Cserhalmi Zoltán - Kelemen István: Arrabona - Regionális Tudományos Évkönyv 53-56. (Győr, 2018)
Tanulmányok - Szalai Zsolt: Életút és életmód - Mithay Antal fényképei
ARRABONA 2015-2018. 53-56. TANULMÁNYOK felirat állt.36 A kép tanúsága szerint a nyírfakeretben lévő Mária-kép alatt egy Krisztus-kép is volt. A kegyhelyet 1947- ben megrongálták, és az 1948-as ún. téglás körmenet után építették és szentelték fel a mai kápolnát, a Krisztus-kép azonban már nincs ott. Gyakran fotózott egyházi ünnepek, események alkalmával Győrött és más helyszíneken is. Sok templomról, szakrális műemlékről, kegytárgyról készített remek fotókat. Az 1928-as eucharisztikus körmeneten a telepiek vonulását, majd Hász István tábori püspökké szentelésekor a katonák és a papság felvonulását követte végig. 1930-ban Esztergomban járt a Szent Korona másolatával rendezett körmeneten, de ott volt akkor is, amikor a Szent Imre-emlékév tiszteletére Sincero pápai legátus37 részvételé- 8. kép vei rendezték Budapesten a Szent Jobb- A Szent László-herma ereklyetartója, kormenetet, amelyet nyolcszázezer hivő (Zselatinos szárazlemeZj 9xl2 cm. rTM HGy f. 499.) kísért. Sikerült lencsevégre kapni a bíboros érkezését is a Szentkirály utcai Károlyi-palotába. Lefotózta a tiroli zenekart, a vármegyei küldöttségek menetét és Horthy Miklós kormányzót is. A győri székesegyház története című kiadványban szerepel tudomásom szerint az egyetlen publikált fényképe: a hermában elhelyezett ezüstabroncsú ereklyetartó Szent László koponyájával és rávésett képével.38 Az egyházi épületek műemlékfotói közül kiemelkednek azok, amelyeket a pannonhalmi apátság udvaráról, az Ipoly-toronyról, a könyvtárról, a lébényi, a jáki és a zsámbéki templomról készített. (8. kép) Hamar bekapcsolódott az iskola (és a város) kulturális életébe, sok eseményen vett részt, és a szervezésben is szerepet vállalt. A reáliskola értesítőiből és a fotóalbumokból párhuzamosan nyomon követhetők a kirándulások, programok, amelyeken jelen volt. 1923. május 16-án Kiskúton az iskola számára rendezett gyűjtés alkalmával, ahol különböző sátrakban győri cégek által felajánlott finomságokat kínáltak a támogatóknak, felesége is besegített (az Értesítőkben dr. Heppnerné), a virsli-sátorban árult. Az 1924. évi juniálisnak már Kóczán Aladár igazgatóhelyettessel Mithay (dr. Heppner) a főrendezője. Az értesítőkből kiderül, hogy a ballagás csak a 20-as években lett iskolai rendezvény, ahogy írja, az „immár kedves szokássá vált” eseményről is maradt fent né-36 Perger: A kiskúti zarándoktemplom 568. A kötetben az 567. oldalon közölt, ismeretlen fotósnak tulajdonított kép valójában szintén Mithay Antalé. Ltsz: RFMTM HGy F. 519. 37KLXII 138. 38 Bedy: Győri székesegyház 144. 324