Arrabona - Múzeumi közlemények 35/1-2. (Győr, 1997)
Ernő Barsi wurde 75 Jahre alt - Nagy József: A Szülőfalu, Sály
A szülőfalu, Sóly Immáron egy éve, hogy a pályájára, s élete 75 esztendejére visszatekintő Barsi Ernő néprajztudós, zenetanár, református lelkész feltette magának a kérdést: "Honnan indultam, s hová jutottam, miért éppen erre vezetett az utam, alakult így az életem?" A választ keresve úgy érezte, néhány meghatározó tényezőt feltétlenül ki kell emelnie, hiszen az életút sohasem önmagában való, annál is inkább az indíttatás és a feltételek minőségének függvénye, hiszen azok megléte, vagy hiánya döntően befolyásolhatja annak alakulását. E sorok papírra vetése közben azon kapom magam, hogy szívesen helyettesítem saját szavaimat Barsi Ernő kifejezéseivel, melyeket a szülőföldről, a szülői házról, pedagógus szüleiről és persze Sályról folytatott beszélgetéseink során ő maga használt. De hát ki lehetne, aki élete indulásáról, első eszméléseiről a leghitelesebbet mondhatná, s oly szavakkal tehetné megfoghatóvá, mint ő maga. A 2400 lelket számláló Sály község a Bükkalja egyik festőién szép völgyében fekszik, ahol Barsi Ernő 1920. június 28-án látta meg a napvilágot, s ahová szüleit messziről sodorta ide jósorsuk. Édesapja a dunántúli Szőnyből, édesanyja Erdélyből pályázta meg a sályi tanítói állást. "Az ő példás családi életük, hivatásszeretetük, népnevelő tevékenységük, szorgalmuk, éneklő-muzsikáló kedvük, erős hitük adta első meghatározó élményét életemnek." Az iskolatermekhez épített tanítói lakást csodálatos világ vette körül: szünetekben az összefogódzott gyerekek énekes játékaitól zengett az udvar, estefelé az utcán sétáló legények dalolását, vagy az aratásból hazafelé tartók énekét lehetett hallani. De legalább ennyire magukra vonták a világgal ismerkedő Barsi Ernő figyelmét a lakodalmas menetek színes forgatagai, vagy a karácsonyi kántálok énekei, a betlehemesek játéka. Ezeket, és hogy első tanítói a szülei lehettek - akiket az Isten jó pedagógiai érzékkel, nagy-nagy türelemmel áldott meg - az élet nagy ajándékának tekinti mindmáig, mint ahogyan elkísérték azok az emlékek is, melyeket a szülei, elsősorban édesapja által rendezett hazafias ünnepségek jelentették, s jelentik számára a mai napig. A hivatásuknak élő, s annak elkötelezett falusi tanító szülők három-négyévesen könyvet adtak a kezébe, hogy lefoglalják a figyelmét. Igy történhetett meg: "négyévesen karácsonyra könyvet kértem ajándékba, mert már tudtam olvasni". Tisztában volt vele, hogy az őt körülvevő meleg szülői szeretet, a falu élő mesevilágát őrző burok nem tarthat örökké. A tanulás előbb Hajdúböszörménybe, majd Sárospatakra szólította. Ez utóbbi városban, a város akkor éppen 400 éves iskolájában megérintette a magyar történelem levegője. Útján, mint annyiszor, mellészegődött a szerencse kivételes tanáregyéniségek személyében, akik tovább igazgatták, irányították pályatervező álmait. Nóvák Sándor, A nagymajtényi síkon letörött a zászló c. dal szerzője, 1912-ben, a Magyar Néprajzi Társaság pataki vándorgyűlésén a Sályhoz közeli Cserépfalu lakodalmi szokásairól tartott előadást. Harsányi István arra tanította meg hallgatóit, hogy kötelességének teljesítésén túl ki-ki vállaljon valami plusz munkát is, s azt is szívvel-lélekkel végezze el. Újszászi Kálmán professzor úgy beszélt tanítványai előtt a falun rejtőzködő értékekről, hogy Barsi Ernő is tüstént gyűjtőmunkába kezdett saját szeretett falujában. Patak még egy szenvedélyt oltott a fiatal Barsi Ernő lelkébe, az értékes zene, és a népdal szeretetét. O írja ezekről az évekről: "Ilyen útravalókkal megrakodva kerültem fel 1 942 őszén Budapestre, ahol a Zeneakadémián világhírű tanárok élesztették tovább bennem a Patakon gyújtott lángot." ARRAB0NA 35/1-2.
