Győri Szemle, 15. évfolyam, 1944.

Adattár: Felpéczi Pecz Aladár: Báró Gemmingen Zsigmond cs. kir. táborszernagy. (1724-1806)

A császár Temesvár védelmére elsőbben a Temes felső völgyénél ütött tábort, de azután Karánsebes felé volt kénytelen visszavonulni. Az éj sötétjéban néhány megriadt oláh katona lövöldözéséből pánik tört ki táborában és a császári seregek különféle kötelékei egymást lövöldözték ebben a vaklármában, amelynek zaja Lúgosra eljutva, az ottani lakosságot fejvesztett menekülésre indította. Abban, hogy katasztrófa nem következett be, jelentős érdeme volt báró Gemmingen Zsigmondnak, aki a Szerémséget fedezte hadtestével és Belgrádot tartotta lekötve, míg a fősereg Mehádia felé vonult. De éppen e feladatnak hűséges megoldássá tette bosszússá II. József császárt, aki nem hitte, hogy a báró Gemmingen-féle hadtest a török túlerővel szemben meg tudja állani a helyért. Ezért visszavonulási parancsot adott, amivel szemben báró Gemmingen Zsigmond — látva, hogy ügyes manövrírozással vissza tudja verni a túlerőben lévő ellenség támadásait — a helyén maradt, miáltal a Bánátnak és egyéb délvidéki magyar földeknek nagy területeit mentette meg a török pusztítástól. A siker fölött örvendő jóakarója, gróf Lacy tábornagy ekkor azt a megjegyzést tette a kedvetlen és már ekkor halálos tüdőbajának csíráit magában hordozó II. József császárnak: „A Gemmingen okosabb volt, mint mi!" A császár azonban annyira megneheztelt ezért a megjegyzésért, hogy — bár táborszernaggyá léptette elő báró Gemmingen Zsigmondot — a hadtestparancsnokságot kivette kezéből és nyugdíjba helyeztette. Röviddel uóbb, amikor II. Józsefnek 1790. febr. 20-áin bekövetkezett halálával annak bátyja, II. Lipót toscanai herceg foglalta el a trónt, akkor a magyar országgyűlés le kívánta róni háláját báró Gemmingen Zsigmondijai szemben és az 1790 : LXXII. t. c.-el úgy a saját személyére, mint utódai részére is a magyar indigenátussal ajándékozta meg. 1791-ben átmenetileg Bécs város katonai parancsnokságával lett megbízva és az 1791. évi francia forradalom alkalmával kitört háborúban a Németalföldön kellett volna egy hadtestet vezényelnie, de előrehaladó szembaja miatt ezt a megbízást már nem vállalhatta. Zsigmondot, a magyar nemesi testőrség kapitányát 1788. év őszén fontos diplomáciai megbízással II. Katalin cárnőhöz küldötte Szt. Pétervárra. Az Oroszországból Koppenhágán át hazatérő Pottyondy Zsigmond részére Maximilian Balthasar Ludwig von Mertz ottani császári követ által 1788. okt. 28-án kiállított útlevél családi levelesládánkban van. A sikeresen bevégzett küldetést II. József császár 1789-ben árpási és mórichidai birtokokkal, amelyeket az antiklerikális érzelmű császár a budai apácáktól már korábban elkobzott, továbbá a csornai premontreiektől elvett bándhegyi majorral kívánta volna jutalmazni, amiként ezt a levelesládánkban őrzött, gróf Pálffy Károly névaláírását viselő 1789. szept. 9-ről ítélt kancelláriai irat mutatja. Pottyondy Zsigmond testőrkapitány azonban :

— tekintettel a birtokok egyházi jellegű eredetére — nem élt az adományozással és sohasem iktatta be magát ezek tulajdonába. „Magyarország Geographiai Szótára" 1851. évi kiadása — annak megjegyzésével, hogy e birtokok korábban a nagyszombati apácák tulajdonát képezték — Árpást és Mórichidát özv. ColloredoCreneville Viktória grófnő, illetve a Lotharingiai herceg özvegye és a gróf Esterházy-család tulajdonában lévőknek jelzi.