Szőllősy Csilla - Pokrovenszki Krisztián (szerk.): Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 45. (Székesfehérvár, 2017)

Tanulmányok/közlemények - Néprajz - Gelencsér József: Az ítéletvégrehajtó kötele (Jogszokás, néphit, praxis)

Gelencsér József: Az ítéletvégrehajtó kötele (Jogszokás, néphit, praxis)

Csepel kerékpáron érkezett, vidékre saját, krémszínű Pobeda autójával ment.67 Úgy tartották, a népi demokrácia hóhéra volt. Nevéhez fűződik többek között Szálasi Ferenc, Beregffy Károly, Rajniss Ferenc, Vájná Gábor, Szöllősy Jenő, illetve Rajk László kivégzése. Nyilatkozata szerint a II. világháborút követő három évben több mint 3000 ember akasztott fel.68 A számadat vélhetően távol áll a valóságtól. Hiszen a II. világháború után a legtöbb halálos ítéletet a népbíróságok hozták, 1947. szeptember 30-ig közel 300-at. Ebből 138-at hajtottak végre.69 70 Öreg korában Balatonkilitiben telepedett le. A híradásokban egyébként nem szereplő hóhér neve Bogár Imre formában közismert volt az 1950—70-es években. Névváltozatai közül az Imre meggyökeresedését talán befolyásolta az ismert 19. századi betyár azonos neve. Emlegetését Székesfehérváron és környékén az említett időszakban magam is sokszor hallottam. Baráti társaságokban, rendszerint egy-egy halálos ítélet kapcsán került elő személye. Félig tréfálkozva mondták egymásnak a jelenlévők: „Nem kívánom, hogy a Bogár Imre kefébe kerül/!” Vagy éppen az ellenkezőjét. Mást azzal ugrattak, hogy ő legyen a barátja.

A hagyomány szerint Bogár Imre az ítélet végrehajtásának megkezdésekor, egyesek szerint már a létrán állva az elítélt fülébe súgta: „Nem én, hanem a törvény!” Bogár Imre jogi tartalommal bíró, tömör szólása, mely egyben tettének indoklása, önmaga mentesítése is volt, egyrészt régi hagyományra vezethető vissza, másrészt napjainkig tovább él.

Jellemző, hogy 1843. szeptember 4-én Pozsonyban az országgyűlés alsó tábláján a Deák-féle büntető javaslat vitája során az elnök részéről a következő hangzott el: A bíró csak azt mondja: én nem ítélek a törvényről és a következésről, hanem ítélek a törvény szerint.'0 Szépirodalmi előfordulása a jogi végzettségű, a jogi hagyományokra és kultúrára érzékeny Jókai Mór (1825—1904) első regényében, a Szomorú napokban lelhető fel. Az óriási termetű hóhér, Zudár Péter így beszélt gyermekének az elítéltekről: „Es énnekem meg kellett őket ölnöm. Meggyilkoltam — mert a törvény parancsold”.1'

Súlyos ítéleteket kiszabó bírótól magam is hallottam pár évtizede: Nem én ítélek el, hanem a törvény! A jogalkalmazó, döntést hozó jogászok napjainkban is indokoltan hivatkoznak arra, hogy nem tehetnek mást, ha a törvény így rendelkezik.

Bogár Imre egyik segédje volt Csúcs Mihály. (A továbbiak Fülöp István és dr. Szabó Ernő.) Nagy Imre, Gimes Miklós és Maiéter Pál kivégzését ő hajtotta végre. Ekkor Fülöp István és még egy személy volt a pribék mellette. 2

A halálos ítéletet végrehajtó utolsó magyar alkalmazottat Fradiik Györgynek hívták. 1976-ban újsághirdetés nyomán lett börtönőr. Mikor elődje elhunyt, akkor vállalta el a parancsnoka által adott megbízást, mint az addigi tevékenysége melletti feladatot. 12 évig végezte munkáját. Egyébként a büntetés-végrehajtási intézetben törzszászlósi rendfokozattal, igazgatási előadóként dolgozott. Budapesten a Kozma utcai Kisfogház udvarán kívül hajtott végre halálos ítéletet Szegeden a Csillagbörtönben, továbbá Vácott és Győrben. Két segédjével járta az országot. Az utolsó akasztása 1988. július 14-én zajlott le. Vadász Ernőn hajtotta végre, aki emberölést követett el különös kegyedenséggel. Az akasztás során mindig meglévő feszültséget a végrehajtást követően a közreműködők kis csoportjával sörrel és pálinkával oldotta fel. Templomba járó, római katolikus, családos, két gyerekes ember, aki szívesen kertészkedett. Az ítéletek végrehajtását mindig feladatnak tekintette.73

A szocializmus időszakában a kivégzést végrehajtó személy a nyilvántartásokban már nem hóhérként, nem is ítéletvégrehajtóként szerepelt. Büntetésvégrehajtási alkalmazott volt, aki rendfokozattal is bírt.

VIII. CSEPEL-SZIGETEN ÉS ARADON

A katonai büntetőjog anyagi, alaki és végrehajtási szabályai egyaránt speciálisak voltak a polgárihoz képest. Inkább csak jelzésül, a szokások és jogszokások kiemelt figyelembevételével kívánok utalni az 1848. szeptember 30-án Csepel-szigeten, illetve 1849. október 6-án Aradon kötél által végrehajtott halálbüntetésekre.

Elöljáróban szükséges megjegyezni, hogy 1848 előtt a cs. kir. hadseregben az osztrák katonai büntetőjog volt érvényben, külön magyar katonai büntetőjog nem létezett. Az osztrák katonai büntetőjog, ugyan úgy mint a civil, a magyar büntetőjog szokásjogi jellegével szemben írott jogszabályokon alapult. Nevezetesen a Mária Terézia korából származó, többször módosított, utoljára 1819-ben átdolgozott hadicikkeken, a 18. század végén és a 19. század elején kiadott különböző Strafnormakon és szolgálati szabályzatokon. Az osztrák katonai büntetőjog anyagi szabályai igen szigorúak voltak, de elismerték a nullum crimen sine lege és nulla poena sine lege elvét. A bűnvádi eljárás inkvizitórius jellegű (tehát nem inkviziciós, hanem nyomozóelvű) volt, védő nem szerepelhetett, fellebbezni az ítéletek ellen csak szűk körben lehetett.

Az osztrák katonai büntetőjognak Magyarország területére kiterjedő hatályát az 1848. áprilisi törvények nem korlátozták. Az 1848. évi pesti országgyűlés sem döntötte meg ezt a hatályt. Az elfogadott katonai törvényjavaslat arra hatalmazta fel a hadügyminisztert, hogy „az eddigi hadi törvénykezést ideiglenesen és az ország jelen állásához alkalmaztassa". A

67 KŐ 2005, 5.

68 https://hu.\vikipedia.org/\viki/Bogar_Janos_(itelet-vegrehajto) (Utolsó letöltés: 2017. február 25.)

69 POMOGYI 2008, 822.

70 ORSZÁGGYŰLÉS 1843, 378.

JÓKAI 1963,21.

'2 KŐ 2005, 5.

73 KŐ 2009, 5.

375