudvari 10. sír állatcsontleletei - ha nem badeniek - még a jóval későbbi honfoglalás kori temetkezésekből átforgatott anyagok is lehetnek (Dani & M. Nepper 2006:32): a radiokarbon mérés az embervázból készült. Pozitív példaként azonban álljon itt Hajdúszoboszló—Árkos-halom esete is, ahol a másodlagosan kora Árpád-kori téglaégetőnek felhasznált kur- gán alatt előkerült in situ szarvasmarha és őstulok csontok radiokarbon dátum alapján mégis biztosan a kurgán eredeti építőihez köthetők (Poz- 39464,3079 -2926 BC, 10, Dani & Horváth 2012:35,80; 6. táblázat). Magyar kurgán alatt tehát nem kerül elő rendszeresen hiteles lócsont, sem más állatfaj csontja, így egészen biztosan nem beszélhetünk lovas-nomádokról, még csak speciális ló-használókról sem. Az egyetlen hitelesen feltárt és feldolgozott késő rézkori Boleráz-Baden magyar településen, Balatonőszödön viszont ismerünk lócsontokat (Vörös 2012), amely a ló valamilyen szintű felhasználására utal. Jelenlegi adataink tehát azt mutatják, hogy a ló-tartás/háziasítás a késő rézkorban indult meg, és feltehetően közép-európai vad alanyokkal, közép-európai kultúrák végezték, nem a keleti steppéről került be a steppei bevándorlókkal (Dani & Horváth 2012:64-66). A társadalmi szervezettség jellegéről még a gazdasági életnél is kevesebb ismeretünk van. A vizsgált őstörténeti korszakokban azonban a szakirodalom transz-egalitárius társadalmakkal számol (itt a bennszülött kultúrákat értem elsősorban, a Yamnaya talán már éppen kivétel, vagy legalábbis nagyobb fokú társadalmi differenciálódásról árulkodik a régészeti leletek alapján, Id. Ivanova 2001,2003), amelyekben valamilyen szintű társadalmi és mesterségbeli specializáció már elkezdődhetett, és a törzsi társadalom kötött vérségi szervezete lazulhatott (Horváth 2008). Ez feltehetően a gazdasági élet (állattartás és ezzel járó mobilitás) és a le- telepedettség hatása volt, de talán a kerék/kocsi találmány elterjedése, a szárazföldi útvonalak és a kereskedelem növekedő mértéke is nyitottabbá tehette a korábban szigorúan vérségi/családi alapon szerveződött és letelepült, zárt társadalmakat (Horváth 2013a, 2013c). A Yamnaya a többi, részben egykorú letelepedett kultúrától abban tér el, hogy erősebb patrilineárisabb szerveződést mutathatott, amely agresszívabb, de még nem fegyveres-arisztokratákkal rendelkező elitréteg kialakulásával, felemelkedésével járt (Anthony 2007:137-138). A nomá
