Magyari Márta szerk.: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2008-2009 (2010)
AGRÁRTÖRTÉNET - Surányi Béla: Hortobágy és a magyar szürke szarvasmarha
HORTOBÁGY ÉS A MAGYAR SZÜRKE SZARVASMARHA 289 A marhakivitel tetőpontját a XVII. században érte el, amikor évente 100 ezer ökröt is kihajtottak külföldre. A legjelentősebb kiviteli útirány németföldre vezetett: Bécsen keresztül Passau, Regensburg, Augsburg, Nürnberg, Strassburg. A jószágok eladása az alföldi vásárokon történt, köztük is a legnagyobb adás-vétel színhelye Debrecen volt. A marhahajtó út Szolnokon haladt keresztül külföldre. Az átkelőhelyeken vámot fizettek a marhahajtók. A vámhelyek közé tartozott Pozsony, Érsekújvár, Vác, Tokaj és Dunaföldvár. Már 1526 előtt csak Nürnbergbe évente 70 ezer marhát hajtottak. Az ezer darabon felüli jószágot vámoltató városok közé tartozott Szeged, Makó, Kecskemét, Cegléd, Debrecen, Jászberény, Heves, (Mező) Túr. A vámvétel után a jószágokat a kereskedők vásárolták meg, a hasznot is lefölözve. II. Mátyás rendelete ennek kívánt gátat szabni, amikor az alföldi kereskedőknek engedélyezte a Vág folyón túli szállításokat. A jószághajtás útvonalain fekvő városok fejlődését nagyban elősegítette a távolsági kereskedelem: pl. Szeged, Pest, Vác, Székesfehérvár, Győr, úgyszintén a határvárosokét: Sopron, Pozsony, Nagyszombat, Légrád. 1549-1551 között 200 ezer ökör jutott el Bécsbe. 1651-ben a császári marhakereskedés megalapítása a magyar marhakereskedelem monopolizálására irányult, de Bécsnek nem sok sikert hozott. Viszont a magyar tőzsérek tönkretételét nagyban elősegítette. Ezt jól példázza a bécsi vásárra kihajtott jószágok számának csökkenése: 1650-ben 43- 620,1651-ben 28.107,1652-ben 21.521 darab. Ebben közrejátszhatott az is, hogy beszűkültek a hizlalásra szánt állatok beszerzési forrásai, ami végső soron - a már említett - kelet, délkeleti irányú eltolódással áll öszszefüggésben. Ennek ellenére a távolsági marhakereskedelem hanyatlása tovább folytatódott. 1713-ban tartották pl. Nürnbergben az utolsó marhavásárt. 1722-ben III. Károly rendeletében Bécs monopóliumát rögzítette a magyar marha megvásárlására, amit jelentős haszonnal adott el Nyugatra. 1733-1737 között a kivitel már csak Ausztriába és Morvaországba irányult, elsősorban Erdélyből származó marhákból. Amihez társultak az örmény és görög kereskedők moldvai, Moldván-túli és törökországivásárlásai. Köztük nagy számban fordultak elő az ökrök. A hazai ökörkereskedelem jelentős színhelye volt Nagykáta. A XIX. század elejétől nagymértékben csökkent a kivitel nagysága, amiben közrejátszott az is, hogy tilos volt a jószágokat Bécsen túl hajtani. A távolsági marhakereskedelem fénye már megkopott. 1831-1840 között évente csak 70 ezer jószág kivitelére került sor. Ami a marha típusát illeti, jelentős változás következett be, hiszen növekedett az állatok testsúlya. Ugyanakkor az állomány külleme nagy változatosságot mutatott (szőrszín, testforma, szarvalakulás). A XVII—XVIII. században egyre inkább a fehér szín vált uralkodóvá, ami a piaci igényekhez igazodó szelekciónak köszönhető. Ugyanis a mészárosok tapasztalata szerint a fehér marhának ízletesebb volt a húsa. Mivel a XVIII. század utolsó évtizedeiben fokozódott az igény az igásjószág iránt, egyre nagyobb mértékű lett a podóliai marha behozatala, ami végső soron a magyar szürke marha egyik ősének tekinthető. A XVIII—XIX. századi ábrázolásokon már a napjainkban ismert küllemű és habitusú állat tűnik föl. A másik kiviteli irány Morvaországba és Sziléziába vezetett. A boroszlói határon (a mai Wroczlaw) 1372-ben már említés történik a magyar ökrökről. 1450-1536 között Morvaországba évente több mint 30 ezer jószágot hajtottak ki, ami akkoriban jelentősebb volt a bécsi vásárnál. A harmadik útirány Velencébe mutatott, ahová a kivitel kezdete visszanyúlik az Anjou-korba. Eleinte Alsó-Ausztrián vezetett az út, de 1583-ban tetemesen megemelte Bécs a vámot, így a kivitel más irányba terelődött. A törökkel megegyezve, Ausztriát kikerülve, Zárán keresztül Dalmácia volt az érkezési pont, ahonnan a velenceiek hajókon vitték tovább városukba. A velenceiek erdőket irtottak, legelőként hasznosítva, továbbá kikötőket létesítettek hajóik számára a Dalmát-tengerparton. Bethlen Gábor - állami monopóliumként - is ezt az útvonalat vette igénybe évi 10-20 ezer marha számára. Időközben Bécs leszállította a vámot, de az útvonal megmaradt. Használták még a Légrád-Buccaria útvonalat is az itáliai kivitelhez. Az Appennini-félszigetre irányuló kivitelben a Zrínyiek meghatározó szerepet játszottak. Övéké volt Légrád és Buccari kikötője, ahol átrakták a marhákat a velencei hajókra. Különösen jelentőssé vált a kikötő, amikor a török és Velence közti viszály miatt a zárai út megszűnt. 1667-ben Bécs létrehozta az ún. Keleti Társaságot, amely eredeti céllal a levantei kereskedelem felügyeletét hivatott szolgálni. De jószerével a Velencébe irányuló marhakereskedelem ellenőrzését végezte, jelentős kárt okozva a magyar tőzséreknek. A bécsi udvar Buccarit szintén meg akarta szerezni a Zrínyiektől, emiatt viszály támadt Bécs és a Zrínyiek között, akik fegyveres kísérettel védték a jószágokat a Bécs által felfogadott martalócoktól. I. Lipót császár 1668-ban fegyveres összeesküvés szervezésével megvádolta Zrínyi Pétert és 1671-ben kivégeztette. Légrádot elkobozta Bécs, a marhakereskedelem előtt a kikötőt bezárták. Ezzel véglegesen lezárult a hosszú ideje tartó bécsi ármánykodás és a magyar marhakereskedelem véglegesen osztrák monopólium lett. Az élőállat-kivitel szervezett, költséges vállalkozás volt. Előre kellett gondoskodni legelőkről, itatóhelyekről, a folyami átkelésekről. A jószágokat „országúton" vagy marhahajtó utakon terelték. Óvár és Bécs között kiépített út volt (1574) a „Viae boariae. " Óvárott 1675-ben nagy számú ökör befogadására alkalmas istállókat építettek. Az állatok szívósságát - mint fajtatulajdonságot - jól példázza a hosszú hajtóutak megtétele. 1545-ből származó adatok szerint Moldvából Pettauig tartó utat - 918 km - az állatok 51 nap alatt tették meg. A MAGYAR SZÜRKE MARHA KÜLLEME ÉS FAJTATÍPUSA A fajta formálódása jól nyomon követhető elnevezésének módosulásából. A magyar szürke megnevezés csak a XX. század 40-es éveiben vált véglegessé. Érdekességként megemlítendő, hogy az őt felváltó magyar tarka marha megnevezés is ezekben az években vált általánosan elfogadottá. A szürke marha korábbi elnevezései 2 3 között az eredetére utal: podóliai marha. A XIX. század második felében és a XX. század elején gyakori elnevezésként dívott: magyar alföldi marha, alföldi-erdélyi mar23 Ua.4-5.
