Arrabona - Múzeumi közlemények 16. (Győr, 1974)

Domonkos O.: Magyarországi festőcéhek (I)

suchet, und von ihnen die Meinung erhalte, weilen sie die Haubt Zeche ist."

17 Ä boroszlóiaktól semmiféle céhlevélmásolatuk, de még csak levelezésük sem maradt fenn, ilyent nem is említenék irataik. Ugyanekkor érdekes dolog, hogy az eperjesiek, akik a városközi céh alapítói voltak, már 1671-ben megszerzik a boroszlóiak legényszabályzatának másolatát,

18 másrészt 1672-ben a bécsi festőcéh, Landhandwerk, privilégiumának másolatát és mint „Virtel-Lade", negyedhivatal nyernek működési engedélyt a bécsi főcéhtől. Nyolcvan aranyat fizettek ezért a bécsieknek, akik további védelmükről és segítségükről biztosították az eperjesieket.

19 Az eperjesi és a lőcsei céh 1694-ben hivatalosan is megállapodott abban, hogy egymás helységéből nem vesznek fel mestert, kölcsönösen tiszteletben tartják egymás érdekeit.

20 Az eperjesieknek bizonyára azért volt szükségük a boroszlóiak legényszabályzatára, mert a bécsi főcéh privilégiuma részletesebben nem foglalkozott a legények munkavállalásával, vándorlásával, összejöveteleikkel. Ebben az időben éppen virágzásban van a vándorlás szokása, sok legény megfordult a f ontosabb festőközpontokban. így ide is érkeztek sziléziai, cseh, morva, osztrák és német területekről legények, akik rendtartás szerint éltek. Az a körülmény, hogy a késmárkiak kiválásakor is a boroszlói főcéhet tartották feljebbvalónak, arra enged következtetni, hogy azoknak is joguk volt magyarországi mestereket beszervezni céhükbe. Ennek talán az a jogaiapja, hogy 1412-ben elzálogosítás révén a 13 szepesi város és még három Szepes megyei helység, a lengyel király uralma alá került. Ezek a területek a sziléziai központ, Boroszló vonzáskörzetébe tartozhattak. Ez a vonzása azután is megmaradhatott, hogy 1526-ban Szilézia, Csehországgal együtt, a Habsburgok uralma alá került. Az eperjesiek kiválása ellenére növekedett a lőcseiek hatásköre. A 17. század végére az egész Szepességre — nyugatra a bányavárosokig, keletre Kassáig, délre Rozsnyóig terjesztették ki vonzáskörzetüket. Összesen húsz helység mestereit szervezték be céhükbe. Ebből a kötelékből sikerült kitörniük a késmárkiaknak 1713-ban. Nem sokat törődtek a lőcseiek akadékoskodásával. A késmárki tanácsnak bemutatták a boroszlói és bécsi főcéh leveleit, melyek alapján új szabályzatot alkottak, egyesítve a legények és mesterek általános szabályait.

21 így a mesterré válás, vándorlás, tanulóidő, műhelyszerzés stb. mind egy szabályzatban került kiadásra, a város tanácsa által. A „Schön und Schwarz Färber" céh átveszi a bécsi szövegből a „von Alters Fläming genant" kifejezést, és ezzel a központi hatalom felé közvetlenül elkötelezi magát, tiszteletben tartja a bécsi festők céhének „Uralt" privilégiumát, rangját. A függelékben közölt céhlevelükben nincsen szó arról, hogy más helyiségekből is vehetnének fel mestereket. 1802-ben azonban új céhkiváltság szövegét nyújtják be a városi tanácsnak, amelynek első paragrafusa kimondja, hogy a késmárki festőcéh, más céhekhez hasonlóan, más helyiségekből, ahol nincs szabadalmas céh, vidéki mestereket felvehet.

22 Vonzáskörzetüket 1796-tól kezdik a városon kívülre is 17 Levoca, Okresny Archiv, Zechenbuch 216. (1712. márc. 28.) 18 Presov (Eperjes), Okresny Archiv. C. Far. II. Tinctores/4158. Lásd: Függelék 2. A boroszlói festők legényszabályzata. (Roman Reinfuss a a lengyel kékfestésről írott könyvében nem foglalkozik a céhek részletes történetével.) 19 Presov, uo. Lásd: Függelék 3. 20 Levoca, XII. 90/11. (1697). 21 Budapest, Egyetemi Könyvtár. Céhlevelek LXII. 1. Lásd: Függelék 4. I—

II. 22 Lásd: Függelék 4. II. részét. 106