G. Szende Katalin – Szabó Péter szerk.: A magyar iskola első évszázadai = Die Ersten Jahrhunderte des Schulwesens in Ungarn : 996-1526 (Győr, 1996)
TANULMÁNYOK - Szendrei Janka: Zenetanulás a középkorban
ZENETANULÁS A KÖZÉPKORBAN és így szabad utat adtak neki. 3 6 Két vagy háromszólamü orgánumok Magyarországon nemcsak nagy székesegyházi kódexekben maradtak fenn, hanem jelzésszerű, rövidített lejegyzésben is, kurzív notációval (például egy erdélyi ferences psalterium toldalékaként, de az anyag liturgikus funkciója alapján ítélve vsz. plébániai használatra). 3 7 Az iskolások énekére talán leginkább építő, 16. század közepéről származó Patai Graduale szintén tartalmaz ilyen darabokat. 3 8 Az archaikus orgánum-technika azonban nem volt az egyetlen találkozás a többszólamúsággal. Mint egy Zsigmond-korban keletkezett (töredékesen fennmaradt) kottás gyűjtemény tanúsítja, 3 9 volt lehetőség a liturgikus ének másféle fajta, például könnyű, használati jellegű, középeurópai típusú többszólamú kanciókkal, kisebb motettákkal való kiegészítésére, keretezésére is. Ezek a darabok biztosan diákok előadására jegyeztettek föl, s felső szólamukat egy vagy több gyermek énekelte. Inkább külön megrendelt alapítványi miséken alkalmaztak ilyen anyagot, mint a közönséges szolgálatban. A magasabb igényű, csak professzionalisták által előadható komplikált többszólamú zenedarabok tanulása nem tartozott az iskola általános műveltségi anyagába. Virtuóz teljesítményre képes fiú-szopránokat ma is csak speciális egyéni foglalkozással lehet nevelni, ennek a mesterséget átadó tanításnak a magyarországi középkorban sem voltak külön intézményei. A többszólamú zene elméleti oktatásának pedig csak a korszak legvégéről maradt fenn emléke. Ha Szálkái jegyzete a városi iskolában folyó alsófokú oktatás zeneelméleti anyagáról ad képet, Monetarius István nyomtatott tankönyve, az „Epithoma utriusque musices practicae" az egyetemi érdeklődésű szakemberek világába enged bepillantást. 4 0 A könyv 1518ben jelent meg Krakkóban, Thurzó Györgynek ajánlva; nem tudjuk, hogy Magyarországon vagy környékünkön milyen tág körben került tényleges használatba. Monetarius Körmöcbányán született, egy olyan vidéken, ahol a többszólamúság iránti igény talán hamarabb jelentkezett, mint más országrészeken. Krakkóban tanult, majd a bécsi egyetemen töltött éveket, s onnan Lengyelországba távozva foglalta össze könyvalakban tudását. A címben szereplő „ utriusque musices practicae" a gregorián és a többszólamú zene gyakorlatára utal. S valóban, a könyv első része kissé tömörebb formában ugyanazt a gregorián zeneelméletet adja, amit Szálkáinál láttunk, sőt nagyjából ugyanabban az elrendezésben. Félreértés lenne, ha mai tapasztalatainkból kiindulva a második részben a polifon zene, a motetták világának zeneszerzői tankönyvét vagy éppen esztétikáját keresnénk. Mint a „menzurális" zenével foglalkozó legtöbb tankönyv, ez is a zene meglehetősen komplikált ritmusírási szisztémájával próbálja megismertetni az olvasót. Tudjuk, hogy ennek jelrendszere a gregorián kottaírásból keletkezett, úgy, hogy annak eredetileg az időarányok iránt közömbös jelrendszerét „matematizálja", vagyis arányszámokkal kifejezhető ritmikus jelentést tulajdonít neki. Minthogy szemben a mi kottaírásunkkal - alapvető művelete nem az összeadás, hanem az osztás (az egy jelbe foglalt hangok egymás közti aránya), különféle kontextusokban különféle értelmet nyerhet ugyanaz a vizuális jel, s ennek tanulása éppoly kemény feladat lehetett az akkori diákoknak, mint a maiaknak. Ehhez nyújt Monetarius pedagógiai segédeszközt. Valószínűleg az iskolai élet keretében ismerkedtek meg a magyarországi diákok néhány olyan zenei műfajjal is, mely már a hivatalos liturgia és egyben a tananyag keretein kívül állt. Latin és magyar kanciók, rekordáló és kántáló énekek alkották ezt a réteget. (A Zsigmond-kori többszólamú gyűjtemény egyik folioján például a Krisztus feltámada négy nyelvű szövege olvasható.) Termőhelyük, éltető közegük inkább az iskolai közösségi élet lehetett, semmint a hivatalos foglalkozás. Kevés korabeli adatunk van arról, milyen is lehetett e repertoár hangzása, szerencse, hogy a nép emlékezete, a szájhagyomány, s a későbbi énekeskönyvek viszonylag sokat megőriztek ennek az anyagnak a hangzásából. JEGYZETEK 1. Az adat részletes tárgyalását lásd: Magyarország zenetörténete I. Középkor, szerk. Rajeczky Benjamin, Budapest 1988, 86., Rajeczky Benjámintól. 2. Smits van Waesberghe, Joseph: Musikerziehung. Lehre und Theorie der Musik im Mittelalter, Leipzig 1969 (Musikgeschichte in Bildern III/3); Dobszay László: Zeneoktatás és zeneelmélet, in: Magyarország zenetörténete I., 141—164. 3- Szentpétery, Emericus: Sriptores Rerum Hungaricarum Vol. II, Budapest 1938, 357; vö. Vargha Dámján: Maurus a magyar irodalomban, In: Szt. Mór emlékkönyv, Pécs 1936, 408—409; Kühár Flóris: Szent Mór, a pannonhalmi „puer scholasticus". Pannonhalmi Szemle XI. 1936, 246—248. 4. Erdélyi László: A Pannonhalmi Főapátság története I. Budapest 1902, 591; Mezey László: A kéziratosság századai. In: A könyv és könyvtár a magyar társadalom életében, Budapest 1961, 43—126, különösen: 63—68; Csapodi Csaba: A legrégibb magyar könyvtár belső rendje. Pannonhalma a XI. században. MKSz 1957, 14—24. 5. A töredék a Szeged, Csongrád Megyei Levéltár XIV.4.a.l9 jelzetű kéziratának (Chronica seu origo Fratrum Minorum de Observantia in provinciis Boznae et Hungáriáé Christo Iesu militantium) leválasztott, restaurált borítója. Feldolgozását lásd Vikárius László: A BoethiusFragment: New Source for Research into the Theoretical Musical Teaching in Medieval Hungary, In: Cantus Planus. Papers read at the Third Meeting Tihany, Hungary, 19—24 September 1988, Budapest 1990, 245—256. 47
