A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1966-1967 (Debrecen, 1968)

Lengyel Imre: Az Alföldi Hírlap 1849-ben

alkalmat ez a jelentős esemény: „Debreczen összes népe. . . fáklyás zenével tisztelte meg. Nem a nagy mennyiségű fáklyák lobogása, nem az átláthatlan minden korú, rangú s nemű néptömeg sokasága, nem a zenekar szívemelő harsogása volt az, ami e napot naggyá és feledhetetlenné teszi Debreczen minden lakosa előtt; hanem volt azon nagyszerű körülmény melly azt elő idézte, volt azon őszinte tisztelete és szeretete a polgároknak, — Magyarhon első polgára iránt, melly a tisztelgők keblét áthatotta, voltak azon örömkönnyűk, mellyek az üdvözlő néptömeg örömsugárzó szemeikből csillámlottak." A lakosság részéről Könyves Tóth Mihály tolmácsolta a debreceni nép érzéseit. Nagy hatása volt Kossuth válaszbeszédének. „A kölcsönös szónoklatok s zene után a nép örömteli kebellel, s az emberi boldogság legmagasztosabb érzetével, a polgári szabadság érzetével távozott." (36. sz. 1849. ápr. 17.) A függetlenségi nyilatkozat hivatalos megünneplése azonban 1849. ápr. 29-én történt. A délelőtt egyházi ünnepségek után délután népgyűlés volt, amelyen ismét Besze János beszélt, „este pedig a város minden hivatalos előleges megrendelés nélkül teljesen ki volt világítva". (42. sz. 1849. máj. 1.) Különös gondossággal számol be az Alföldi Hírlap a szabadságharc olyan mozzanatairól, amelyekben debreceniek játszanak szerepet. Erre alkalmul szolgált a debreceni nemzetőrök egy részének hazatérése 1849. jan. 5-én, Ábrahám őrnagy és Könyves Tóth Mihály vezetése mellett. Különösen jó hírek érkeznek a Bem tábornok vezénylete alatt harcoló debreceni tüzérekről. A besztercei csatában derekasan helytállanak. Majd követik Bukovinába is az ősz vezért, „mellynek fenyves bérczei közt dördült meg először a debreczeni félüteg halál ontó két ágyúja, s messze szórta a futó Urbán és serege után a süvítő labdacsokat" — írja egy debreceni tüzér. (7. sz. 1849. jan. 24.) Besztercére a debreceni tüzérek nyomultak be elsőnek, s a bukovinai akció után még nagyobb lesz a debreceniek megbecsülése. Erről tanúskodnak Pap Móric szavai: „Bem tábornok nagyobb bizalommal viseltetik irántunk, mint talán magunk is kívánjuk; ennek egyik bizonysága azon felszólítása is, melly szerént tüzértisztséggel megkínálván bennünket, további szolgálatra hívott fel bennünket. . ." (8. sz. 1849. jan. 28.) Megdicséri a lap Tóth Sámuel polgártársat, aki 1848 októbere óta önkéntesként szolgált az aradi táborban itthon hagyván feleségét és hét gyermekét, majd hazatérése után, 1849 január havában három fiával együtt a honvédek közé állt. Mint már említettük, 1849 február havában mintegy 2000 ember van távol Debrecenből, akiknek jórésze itthon még katonatartásra is van kötelezve. Február közepén a Királyhágón túl táborozó debreceni nemzetőrök leváltására két nemzetőri század indul Debrecenből Szűcs István és Révész Bálint vezetésével. Az elvonulókat Besze János és Könyves Tóth Mihály búcsúztatja. „Dicső volt e törzsgyökeres magyar jellegű csapatot látni olly vezérek alatt, kik közül az egyik a törvények — a letapodott magyar törvények — a másik pedig az istentelenül megsértett hit tanára levén. . . a közhaza érdekében fogott fegyvert." (14. sz. 1849. febr. 18.) Febr. 27-én hazaérkezik a debreceni lovasnemzetőrök egy százada, másnap pedig a gyalognemzetőrök két százada. Fogadásukra nép ezrei jelentek meg a Szabadság téren, s lelkesen ünneplik a hazatérőket, akik — az Alföldi Hírlap értesülése szerint — „egykét nap múltán fáradalmaik kipihenendése, főleg teljes felszerelésük tekintetébőli köztünk tartózkodás után a csatatérre menendnek közülünk." (18. sz. 1849. márc. 4.) Február végén tér haza az a nyolc debreceni nemzetőr tüzér, akik Bem seregében a Medgyes körüli harcokban vettek részt. Bem annyira megszerette a debreceni tüzéreket, hogy egyik ütegét debreceni ütegnek nevezte el. Máramarosban is hősiesen harcolnak a debreceniek, köztük Tamási Károly, aki 1849 március végén hadnagyi kinevezést nyert. Szintén egyéni 335