A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1979 (Debrecen, 1981)

Muzeológia - Nemes Tamás: XVI. századi dísznyereg restaurálása

Nemes Tamás XVI. századi dísznyereg restaurálása A dísznyereg valójában „csupán" a nyeregtakaró nemesebb, igényesebb kivitelében különbözik a hagyományos, mindennapi használatra készült nyergektől. Funkciójában azonban előtérbe kerül az esztétikum, hiszen használója társadalmi rangját hivatott kifejezni, de emellett természetesen használati értéke sem sikkadhat el. A debreceni Déri Múzeum XVI. századi dísznyerge is elsősorban esztétikai szempontból jelentős számunkra, épp azért munkámban főként e restaurált dísznyereg megjelenésével és típusával foglalkozom, s csak másodsorban mint lószerszámmal. A nyereg szerkezete, típusai Formájukat tekintve a nyergek igen különbözőek lehetnek. A formát maga a nyeregváz határozza meg. A vázat többféle anyagból is készítették, fából, bőrből, csontból sőt, később acélból is. A fából készült nyerget négy-hat részből csapolták össze. Egy-egy rész alkotta a nyereg oldalát vagy talpát, ez feküdt a ló hátára, két vagy négy részből készült az első és a hátsó összekötő rész, az úgynevezett kápa. Az egyes részeket úgy illesztették egymáshoz, hogy a ló háta közepére nyomás ne nehezedjék, a nyereg közepe általában üres maradt — ezt az üres részt nevezték nyeregkamrának. A dísznyeregnél a váz és az erre boruló takaró legtöbbször teljesen elkülönül egymástól. A puhább ülést szolgáló takarót díszítették is. A nyereg és a takaró készítése általában két külön szakmát képviselt. A nyeregtakaró levehető volt, így hétköznapi használatra a vázra egyszerűbbet tettek fel, ünnepi alkalmakkor pedig kicserélték díszesebbre. Az ázsiai lovasnépeknél ma is egy nyeregvázhoz sokszor többféle takarót is készítenek.

1 A fa nyeregvázat a XIX. század végéig maga a nyergesmester faragta ki, a XX. század elejétől azonban már csak a nyereg végleges elkészítésével foglalkozik, a fa vázat kifaragva, készen kapja, a nyeregtakaró díszítését pedig más mesteremberek készítették. A különböző nyeregfajták közül a legelterjedtebbek az angol nyergek, más néven úri nyergek. Ezt a típust képviseli a futtató nyereg, a vadász nyereg és a női nyereg. Ezek a ló derekára fekvő oldallapokból, talpakból és az ezeket elöl és hátul összekapcsoló nyeregfákból állnak. Az elöl levő nyeregfa villásan ereszkedik a ló bordáira, ezt nevezik fejfoknak., a hátsó nyeregfa a nyeregfar. A fejfokról kiemelkedő rész a nyeregkápa. A fa nyeregvázat az ülőrésznél — legtöbbször — hevederekkel Vonták be, melyre vásznat feszítettek és leszögelték azt minden oldalon. A nyereg oldalára nyeregtáskát, párnát készítettek. Ezt vászonnal fedték, tömőanyagként őz, gyapjú vagy disznószőrt alkalmaztak. A párna rendeltetése az volt, hogy azon a lovas térdét megvethesse, a ló hátát pedig a nyereg kevésbé törje. A nyerget, hogy a ló hátán ne mozogjon, gyapjúból, lenből vagy bőrből készült nyeregvagy lekötő hevederekkel a lovon kereszt ül vet ve erősítették a másik oldalon levő heveder csatjába. Általában négy szorítóhevedert használtak. Hogy a nyeregtakarót megvédjék a ló izzadtságától, a nyereg formájára vágott nemezből úgynevezett izzasztót vetettek az állat hátára. 1 Pánczél Attila nyeregkészítő mester elmondása alapján 475