Arrabona - Múzeumi közlemények 3. (Győr, 1961)

Turányi Kornél: Klapka tábornok hovédei Győrben

jön a városházára, hogy a zsákmányolt osztrák katonai javak összeírására alakult vegyes bizottságba néhány városi tisztviselőt is meghívjon. A képviselők azonban húzódoznak s ekkor az egyik tiszt a másik felé fordulva megjegyzi: „Csak finom kaputos urakat ne hívjanak, mert a mándlis emberekben több hazafiság van, mint az érintett urakban." A város végül is „kis embereket" delegált a szóbanforgó bizottságba, mivel a polgárok attól féltek, hogy uralom­változás esetén felelősségre fogják őket vonni a magyar honvédség érdekében folytatott tevékenységük miatt. Augusztus 7. Kedd. Reggel 6 órakor 150 társzekér sorakozott fel, hogy az osztrákoktól zsákmányolt készleteket hajóra szállítsa, hogy azok víziúton jussa­nak el Komáromba. A Győrben zsákmányolt katonai javak értéke a naplóíró szerint 2 millió forint, az előbbiekben említett osztrák kém szerint 5 millió forint. Ezeken kívül másutt is, így Aranyosnál, Lovadpusztánál és Bábolnánál is sok hadfelszerelés és élelmiszer került Klapka kezére. Délben megjelennek a Magyar Hadibizottmány elnökének Latinovics őrnagynak első plakátjai. Az egyik elrendeli, hogy az ellenség által itthagyott javakat be kell jelenteni és be kell szolgáltatni, a másik felhívja a lakosságot, hogy a magyar hadsereg részére lovakat adjon el. A Hadibizottmány kötelezi a dunai hajók gazdáit és azok legénységét, hogy a zsákmány elszállításánál álljanak a felszabadítók rendel­kezésére. Egy további hirdetmény a szabócéh mestereit és legényeit szólítja fel, hogy azok a szervezés és felszerelés alatt álló 6. huszárezred számára munkát vállaljanak. Augusztus 8. Szerda. Újabb rendeletek jelennek meg a városban. Ujházy László a komáromi honvédsereg kormánybiztosa — aki az előző napon érkezett meg Győrbe — falragaszokon közli Kossuth Lajosnak az ország kormányelnöké­nek Debrecenben 1849. április 22-én kelt rendeletét „a bitor ellenség által kibo­csájtott csalárd utalványok, vagy úgynevezett zwangs-noták iránt." Aki ilyen utalványt elfogad, vagy kiad, azt mint hazaárulót fogják megbüntetni. A város­ban feltalálható zwangs-notákat az elöljáróságnak, vagy a kormánybiztosi hiva­talnak kell beszolgáltatni. A Magyar Hadibizottmány plakátja ezúttal már az összes helybeli iparosokat felszólítja, hogy a honvédség felszerelése érdekében megrendeléseket vállaljanak és a munkák megbeszélése céljából jelenjenek meg a városházán. Délután öt órára Ujházy a vármegyeházára hivatja azokat a városi tiszt­viselőket, akik a szabadságharc magyar kormánya alatt már szolgálták a várost. A kormánybiztos — aki eddig mint a népképviseleti országgyűlés felsőházának egyetlen radikális tagja és mint a Radical Párt elnöke volt ismeretes — beszédet tartott a megjelentek előtt. Ének lényegét naplóíró kortársunk a következőkben foglalja össze: „Mi megszabadítottunk benneteket a németek zsarnoksága alól, de ha meg akarjátok tartani a kivívott szabadságot, minden erőtökkel támogatni kell küzdelmünket. A magyar kormány, hogy az országot fojtogató ellenséggel meg tudjon birkózni általános népfelkelést rendelt el, amelyet Klapka tábornok és ő Győrben és annak környékén is kihirdet." Beszéde végén felolvasta a Komárom várából augusztus 5-én kibocsátott Nyílt Rendeletet, amely 19 évtől 30 esztendős korig hadbavonulásra szólítja fel a felszabadult területek férfi­lakosságát. 5 A rendelet 7. pontja értelmében a mozgósítás végrehajtásáért a 5 A Nyílt Rendelet a következőképpen hangzott: „Nyilt Rendelet. A' komáromi feldunai vitéz hadsereg e' folyó hó 3-án a' vártkörnyező osztrák zsoldosokat, olly 146

Next

/
Oldalképek
Tartalom