A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1979 (Debrecen, 1981)

Történelem - Kahler Frigyes: Adalékok Debrecen román megszállásának történetéhez (1919–1920)

— most már debreceni kerületi — parancsnokság rendelkezett, élén Kratochvil Károly ezredessel. A hadosztályparancsnokság Kétegyházán alakult meg, majd Békéscsabára került. A székely csapatok Sikárlónál sikeresen verték vissza 1919. január 31-én és február 3-án a román csapatok előrenyomulását. 1919. február 20-án a Máramarosszigeten, Nagybányán és Zilahon állomásozó román dandárparancsnokságok felszólították a szemben álló magyar erőket, hogy a „demarkációs vonaltól" vonuljanak hátrább 10 km-rel, ellenkező esetben a szóban forgó területet ágyúzni fogják, és megtorló intézkedéseket foganatosítanak a magyar katonák és tisztek Erdélyben hátramaradt hozzátartozóival szemben. Kratochvil ezredes elutasította a románok követelését. A családjukért aggódó székely katonák Gyurocsik őrnagy parancsnoksága alatt február 22-én egy zászlóaljnyi erővel megtámadták és elfoglalták Zilahot, szétverte a túlerőben lévő román erőket, köztük a 111/15 zászlóaljat, a 7/4 üteget, V/15 zászlóaljat, 1/2 üteget, valamint a román parancsnok által segítségül odavezényelt 11/315 és 11/27 zászlóaljat, és visszaverték a román ellentámadásokat is. Miután a sikeres akció eredményeként elszállították Zilahról a katonák családtagjait, a magyar 1/24 zászlóalj február 27-én Zilahról visszavonult eredeti állásaiba. Ekkor vele szemben már hét román zászlóalj és négy üteg támadott. A zilahi ütközet után még 11 nagyobb összecsapást jegyez fel a hadtörténetírás — köztük az április 10-i magyar támadást. Ezen kivül kisebb — egy-két századnyi erővel —- több helyi összeütközés ismeretes, amelyek azonban a front helyzetét lényegesen nem befolyásolták. A Tanácsköztársaság a román fronton álló magyar csapatok parancsnoki karában annyi változást eszközölt, hogy a hadügyi népbiztosságon önként szolgálatra jelentkezett Rab Ákos alezredest kinevezték a 6. hadosztály parancsnokának. Kratochvil manőverei, arra irányultak, hogy a parancsnoksága alatt álló haderőt — amelyből ekkorra már kivált a 39. dandár — kivonja a forradalom rendelkezése alól, miután kitűnt, hogy a kormányzótanács nem áll a területi integritás alapján. A román katonai parancsnokság 1919. április 10-én elhatározta az inváziót, amelynek bevallott célja a Vyx jegyzékben meghatározott vonal elfoglalása volt, ténylegesen azonban a csapatok a Tisza vonalának elfoglalására kaptak parancsot. A támadás április 15-én indult meg tüzérségi előkészítéssel és 16-án kibontakozott a székely hadosztály által védett 130 kilométeres Csúcsa—Szilágysomlyó—Técső frontvonalon. A 39. dandár tartotta a csúcsai frontot, de tőle délre a Honctő körül elhelyezkedett 6 hadosztály visszavonult. A 39. dandár — amelyet a körülzárás fenyegetett — elhagyta a Királyhágót és Nagyvárad felé vonult vissza. A reménytelen helyzetben lévő székely hadosztály visszavonulása már menekülés jellegű volt. Kratochvil — aki eredménytelenül táigyalt a románokkal, de nem fogadta el a kormányzótanács rendelkezéseit sem — lényegében a román királyi hadsereg és a magyar Vörös Hadsereg bekerítő gyűrűjébe került. Ebben a helyzetben a román támadás 10. napján a románok előtt tette le a fegyvert. A székely hadosztály egyes töredékei a magyar Vörös Hadsereghez csatlakoztak, ezekből a csapattöredékekből állították fel a 21. gyalog és 38. tüzérezredet. A 39. dandár maradványaiból szervezték meg a 39. gyalogezredet, az 51. és 52. vörösőrzászlóaljat és a 4. nagyváradi ezredet. A székely-hadosztálypaiancsnokság helyébe felállított 2. dandárparancsnokság, a Raits-féle 39. dandárparancsnokság helyett — amely április 20-án tette le a fegyvert — pedig az új 39. dandárparancsnokságot szervezték meg Sárói-Szabó vezetésével. A fegyverletétel eredményeként a román királyi csapatok akadálytalanul vonulhattak a Tiszáig. Április 23-án a megszálló katonaság bevonult Debrecenbe. II. Debrecen — és az egész keleti országrész — gazdasága a háború végére a teljes kimerülés képét mutatja.

2 Már egy 1915. március 6-án kelt földművelésügyi miniszteri leirat bizalmasan felhívja Debrecen polgármesterét, hogy a kenyérsütésnél a liszthiányt kuko2 Kahler Frigyes: A közalkalmazottak helyzetének alakulása Debrecenben (1916—1919). HajdúBihar megyei Levéltár Évkönyve (II.) 1975. 55—79. 232