A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1992-1993 (Debrecen, 1994)

Történelem - Szűcs Ernő: Hadifogság és hazatérés II. (1945. VIII. 25–1946. V. 12.)

A táborparancsnok megpróbált tiltakozni, hogy azért ez mégsincs így. A jelenlévő magyarok azonban — hivatkozva a foganatosított intézkedésekre —, állították hogy még úgyabbul is van a dolog. Ettől kezdve, legalábbis a leventék blokkjában enyhült valamit a szigor. Nemsokkal a Vöröskeresztes látogatás után "UNRA" csomagot kaptunk, ketten egy csomagot, de ezekből már kiszedték a csak főzésre alkalmas tárgyakat, pl. rizskását. A dobozokban hagyott csokoládén, cukorkán, stb-n egész délután osztozkodtunk. Csodálatos, sokszor addig nem ismert, vagy legalábbis rég élvezett ízekhez jutottunk.

10 Itt jegyzem meg, hogy a budapesti rádió híreit folyamatosan kiírták a részleg parancsnokság hirdetőtáblájára, s megvallom irigységgel olvastuk, hogy az orosz fogságban lévő honfitársaink naponta négyszer kapnak melegételt, s ezenfelül még a mi adagjainknál több kenyeret, vajat stb-t. Nem is képzeltük, hogy ezek a hírek valótlanok, s csak évek múlva tudtuk meg az igazságot. Mindenesetre a magyarok szolgáltak egy pár meglepetéssel a táborparancsnoknak. Történt egyszer, hogy két német villanyszerelő kezes-lábasban bejött egy létrát hozva a vállukon a vezetéket javítani. Ekkor két magyar hirtelen beöltözött hasonló kezes-lábasba (ilyen, egykori német katonai felszerelési tárgy sokaknál volt a táborban), s egy óvatlan pillanatban elemelve a létrát, azt maguk véve vállukra, minden további nélkül kisétáltak a kapuőrség szemeláttára a táborból. A két németnek napokba telt, míg be tudták bizonyítani, hogy ők nem magyar hadifoglyok. Számtalan más módját is kifundáltak társaink a szökésnek és ezek jórésze sikerült is. Itteni életünk szívbemarkoló jelensége volt, hogy a tőlünk több száz méterre lévő katonák táborában néha-néha esténként valaki tárogatózott. Ez a sajátos magyar hangszer, a hozzánk szüremlő bús dallamok (Krasznahorka büszke vára, stb.) bizony nem egyszer elérzékenyítettek bennünket. E daloknak méginkább alkalmas befogadójává váltunk, hogy mindannyiónkban fokozódott a honvágy. Ez az érzés azonban nem érvényesülhetett akadálytalanul. Jól látták ezt fogvatartóink is, és felszólították a tábor lakóit, nyilatkozzon mindenki, mikor akar hazamenni? a.) A lehetséges legkorábbi szállítmánnyal? b.) Csak a békekötés után? c.) Csak az oroszok kivonulása után? Nálunk, az ifjúsági blokkban mindenki az első variációt választotta. Hazaiérés (máj. 3. — máj. 12.) E kérdések felvetésén túl, más egyéb vonatkozásban is tapasztaljuk, hogy közeledik a szabadulásunk ideje. Rövidesen kihirdették, hogy senki nem vihet magával többet egy öltöny ruhánál, hasonlóan csak egy pokrócot, stb. Az ezenfelüli mennyiséget le kell adni, mert akinél a megengedettnél többet találnak, azt kizárják az utazásból, és csak az utolsó csoporttal mehet majd haza. Mostmár kétlem, hogy ezt a parancsot szó szerint így adták ki az angolok. Elbocsátásunkkor ugyanis felsorakoztattak bennünket. Csomagjainkat magunk elé kellett tenni. Sorfalunk előtt azonban csak elloholtak senkinél sem álltak meg, s nagyon megelégedtek azzal, hogy az utánuk jövő két magyar katona által vitt, ruháskosárba néhány ócskaságot beledobáltunk. Pedig ha az angolok valami utasítást kiadtak, ahhoz ragaszkodtak és ellenőrizték. Vélem ezt a fenyegetést valami túlbuzgó, a tábori élet formálásában valami szerepet betöltő magyar találta ki. Holott az elkövetkező itthoni nehéz években bizony sóhajtozva gondolhatott az ember azokra a ruhadarabokra, pokrócokra, stb-re, amelyeket Eselheidében önként leadott. Nagy szükség lett volna rájuk! Az angolok a vagonba szállásunk után bőségesen elláttak bennünket élelemmel, de ami különösen szemetszúrt nekünk, a marhavagonokból álló szerelvény élére egy személykocsit helyeztek, amelyben géppisztolyos katonák jöttek velünk. Ezt nem tudtuk mire vélni, különösen pedig azt nem: egy idő után ezek a katonák az állomásokon szerelvényünk mellett zord arccal 10 UNRA = United Nations Relief and Rehabilition Administration, az Egyesült Nemzetek Segélyezési és Újjáépítési Hivatala, amely a háború sújtotta egyének segélyezését, talpraállítását támogatta. 261