Arrabona - Múzeumi közlemények 9. (Győr, 1967)

Környei A.: Bors László

A novellának nincs cselekménye. Impresszionista képek sorozata, ahogyan a két fiatalember szeme előtt elvonul a kisváros egy háborús napja. Minden kommentár nélkül írja, hogy a románok menekülnek, a német katonák vonulnak, a kaszírnő unatkozik, a két hős közös szerelméről (beszélget és „messze a hegyek koszorújáról, — ahol most román és orosz ágyúk döngetik a magyar ércfalat — táncos és könnyű lábakon, fátyolba burkoltan érkezik az alkony." A novellában szó sincs arról, hogy a háborúban szenvednek is, hogy a két fiatalember akarata ellenére katona, mégis, érezzük, kiáltó ellentét van a dörgő ágyúk, a katonaruha és a finomlelkű hősök között és ezt csak hangsúlyozza a költői stílus túlburjánzó, dekadens finomkodása. Ez a tiltakozás. Más novelláiban (őzike meghal, Költő a bagnóban) a cselekmény részletesebb kidolgozása, a hősök többoldalú ábrázolása és szerepeltetése valóságszerűbbé teszik a történetet és a költő mondanivalóját. Ezekben az írásokban konkrét társadalmi valóság van jelen, ebben élnek, erre reagálnak a hősök. így érkezik el az író a ,,Senki, a hős" című novella második változatához, a „Vidéki riporter, vidéki színészihez.

35 Csak az alapélmény közös a kettőben, a másodikban nyoma sincs az első anarchiájának, romantikájának. A kötetben felvett második változatban a költő és az énekes beszélgetnek: „Akkor ott ketten ép a szent együgyűséget hánytorgatták, maguk gyámolatlanságát benne, a magyar élet tunyaságát. A vidéki szerkesztő 'beszélt, aki nem is régen még a nagy magyar regényt akarta megírni. — Az lesz a magyar regény — mondotta —, amiben nem történik semmi. Elkopik a legszebb ember és elhervad a legszebb leány és egyszer sincs alkalmunk belakapaszkodni az életszekér tüzes küllőibe. A dunántúli, és az erdélyi szandzsákokban és a Duna-Tisza közén és a Bácskában, Bánátban és Felsőmagyarországon . . . — Igen — felelte az énekes — ez a korlátlan lehetőségnélküliség földje." Majd a beszélgetők konkrétabban adják elő a költő társadalombírálatát: „Nem véletlen az, hogy olyan sok a magyar származású külföldi kalandor. Ebben az országban, ahol nincsenek lehetőségek, vagy belezüllik a polgári méretekbe az alulról jövő egyéniség és tehetség, vagy külföldre kerül, ahol mi lehetne más, talajtalanul, mind kalandor. Elnyomott kasztok páriás földjén az ég felé sem engedik nőni a fákat, nemhogy az égig. Itt papok nevelik a parasztgyerekeket, a papok pedig zsellérei a kegyuraságnak." A történet végén a két szereplő tüntetőkkel találkozik: „Május elseje volt. Akkor nyitották meg a budai színházat a Horváth kertben. Most egy vöröslő, feketéllő elkésett csapat jött a hold alatt, Pestről a Tattersalból, a népgyűlésről most érkező szervezett munkások. Es odaértek a sörház terrasza elé, ahol Kázmér

36 az író, a magyar regényről ábrándozott, az énekes pedig hangjának meddőségét siratgatta. Vajjon ezeket be kell-e venni már a magyar regénybe? — gondolta Kornél. És nézte az énekest, aki a munkáshimnuszt a munkásokkal dúdolta, kipirult arccal, jövőfoenéző szemmel, fölvidulva és boldogan." Ha a szépírói stílus szempontjából vizsgáljuk a novella két változatát, feltétlenül az első javára billen a mérleg. Az itt idézett második változat távolabb áll a novella fogalmától, tulajdonképpen dialógus, mely elmondja az író nézeteit a társadalomról, míg az első, jóllehet anarchisztikus, tele esetleges impresz35 Lásd még a 28. jegyzetet. 36 Sajtóhiba az eredeti kiadásiban, helyesen: Kornél. 312