A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1968 (Debrecen, 1970)

Dankó Imre: Két homoki hajdúváros népi építkezése

5b. kép. Hajdúhadház, Bajcsy-Zsilinszky u. 7. Komor Józgef házának alaprajza, Háromosztatú, féltornácos, a tornácot négy faoszlop tartja. rülő réteg nem jól eldolgozott, durva kikészítésű, pelyvás sárból készül. A második réteg viszont finom kidolgozású és csak apró szemű pelyvát tartalmazó sár lehet. Erre kerül rövid szikkadás után a sűrű, tejszerű, növényi részek nélküli agyagsár, ami tulajdonképpen arra való, hogy a tapasztást könnyen és igen finoman el lehessen simítani. Napjainkban kezd elterjedni az, hogy a sárfalú házakat is vakolják. Hogy a sárfal elviselje, megtűrje a vakolatot, a száradó tapasztásba apróra összetört tégladarabokat nyomkodnak bele, hogy azok ott beszáradva, megtartsák a falra fölvert maltert. A ház eleje az a falrész, amelyen az ajtó áll. Az ezzel párhuzamosan futó fal pedig a ház hátulja A két keskenyebb falat pedig házvégnek nevezik. Általában a ház eleje nem azonos a homlokzattal. Mind Hadházon, mind Vámospércsen döntő többségben véghomlokzatosak a házak, még a nemesi házak is. Különben is homlokzatképzésre nem törekszenek. A hadházi és pércsi házak tetőszerkezetéről már volt szó. A tetőszerkezet a fedéssel együtt alkotja a ház tetejét. A fedést magát hajnak, ritkábban fedélnek is nevezik. Az emlékezet szól arról, hogy a földházak egynémelyikének boglyateteje volt, azaz az ágasfás-szelemenes tetőszerkezetet vastagon, boglyaszerűen szalmával borították. Hogy a szalmát a szélfúvástól megóvják, lekötötték, mégpedig sok esetben nekitámogatott fahusángokkal. Egészen az első világháború végéig legelterjedtebb fedés a zsúpfedés (zsuffedís) volt. Hogy a szél ki ne kezdje a fedelet, a tetőgerincrére szőlővenyigéből, de általánosabban kökény vesszőből serínyt hánytak. A házvégeken pedig a zsúpot egy-egy husánggal leszorították. A lekötéshez fűzgúzst, de sok esetben drótot is használtak. A zsupszalmanyerés nehéz munka volt, a rozsszálakat.markonként fogva gerendához verték és úgy csépelték ki belőle a magokat. A gondos munkával csépelt rozsszalmából jó zsúp készült, ellenben ismerték a szecskazsúpot is. Ez összetöredezett, rövidszárú rozsszalma volt, ami úgy keletkezett, hogy gondatlanul csépelték, vagy éppen nyomtatták. Az ilyennel szegény helyen fedték csak a házat, különben etetésre (jószágetetésre) használták. A múlt század hatvanas éveitől kezdődően terjedt el a nádfedés. Nádazni nem mindenki tudott. A tetőfákra először kiterítették a nádat, mégpedig a tető alján kezdve és így terítettek mindig újabb és újabb kévéket 279