Székesfehérvári Szemle 1. évf. (1931)
MÜZEU MI ÉRTESÍTŐ , _ 7 «M és egyszerű kidolgozású, szájánál csorba, 12 cm magas fekete agyagpohár, (Lt. sz. 8311.) Egyéb összegyűjtött leletek : három nagyobb, kétpengős nagyságú és egy kisebb, kupakalakú szijjdísz, bronzfüggő, 13 db gyöngyszem, két vaskengyel. (Lt. sz. 8315—8318.) Edényt a már említetteken kívül 9 darabot sikerült a múzeumba beszállítanunk, melyek közül négy darabot a Nemzeti Múzeum adott át, mint neki beszolgáltatott leleteket. (Lt. sz. 8320— 8328.) Közöttük egy sárgásszínű, füles alak (8320), egy fekete, kisebb hordóalak (8322), egy szüknyakú, töredékes példány (8324) és egy hullámvonalas vörös pohár (8325) a figyelemre méltóbb darabok. Csontvázat egyet szállítottunk be, ezt is csak hiányosan. De így is értékes, mert az állatalakos mellékletekhez tartozik és így a temetőben pihent előkelőségek közé tartozik. (Gy. sz. 151/1931.) összegezve az eredményt a temető a bronzövmellékletek alapján a népvándorláskori emlékek avar csoportjába osztható, tehát ugyanoda, ahová múzeumunk egyik legértékesebb lelete, az igari avarfejedelmi sírlelet is tartozik. Vármegyénk egyéb e fajta régiségei még az adonyi (Hampel J. : I. m. III. k. 284. tábla) és a dunapentelei lelet (Arch. Ért. 1909. 1909, 97., 1929, 76 1.) Koruk Kr. u. VII—VIII. század. A leleteket és a jövő munkálatokat illetőleg a Nemzeti Múzeum szíves előzékenységével abban állapodtunk meg, hogy a temetőnek a Bajcsi-hegy vasútvonaltól esetleg keletre fekvő területére eső részét a székesfehérvári múzeum fogja feltárni, dr. Werner Adolt zirci apátúr beleegyezésével. A leletek is az övé lesznek, a csontvázanyagot pedig a Nemzeti Műzeum néprajzi osztályának anthropológiaí intézete kapja meg. Az ásatásokat aratás után, augusztus havában fogjuk megkezdeni az előszállási uradalom által nagylelkűen felajánlott munkaerővel. Marosi Arnold, ra w 7?? m >» «л» 1И=1»> <«H Kisebb közlemények. Bronzsarlóink. Múzeumunk legújabb szerzeményében egy bronzsarló is szerepel, amely főként azért érdekes, mert új típussal gyarapította bronzkori sarlóink gyűjteményét. Hampel József összefoglaló művében (A bronzkor emlékei Magyarhonban) ugyanis a nyélre erősítés módja szerint három fajtáját különbözteti meg a bronzkori sarlónak. Az egyiknél a penge tövén kiemelkedő és a nyélre erősítésnél használt pecek a penge lapjára merőlegesen áll, a másiknál a pecekkel egysikban van. A harmadiknál nem pecekkel, hanem a penge tövének folytatását képező hegyes nyúlvánnyal történt a nyélre erősítés. Egyébként a bronzkori sarló lényegileg nem tér el a maitól. Csak alakja változatosabb, mert használata is többféle volt. A félkörszerűen hajlottak mellett vannak kevésbbé hajlottak is, melyeket csak a nyélerősítő pecek különböztet meg a velük egykorú késpengéktől. Gyűjteményünkben a bronzsarlók az I. sz. teremben táblára felfűzve láthatók. Közülök öt a penge síkjában fekvő peckével a második típusba tartozik ; egy lovasberényi leiét (Lt. sz. 1402), kettő szintén fejémegyei lelet (Lt. sz. 300, 301), kettőt pedig Borjádról (Tolna-m.) szerzett a múzeum (Lt. sz. 6807—6808). Legújabb szerzeményünk pengére merőleges peckével a bronzkori sarlók legegyszerűbb, első formáját képviseli. Késpenge vékonyságú és gyengén görbülő pengéjének hegye kissé felhajlik. Díszítése a penge hosszában húzódó egyszerű hornyolás. Dr. Félix István, ercsii orvos ajándéka folytán került múzeumunkba és bemondása szerint az az óbuda-újlaki téglagyár homokbányájában 20 méter mélységből került felszínre. (Lt. sz. 8309.) A harci csákány vagy fokos. A csákány és fokos kialakulása a vért fejlődésével van összefüggésben. Mig a vért sodronygyűrűből állt, melynek túlnyomó használata eltartott a XIV. század végéig, a széles élű, bárdszerű fegyvernek volt keleté, mely egy súlyos csapással kettémetszette a vassodronyt. A XIV. század vége felé azonban a teljes vasöltözék kezdett divatba jönni és a XV. század közepén túl már Európaszerte általánossá vált. Ekkor tehát beállt szüksége egy olyan támadó fegyver alakulásának, mely át tudjon hatolni a páncél lemezén, erre pedig a csákány és bárd régi alakjában már nem volt alkalmas. A XV. században a csákánynak széles éllel ellátott pengerésze már feleslegessé vált és akkor kezdenek elterjedni azok a csákányok, melyeknél a penge madárorrhoz hasonló alakot vesz föl. Ezzel egyidejűleg kifejlődött a gömb vagy négyszög alakú tompa fok, mely a páncél és sisak behorpasztására szolgált és egyúttal a csapás súlyát is emelte. A tompa fokú, tüskés ágú csákány vagy fokos tehát a Hunyadiak korában kezd nálunk elterjedni és általánossá lenni. E korból valók múzeumunk III. sz. termében a 65. táblán azok a négyszögletes gombú és feltűnően hosszú tüskés csákányok, aminőket Mátyás király fekete serege is használt. (Lt. sz. 871, 1548.) A másik két rövidebb példányt szárnyas nyéllyukja különbözteti meg. (Lt. sz. 868, 871). Folytatásuk a 70. táblán látható. Ezek közül a kampós végűek, egyiknek nyele is megvan, XVIII. századiak és a kuruc korban voltak divatosak (Lt. sz. 876), a kampó nélküliek a XVII. századbői valók (Lt. sz. 875, 873). A közöttük elhelyezett, gondosabb kidolgozású alak majdnem egyenes tüskével kora a XVI. századra tehető (Lt. sz. 872). Legújabb szerzeményünk, mely Szepsy Szűts Kálmán adománya, a szekrény alján kapott, helyet. Érdekes a rajta olvasható évszám 1604. (Lt. sz. 8306.) Régiségek Ercsiben. Dr. Polgár Iván, római feliratos köveink buzgó kutatója, ki jelenleg Fejérvármegye római mérföldköveinek tanulmányozásával foglalkozik, május 23-án evégből kiÍ
