A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1969-1970 (Debrecen, 1971)

Néprajz - Szabadfalvi József: Az extenzív sertéstenyésztés emlékei Magyarországon

szere ásott gödröket azonban tévesen ítélte meg, mert ezek a fiaztató gödröknek szolgáltak. A sertéstenyésztésben még az elmúlt 50-100 évben is fellelhetők az extenzív tenyésztési módnak a különböző megnyilvánulásai. Vizsgáljuk meg egyrészt az alföldi, vízmenti, valamint az erdős, főleg dombos és hegyes területeken folytatott formáit. 1. RÉTI SERTÉSTARTÁS A szarvasmarhákat, lovakat és juhokat nyáron ritkán legeltették a vizes rónaságokon, kivételt csak a nagy aszályok képeztek. A vízmenti területek dús vegetációja csupán télen szolgált legelőül. A lápok, mocsarak, a rendezetlen folyóvölgyek szétterülő ártere nyáron a sertésállomány legelője volt. Az árvízlecsapolás és a folyók partjának rendezése előtt hatalmas területek voltak olyanok, amelyeket állandóan vagy csak az év egy-egy időszakában víz járta. E mellett az Alföldön (pl. Bihar megyében), sok mocsári tölgyes (11. kép) is tenyészett, így ezek nemcsak a nyári, hanem a makkal a téli táplálékot is biztosították. A folyó mentén, nádasokban, mocsarakban s más víz menti területeken a magyarság hosszú évszázadok óta tenyészt sertéseket. A honfoglalást követően is e területek lehettek a sertések legelői. A Csepel-sziget egykor a királyi kanászok telephelye. A Duna magyar szakaszának 667 szigete ugyancsak a sertéstenyésztés hazája volt.

29 Az 1194. évi nagy dunai árvíz visszahúzódásakor az elszaporodott „férgeken" meghízott sertések között pestis támadt.

30 A 14-15. század során is a sertések legelői a mocsaras és erdős területek voltak. A Tiszántúlon, a nagykiterjedésű vizes erdők és mocsarak, elsősorban Bereg, Ugocsa, Szatmár, Ung és Bihar megyében a vizes tölgyesek hasznosítására elsőrendűen kínálkozott a sertés. Ezeken a vidékeken lakó jobbágyoknak a fejlett sertéstenyésztését bizonyítja, hogy a hatalmaskodások is leginkább a sertéseikben okoznak kárt. Itt a nyári, vízmenti tenyésztés mellett a makktermő erdők a téli takarmányozást is biztosították.

31 A nagy, humanista történettudós. Oláh Miklós, 1540 körül írott Hungária с munkájában a magyar sertéstenyésztés módjáról így nyilatkozik: „Nálunk a sertéseket a lápok, mocsarak a rétségek temérdek halával, madártojásával és zsenge növényzetével szokás eltartani."

32 A réti sertéstartás a török hódoltság ideje alatt még csak fokozódott.

33 Itt említem meg, hogy Jókai Mór is szép leírásban örökítette meg az alföldi, réti sertéstenyésztést.

34 29 Dornet Béla: i. m. (A sertés Magyarországban.) 3. 30 Herman Ottó: i. m. 31 Belényesy Márta: Állattartás a XIV. században Magyarországon. Népr. Ért. XXXVIII (1954) 28, 53-54.; Belényesy Márta: Viehzucht und Hirtenwesen in Ungarn im 14. und 15. Jahrhundert. In: Viehzucht und Hirtenleben in Ostmitteleuropa. (Bp., 1961) 22. kk. 67. 32 Olahus Nicolaus: Hungária - Attila. Szerk. Eperjessy Kálmán és Juhász László (Bp., 1938) 30. kk. 33 Hóman Bálint-Szekíü Gyula: Magyarország története. (Bp., é. n.) IV. 475-476.; Jakó Zsigmond: Bihar megye a török pusztítás előtt. (Bp., 1940) 9, 13.; Éber Ernő: A magyar állattenyésztés fejlődése. (Bp., 1961) 37, 102. 34 Jókai Mór: Tiszamenti élet. Debrecen. In: Az Osztrák Magyar Monarchia írásban és Képben, VII (Bp., 1891) 58. 287