Arrabona - Múzeumi közlemények 35/1-2. (Győr, 1997)

Ernő Barsi wurde 75 Jahre alt - Baróthy Zoltán: Dr. Barsi Ernő, a zenepedagógus és hegedűművész

Dr. Borsi Ernő, a zenepedagógus és hegedűművész E sorok írójának az a szerencse adatott, hogy dr. Barsi Ernő tanár úr munkatársa lehetett több, mint huszonöt éve vele együtt dolgozhatott pedagógusként és zongora­kísérőjeként is. Külön megtiszteltetés volt a még pályája elején álló zongoratanár számára, hogy a Tanár úr szinte kiszemelt maga mellé az akkori Győri Felsőfokú Tanítóképző Intézet ének-zenei szakcsoportjába. Igy közvetlen közelről, mint munkatárs és egyben tanítvány figyelhettem munkamódszerét, pedagógiai elveinek gyakorlati meg­valósítását, tanulhattam tőle a művészi munkát, a hangversenylátogató' közönséggel való kapcsolatteremtést. Mint zenetanár és művész, dr. Barsi Ernő ugyanolyan elhivatottsággal dolgozott és dolgozik még ma is. Fáradtságot nem ismerve, a hallgatókat, tanítványait "aranylel­kem"-nek szólítva, hallatlan türelemmel és módszeres alapossággal. Az a kifejezés, hogy "dolgozik", igazából nem is fejezi ki a valóságot, hiszen a Tanár Úr számára, mint minden egyéb tevékenység, a pedagógusi munka sem jelent valójában "munkát". Emberként, tanárként, kollégaként, szakcsoportvezetőként ugyan­olyan természetességgel, emberséggel, egyszerűséggel végezte tennivalóit, mint pályája más területein. A mindennapi közelségéből nézve, az együtt végzett munka jogán azonban a zenetanár kolléga feljogosítva érzi magát, hogy néhány szempontból ob­jektíven "elemezze" Tanár Úr ezirányú munkásságát. Mindenekelőtt talán a legjellemzőbb, hogy pedagógusi egyéniségét nem lehet a klasszikus pedagógiai fogalmakkal, a tanár-típusokat felsoroló, azokat "beskatulyázó" módszerrel jellemezni. A Tanár úr számára a legfontosabb: a hallgató, a tanítvány szeretete, de ennek a szeretetnek és tiszteletnek minden esetben a kölcsönösség az alapja, a tanulók, növendékek mindig rajongva szerették s szeretik Ernő bácsit. Zene­pedagógusi hivatásában Kodályt követve a zenei anyanyelv, a magyar népzene fon­tosságát, elsődlegességét szem előtt tartva azon keresztül, azt felhasználva valósítja meg mindenkori oktatási céljait. Soha nem támaszt túl magas, megoldhatatlannak tűnő követelményeket, mivel az alapelve, hogy a zenei tevékenységben minden pillanatban sikerélményhez jusson a zenét tanuló. E siker legtöbbször a közös muzsikáláson keresztül valósul meg, s a közös muzsikálásnak is csúcsa, hogy tanár és diák együtt éri el a zenei feladat megvalósulását, egymást kiegészítve, egymás munkájára támasz­kodva jutnak zenei élményhez. Tanár úr hatalmas tárgyi tudása soha nem "lehengerlő", soha nem érzi magát mellette apró kis porszemnek növendéke vagy kollégája, soha nem "hivalkodik, büszkélkedik" tudásával. Pedig tehetné, mert a zenéről, a zenetörténetről olyan nagy mennyiségű tudás és ismeretanyag birtokában van, hogy az igazán csak a szakember értékelheti és értheti meg igazán. A tanítvány legfeljebb csodálkozhat és felnézhet tanárára, benne köve­tendő példát látva. Barsi tanár úr lelkesedése mindig átragadt hallgatóira, növendékeire. Amit tőle a szűkebb értelemben vett zenei szakmaiságon túl kap hallgatósága, az egyfajta nehezen meghatározható, de annál inkább átélhető zene iránti áhítat és hit egy bizonyos örök zenei szépségben. Mindennek alapja azonban az a hatalmas felhalmozódott tudás­anyag és rutin, amit az évek során kitartó szorgalommal gyűjtött össze. Kutatómunkája, zenetörténeti búvárkodásai olyan ritkaságokat hoztak felszínre, hogy azokat a zenén és zenetörténeten nevelkedett fiatal zenészek is csak csodálattal szemlélhetik. , Külön tanulmányt érdemelne hegedűjátéka, ezirányú művészi teljesítménye, mely sajátosan ötvözi a közönséggel való szoros emberi kapcsolatot és a zenében való teljes feloldódást. Előadói egyéniségében első helyen áll a művészi alázat, az előadott ARRABONA I 35/1-2.

Next

/
Oldalképek
Tartalom