Lovas Elemér szerk.: Győri Szemle 9. évfolyam, 1938.
Végleges szövegük pedig így hangzik : 5. Bolond voltam, bohó voltam, És tán most is az vagyok, Akkor is, meg mostan is csak A szívemre hallgatok. 6. És a szívem azt dobogja: Jó helyen van köztelek. Baraiságii k enyhe révpart, Hol bízvást kiköthetek. 7. Lebocsátom hát nyugodtan Bolygó hajóm horgonyát Kiviiágos kivirradatig — Akkor aztán el, — lovább ! A két szöveg közül az újabb ugyan kifejezőbb, de az eredeti melegségénél fogva közvetlenebb. — Az 5. ugyancsak e kötetekben jelent meg ; a Tarlóvirágok Elvirágzott kikeletből című részében a 66. 1. és az Oszi harmat után c. kötetben a 119. I. a Tarlóvirágok közt — a kézirattal teljesen megegyezően (csak ebben: könnyek-nek írta a ,,Könyek"-et). A 6. az Oszi harmat után c. kötet (1905.) Tarlóvirágai közt a 150. 1. és A pálya végén c. kötet, Elégiái közt a 87. 1. jelent meg — erősen változtatott alakban : az eredeti négy versszakos vers két utolsó versszakának elhagyásával a költő négy új versszakkal hatra növelte elégiáját. A kézirat végső — elhagyott — versszakai ezek voltak : 3. Éjfélt üt fenn a vén toronyban S a régi élet megjelen ; Fényben úsznak az apró házak, Táncz tombol át a termeken. 4. Úgy érzem, valamelyik házba Régóta várnak engemet, — Belépnék szívesen, de félek, Attól félek : fölébredek A változtatott formában a vers vesztett romantikus kisértetiességéböl és címének megfelelően erősen borzalmat keltővé vált. Győri vonatkozásaiból csak az egyik maradt meg : a sikátor melletti ház, mely M. rájegyzése szerint az Erzsébet-téri jellegzetes, régi bidemeier-korbeli erkélyes, apró ablakos Ottféle ház — Dr. Kuncz Jenő, Győrvármesjye nyug. alispánjának. szíves közlése szerint azonban a Széchenyi-téri keserű-féle ugyanolyan kori ház a mellette kezdődő sikátorral ; a vén toronynak (a székesegyház vagy a bencéstemplom tornyának) és az abban éjfélt jelző órának már nem jutott szerep. Az 1., 4., 7. számmal jelzett versek csak a Győri Hírlapban jelentek meg. A bevezető első dalban üdvözli a regattistákat, a fiukat, kiket, mert vizén járnak és el-elméláznak, mint egykor O hajója födélzetén álmodott, — poétáknak tart. — A4. Némethy Ernő szellemalakját idézi föl. Látja szemének bágyadt tükrét, arcának szelíd mosolyát, amellyel boldogan köszönti ismerőseit, hallja lépteit s szavát, amellyel fülébe súgja a — már idézett — koccintásra és evezésre való felhívást. — Az utolsó, a 7. vers a regatta estély dicsőítése. Menekül a szép, rózsás, kedves nőktől, mert dallal, könnyel és virággal úgyis tele a szíve. A tenger kincset, a jóságot és szeretetet elviszi emlékül, mikor búcsúpoharát összekoccintja kedves cimboráival e szép, pompás éj után, amelynek száz évig kellett volna tartania. — E három költeményt a Függelékben közlöm. 108 ) A „história" a 68. levél szerint „ostoba szökés Sopronból". E. Béla közlése szerint Kornél a negyedik gimnázium után soproni katonai főreáliskolás lett. 1901. novemberében megszökött onnan, el akart menni az angol—búr háborúba. De Savanyúkútnál (— Sopron vármegyei nagyközség és Savanyúvizfiirdő a vármegye nagymartoni járásában —) elfogták, mire kilépett a katonai iskolából. 109 ) A Némethy serleg-est serlegavató beszédje. L még az 59., 60., 61., 69. lev. no ) Az Isten felé kötet meg is jelent ez évben, de — szerencsére — nem volt az utolsó kötete. 1U ) A 108. jegyzetben már említett háború, mely 1902-ben ért csak véget.
