A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1973 (Debrecen, 1975)
Történelem - Fogarassy László: A Horthy-hadsereg bevonulása a Tiszántúlra
nem járt el helyesen, mert a békeszerződést nem közölte, a magyarság azt remélte, hogy helyzete megváltozik. A kiürítésről mindkét fél beszélt." 81 Kratochvil ezredes szabadlábra helyezése után még fél hónapig Erdélyben maradt, azután Magyarországra költözött. Egyébként ugyanezt tette dr. Nagy Vince volt köztársasági belügyminiszter, aki 1919 áprilisában Kratochvil politikai tanácsadója volt. A trianoni békeszerződés értelmében 1921 júniusában megkezdték a magyar haderő leszállítását az előírt létszámra. Ennek megfelelően a debreceni körlet alá rendelt 6. hadosztály harmadik gyalogezredét megszüntették, a hadosztály átalakult vegyesdandárrá, az eddigi gyalogdandár parancsnokság pedig a gyalogsági parancsnok törzsévé redukálódott. 1921 októberében a körlet hadrendje a következő volt: parancsnok szentkereszthegyi Kratochvil Károly tábornok. vezérkari főnök: monostori Schnörch Jenő ezredes. 6. dandár parancsnoka: Szentgyörgyi Lajos tábornok, vezérkari főnök Hautzinger Gusztáv alezredes. Csapatok: 11/1. és III. zászlóalj Debrecen, 11/11. zászlóalj Berettyóúfalu (de 4. század Debrecenben), 12/1. zászlóalj Debrecen, 12/11. zászlóalj Nyíregyháza, 12/111. zászlóalj Nyírbátor (de 8. század Mátészalkán), 6/1-2. üteg Nyíregyháza, 3. üteg és aknavetőszázad Debrecen, lovasszázad ugyanott. Közvetlenül a körletparancsnokság alá volt rendelve a 4. huszárezred Nyíregyházán. Létszám: 152 tényleges és 4 tartalékos tiszt, 204 rangosztályba sorolt és 361 rangosztályba nem sorolt közigazgatási alkalmazott, 210 hivatásos altiszt (mai kifejezéssel tiszthelyettes), 3611 egyéb altiszt (mai szóval tisztes) és legénység. Lóállomány 1146 darab, harcérték 3084 puska, 521 lovas, 32 szabványos és 12 kézi géppuska, valamint 8 löveg. Az aknavetőszázadnak még nem voltak vetői, az ide illetékes 6. kerékpáros zászlóalj pedig a budapesti körletben, Balassagyarmaton állomásozott. A szegedi körlethez tartozó tiszántúli területen a 10/1. zászlóalj volt kimutatva BékéscsabánkMivel az októberi királypuccs idején Románia nem mozgósított, a debreceni körletben különös határvédelmi vagy belrendészcti intézkedésre nem került sor, a két Budapestre küldött debreceni zászlóalj (11/1. és 12/1.) meg visszatért anélkül, hogy Budaörsnél bevetésre kerültek volna. 81 Kratochvil Károly: A székely hadosztály 1918-19. évi bolsevistaellenes és ellenforradalmi harcai . . . (Bp. 1941.) 72-73. és 15. sz. melléklet. 82 HIL HM iratai, 989. csomó, 3626/eln. titkos 1. sz. 1921. (Októberi hadrend, 10. ezredről közelebbi adat nincs, ilyen a budaörsi csata iratai közt található.) 240