Környei Attila – G. Szende Katalin szerk.: Tanulmányok Csatkai Endre emlékére. A Soproni Múzeum kiadványai 2. (Sopron, 1996)
Holl Imre: Ónkannagyártók a 15. századi Sopronban
Alföldy Bálintnál is tányérjainak egy része így szerepel {„Item in cwain futtralen XX czinene täler", II/l. k. 233.), tehát ezek tízesével képeztek készletet. Az ónedényeket tartó útiládák, tokok középkori használata szorosan összefügg a gazdag tulajdonos életmódjával. Alföldy mint királyi harmincados, de egyébként is mint Mátyás és II. Ulászló küldötte nagy utakat tett meg; Zirkendorffer János 1477-ben Bécsben és Linzben járt; az ispotálytemplom plébánosa is sokat utazott, 1526 után pedig Mária királynő udvari káplánja volt. 3 6 — Lehet, hogy egy korai soproni adat is pincetok palackjainak borral töltését örökítette meg: 1400-ban a városi számadásokban szerepel a bor ára, amit egy bécsi utazáshoz "a palackokba" töltettek. 3 7 A mesterség Sajnos a soproni ónmívesek munkakörülményeiről, a mesterség előírásairól, a készítmények áráról 3 8 nem maradt elegendő írásos adat. Azt sem tudjuk, hogy az óntárgyakat ellátták-e mesterjeggy el — ahogy ezidőben másutt már gyakori volt, sőt mértékként is hitelesített kannák, palackok esetében kötelező. Talán a mesteijegy használásának bizonyítéka, hogy Vencel ónöntő 1462-ben egy végrendeletet tanúként pecsétjével („petschad... gedrukt" II/l. k. 94.) hitelesít 3 9. Ennek ábráját használhatta készítményein beütve. — Egyébként ilyen irányba mutathat az is, hogy ez a mesterség még nagyobb mértékben nemzetközi jellegű, mint más kézműves ágak: mivel a nagy központokon kívül más városokban kevesen dolgoztak, ezek számára nehezen lett volna biztosítható, hogy ott helyben tanulják ki mesterségüket. De még a központokba is számos mester más városból érkezett. így a XV. századi bécsi ónöntők között sokat találunk különböző német városokból, ahol a mesterség ekkor virágzott. 40 Valószínűnek tartjuk, hogy például Erhart ónöntő és tűzmester is más városban szerezte meg a szükséges tudását. A leltárakban szereplő óntárgyak sokfélesége mindenesetre bizonyítja, hogy az átlagos középeurópai divattal ismerős mesterek dolgoztak itt, s egy-egy edényfajtánál nem csak különböző nagyságúakkal, de nyilván különféle formájúakkal is számolhatunk (így például a kannáknál a hasas-talpas, az egyenes oldalú, a lábakon álló). Az 1460/63 között készült városi árszabás külön rendelkezik az ónöntőkről: e szerint, ha egy mázsa ón 6 fontdénár értékű, úgy fondénárokként 34 dénárt számíthatnak a vert óntárgyaknál, míg az öntötteknél nem többet 20 dénárnál. 4 1 Ez Alföldy: 1487-ben Mátyás király lichtenwörti táborából küldi Sopronba; 1490-ben II. Ulászló Székesfehérvárról Sopronba, 1492-ben Sopronból Pozsonyba szállít hadianyagot. 1/6. k. 46—47, 100, 104. — Zirkendorffer: 1/5. k. 323—324. — Wetzer plébánosról Házi J.: Sopron középkori egyháztörténete. (Sopron, 1939.) 158—167. 37 „...vnd LX den.vmb wein ge Wienn in die flaschen..." II/2. k. 293. A 60 dénár körülbelül 6 pint jobb bor ára a 30-as években, talán itt is hat palackot töltöttek meg. 3 8 1441-ben két óntál (vagy csésze: „zinenschussel") ára 5 solidus? Ágoston, a királyné kancellárja kapja ajándékba 2 font borssal megtöltve a várostól. II/3. k. 254—255. * Vencel ekkor a végrendelkező apjának házában lehetett bérlő, így kéznél volt. Sajnos pecsétjének képét még nem közölték. 4 0 így Bécsben Plauen, Würzburg, Nürnberg, Krems 1—1 mestere a nevek alapján. Mais, i. m. Lehet, hogy közülük „Erhart von Plauen, Zinn- und Glockengießer" (1415—1424) azonos a Sopronban 1432-től szereplő Erhart ónöntő és tűzmesterrel? Foglalkozásának bécsi megnevezése ezt valószínűsíti. Ez irányba mutat, hogy 1504-ben a szombathelyi ónöntőt szerződteti a város tűzmesternek: „Hanns Zingiesser von Stainamanger zu gmeiner stat diener, als pugsenmeister aufgenomen..." (II/5. k. 166.) — Az ónöntők között 1540-ben Antoni milánói mester szerez polgárjogot, 1544-ben már házat vett a Fövényveremnél. Mollay, Telekkönyv. Nr. 752. 4 1 II/6. k. 209. —Az 1525. évi árszabás már nem jelöl meg értéket, csak a régi szokásra utal. 85
