Székesfehérvári Szemle 6. évf. (1936)

Adatok a Velencei-tóvidék madártani viszonyainak ismeretéhez. (Madárkataszter.) ván nem is fordul elő. De az „alsó förtőn" közönséges fészkelő cca 40 párban. 82. Acr

ocephalus a

quaticus. От. Ahol sok a schoenobaenus, "(Csikosfejü nádiposzáta.) társaságukban előfordul az aquaticus is. Ha jól megfigyeljük csikós fejét, akkor bizonyos, hogy 1—2 párban láthatjuk is. Már említettem, hogy az első magyar fészekalj Dinnyésről való és a Magyar Nemzeti Múzeumban található. 83. Locustella luscinioides. Savi. Nem lehet eléggé méltá~~(Nádi tücsökmadár^ nyolni azt a helyzetet, amelyben a Velencei-tó van azáltal, hogy szinte tömegesen fészkel ez a régebben nagy ritkaságnak tartott madár. Szem elé ugyan ritkán kerül, de ha tücsők-szerű hangját ismerjük, igazán nagy számra következtethetünk. Az embert rendesen mindig előbb veszi észre, és tökéletesen eltűnik. Egyes helyeken való gyér előfordulása miatt messze földről fölkeresik, különösen angol gyűjtők. Fészkét megtalálni nem könnyű feladat, mert fészke tisztán sáslevelekből való, a környezetben teljesen elsimuló. A tojót sohasem kapjuk szemre, csak hangja árulja el jelenlétét. Egy öreg madarász élt a tavon (Sarvejcz Péter), aki az angolokat szokta kalauzolni a nádasban. Ő közölte az egyik angollal : „Uram, ha egy tűt a nádasba dobok s Ön azt megtalálja, csak akkor jöjjön velem ,,lusci''-fészket keresni" Ma már ellesték szegény madár titkát és minden halász meg tudja keresni a „luscit". Az egész tavon fészkel, főleg a pákozdi sarokban. Számuk kb. 150—200 pár. 84. Lusciniola melanapogon. Temm. A tó egyik legközönsé(Fülemile sitke.) gesebb madara, mégis legnagyobb büszkesége. Magyarországon nagyon kevés helyen fordul elő (legutóbb dr. Qreschik Jenő észlelte Csepelen) úgyhogy tanulmányozás szempontjából feltétlenül csak a velencei-tavi tipikus. Úgylátszik, hogy a tó élettényezőinek összessége és e madár biológiája annyira kiegészítik egymást, hogy ez a körülmény a legnagyobbfokú affinitást váltja ki a madárban a tó környezetéhez. Nem a nagy vizet szereti, hanem a sekély, elhagyott részeket és különösen — ezt minden szerző említi — a ,,varsabab át," Ebbe épiti művészi fészkét, amely a nádirigóéhez hasonlóan, nádszálakra van erősítve. A „varsababa" felső csomója adja a védelmet az eső és vihar ellen. Sokszor egy ilyen helyen 2—3 fészket is találunk, amelynek alján esetleg szakállas cinege is megtelepedett. Ez a közkedveltség adta az ötletet, hogy ilyen varsababákat (400—500-at) köttettünk a pákozdi sarokban. De később be kellett látnunk eljárásunk helytelenségét, mert fészkeik közprédává lettek és pirománikus emberek egy izben fészkelés idején gyújtották fel fülemile-sitke falunkat. Ez nagyon - 89 -