Arrabona - Múzeumi közlemények 4. (Győr; 1962)

Kalmás János: Szászerjíász parancsnoki jelvény-nyílhegyek

egyesületek, számszeríjász társaságok. A számszeríj használata a XII. században Angliában és Franciaországban széltében el volt terjedve. Komoly harci értékére jellemző, hogy 1139-ben a II. lateráni zsinat eltiltotta, mint gyilkos és keresztényiétlen fegyvernek a használatát. Ez azonban nem akadályozta meg, hogy a század végére Franciaországban mind a gyalogos, mind pedig lovas számszeríj as lövészkompániák felállíttassanak. A XII. században Németországban is ismeretes á számszeríj. Itt azonban inkább vadászatokra használták. Városi polgárság kezdte ugyan ellenség ellen is alkalmazni. Az első keresztes hadjárat után elterjedt harci fegyverként is Európában. A számszeríj as lövészek a XIV. és XV. században értékes részei voltak a gyalogságnak. Hazánkban 1427-ben találjuk nyomát Zsigmond király katonai szabályzatában, amikoris elrendelte, hogy a nemesek birtokaik arányában nemcsak lovasokat, hanem számszeríjászokat is tartoznak állítani. 1435-ben egy számszeríj as fizetését évi 1 arany forintban szabta meg.

12 A számszeríj neve a besztercei szószedetben Zamoszerig (Szomoszerijj) alakban fordul elő, tehát a szláv Samostrelij, Samostrilj szóra vezethető vissza, amely magától lövő fegyvert jelent. A- számszeríj név tehát, amint látjuk, nép-etimologiai alakítás, szláv eredete arra enged következtetni, hogy szélesebb körben nem a németekből álló városi polgárság kezdte hazánkban alkalmazni, hanem a szlávok révén terjedt el Cseh- és Lengyelország felől, eredetileg mint vadász-, később pedig a huszita háborúk idején mint harci fegyver. A számszeríj hazai elterjedésére jellemző, hogy Hunyadi János korában Bártfán, Besztercebányán, Selmecen, Körmöcbányán, Nagyszombatban és Sopronban már számos íjgyártó mester foglalkozott a nyilak, íjak és számszeríjak készítésével.

13 A nagyszebeni íjgyártó céh XV. századi készítményeiből még ma is 25 db számszeríj példányt őriz az ottani múzeum. Ezek a fegyverek a város védelmi felszereléséhez tartoztak. A hajdani virágzó céh 1492-ben még külön tornyot védett a város védelmi berendezéséből. A számszeríj előnyös használhatóságára jellemző, hogy Nagyszeben városának 19 tornyában 117 db számszeríj és 15 db felhúzókészülék, ún. tekervény és sokezer számszeríjhoz való nyíl volt számontartva az 1492—93. évi fegyverösszeírások szerint.

14 A középkorban a polgárság a városokat bástyákkal, tornyokkal, kapukkal erősített fallal vette körül. A fegyvereket külön épített fegyverkamrákban őrizték, veszély eseten szétosztották a védő polgárság között. A város tulajdonát képező hadikészleten kívül azonban minden polgárnak el kellett látni magát teljes fegyverzettel. A fegyvervizsgálatot a negyedmester, a fertálymester végezte, aki a városok városnegyedeiben lakó polgárok fegyvereit ellenőrizte, hogy azok használható állapotban vannak-e? Lőcse város 1619. február 5-én kelt rendeletében azt is megkívánta, hogy a polgárság évenként a lövészegyesület tagjaival céllövésre kivonuljon, hogy így is ellenőrizhessék fegyvereiket. A polgárságot a veszélyes Időben gyakoroltatták a fegyverforgatásban és minden városnak megvolt a lövészegyesülete is. A lövészegyesületek keletkezési idejét meghatározni ma már alig lehet12 Uo. 77—78. 13 Kiss L., HK 8 (1895) 161. 14 Bielz, J., Die Hermannstädter Armbrüste, Mitteilungen aus dem Baron Bruckenthalischen Museum. IV. (Hermannstadt, 1934) 37—39.