Székely Zoltán (szerk.): Arrabona - Múzeumi Közlemények 48/1. Ünnepi kötet a 90 éves Barsi Ernő tiszteletére (Győr, 2010)
Tanulmányok - dr. Lanczendorfer Zsuzsanna: Egy helyi népballada-kutatás kulturális hatásai
DR. LANCZENDORFER ZSUZSANNA EGY HELYI NÉPBALLADA-KUTATÁS KULTURÁLIS HATÁSAI Nemrég Fehér Csilla, a győri Xántus János Múzeum munkatársa hívta fel a figyelmemet egy újabb nagybajcsi változatra.15 Szövege megegyezik a Meződi Ö. István könyvében találhatóval. (Lanczendorfer - Gülch 2003, 109.) Amint már említettem: a gyilkos molnárlegény rokona is segítette a kutatást, aki könyvbemutatóinkra is elkísért bennünket. Több előadáson — ha róla vagy közléseiről esett szó — cinkosan összekacsintottunk. Nagy ajándék nemcsak a kutatásnak, de személyesen nekem is, hogy megismerhettem és megszerethettem a molnár legény rokonait. A könyvet — ahogy már korábban szót ejtettem róla — először 2003 őszén, a Győri Könyvszalonon mutattuk be, ahol Czigány György beszélgetett velünk. Megható volt az, amikor Czigány György gyermekkori emlékeit, a könyvben forrásként gyakran szereplő nagybátyja, Czigány Béla kutatásait idézte fel. Jó érzés volt látni, hogy a bemutató után a molnár rokona és a költő gyermekkori élményeikről beszélgettek, hisz mindketten Révfaluban nőttek fel, és közös emlékek kötötték őket ahhoz a városrészhez. A balladakutatás egyik lényeges hozadéka az is, hogy Felpéc lakói már büszkék balladájukra, folklórkincsükre, hiszen a felpéci könyvbemutató végén az egész falu együtt énekelte velem Dely Mári balladáját. Ez is motiválta a falu vezetőit, hogy 2004 nyarán első ízben szerveztek néprajzi gyűjtőtábort azzal a céllal, hogy a még meglévő néprajzi tárgyakból állandó kiállítást és a folklóranyagból kiadványt szerkesszenek. Mára már tájházzal is büszkélkedhet a község, sőt, a Felpécről írt könyvbe is belekerült a ballada. (Magyar - Dombi 2001, 226-231.) Több általános iskolában tanították a balladát, népdalversenyek, pávakörök repertoárjába is belekerült. „A Felpécért Alapítvány elhatározta, hogy az iskolában és az óvodában tanítják a balladát, hiszen ez a falu múltjának egy értékes — eddig porlepte — láncszeme. Zsuzsanna örömmel vette a hírt, hiszen, mint mondja, ezáltal visszaadhatta azt, amit a falubeliektől emberségben, megértésben, támogatásban kapott kutatómunkájához.” (Ress 2000, 6.) Számomra felemelő érzés volt, amikor a közelmúltban több népdalversenyen is Dely Mári balladájával indultak a résztvevők. Pédául a Péterfy Sándor Evangélikus Oktatási Központ egyik tanulója, Miklósi Ildikó 2004-ben a szigetközi népdaléneklési versenyen, Győrzámolyon I. helyezést ért el a balladával, 2005-ben Orosházán, az Evangélikus Iskolák Országos Művészeti Versenyén ismét ő lett az I. helyezett. Jó érzés fogott el, amikor Csornán, a megyei népdalversenyen a felcsendülő „szomorú nóta” hallatára a zsűri tagjaként Barsi Ernő rám mosolygott. így volt ez akkor is, amikor meghallottam, hogy az egyik kisalföldi pávakör repertoárja ezzel a balladával bővült. Rendkívüli volt az is, hogy a táncballadát bemutató fiatalok, korukat meghazudtolva, teljes átéléssel adták elő a szomorú és komoly témájú koreográfiát és „nem is tudtam, hogy ilyen érdekesek és szépek a balladák, el fogom olvasni a többit is” megjegyzések mellett ők köszönték meg, hogy többször felléphettek vele. Nagy örömet jelentett az is, hogy a barátok, a zenészek, az előadóművészek nagy lelkesedéssel, önzetlenül vállalták a fellépéseket. Megtiszteltetés volt számomra, amikor egykori mesterem, a tudós tanár, Barsi Ernő szívhez szólóan és büszkén beszélt a könyvről Harcsás Juditnak. (Harcsás Judit:) „Dr. Barsi Ernő tanár úr, néprajztudós azt mondta köszöntőjében, hogy nagyon 135
