A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1986 (Debrecen, 1987)

A XVI–XVII. századi magyar pénzverés és nemesfémbányászat nemzetközi numizmatikai konferenci a Déri Múzeumban, 1985. október 26–27. - Molnár László: A XVI–XVII. századi nemesfémbányászat Magyarországon és Erdélyben

Molnár László A XVI—

XVII. századi nemesfémbányászat Magyarországon és Erdélyben A tanulmány vizsgálódásának tárgyát nemzetünk történetének két igen fontos évszáma közé helyezzük: 1526, a mohácsi csata és 1686, Buda várának visszafoglalása között eltelt 160 év nemesfémbányászatával foglalkozunk. A korszak előzményeit és az utána következő évek fejleményeit csak akkor tárgyaljuk, amikor az események folyamatossága megköveteli.* A XVI. század elején Nyugat-Európában a termelőerők növekedése és a munkamegosztás fejlődése gyorsan gyarapodó városokat hoztak létre, és megbontották a feudalizmus kereteit. Egyre növekedett a polgárság gazdasági befolyása, és megteremtődött az akkor progresszív tőkés termelés legfontosabb előfeltétele: a tőkék felhalmozódása. Ezzel szemben Magyarországon még további évszázadokig — az általunk vizsgált korszakon túl — élt a feudalizmus, az ipar nem fejlődött, és az ország töröktől meg nem szállt része is csak agrártermékeivel kapcsolódott a megélénkülő nemzetközi áruforgalomba. A XVI—

XVII. században országunkban a politikai-hatalmi viszonyok nem segítették, hanem akadályozták a gazdasági-társadalmi fejlődést. A háborúkkal terhes idők nem kedveztek a bányászatnak sem, mely az átlagosnál nagyobb tőkebefektetést igényelt, és nagyobb kockázattal járt. A bányászat fontos jellegzetessége a munkahelyek vándorlásából fakadt. Már maga az ásványkincs felkutatása és feltárása is tőkeigényes volt, de a már meglévő bányáknál is a termelési színvonal tartása pótlólagos ráfordításokat tett szükségessé. A nagyobb beruházási igény és a nagyobb kockázat miatt a tőkével rendelkezők csak az átlagosnál magasabb hozam reményében kezdtek bányavállalkozáshoz. A bányászati vállalkozások általános kockázatához hozzá kell venni, hogy a Kárpátmedencében a XIV—

XV. században már jórészt lefejtették a feldúsult arany-előfordulásokat: a torlatokban felszaporodott és az úgynevezett oxidációs zónában jelentkezett aranyérceket. Az ezüst ércei is mélyebb szinteken helyezkedtek el már a XV. század derekán. A bányaművelésnek tehát a mélység felé kellett haladnia, a szegényebb és elvékonyodó telérekben. Ezek következtében emelkedtek az aknák mélyítésének, az érc szállításának és főleg a bányavíz emelésének a költségei. A Kárpát-medence XVI—

XVII. századi nemesércbányászata történetének áttekintését az arany- és ezüstbányák földrajzi elhelyezkedésével célszerű kezdeni. Négy bányavidék nemesércbányászatának volt jelentősége: 1. Az „alsó-magyarországi" bányavidék, melyen — a bécsi udvar terminológiáját magunkévá téve — a Garam alsó folyásától keletre, a Sajó—Hernád folyók völgyéig húzódó területet értjük. Ennek nevezetes hét bányavárosa: Selmecbánya, Körmöcbánya, Besztercebánya, Bélabánya, Libetbánya, Újbánya és Bakabánya. Ezen a vidéken Agricola szerint * A Magyar Numizmatikai Társulat, a Magyar Éremgyűjtők Egyesülete, a soproni Központi Bányászati Múzeum és a debreceni Déri Múzeum által Debrecenben, 1985. október 26—27-én A XVI— XVII. századi magyar pénzverés és nemesfémbányászat című nemzetközi numizmatikai konferencián elhangzott előadás felhasználásával készült tanulmány. 609