Szőllősy Csilla - Pokrovenszki Krisztián (szerk.): Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 45. (Székesfehérvár, 2017)

Tanulmányok/közlemények - Néprajz - Gelencsér József: Az ítéletvégrehajtó kötele (Jogszokás, néphit, praxis)

Gelencsér József: Az ítéletvégrehajtó kötele (Jogszokás, néphit, praxis)

pajtásomat csúfolták meg e%ek a vad bosnyákok. Felkötöm én akár a% egés^görbe országot, csak bí^yák rám!” Báli Philippovics egyik lovászának civil ruhájába bújt, kiválasztott egy terebélyes kőrisfát, annak kiálló ágárafutrá^s (szálas takarmány átkötésére szolgáló) kötéllel akasztotta fel egyik béget a másik után. Olyan ügyességgel, hogy azok gyorsan kiszenvedtek. Azután akasztó fa- humorral mondta a bégeknek: „No, most bégethettek báránykáim!” A Philippovicstól kapott 300 forint honoráriumot édesapjának küldte haza, Faddra.

Szarajevó bevétele után is sok munka várt Bahra, mert a kivégzések napirenden voltak. Ribianszky szerint pedig a mohamedán emberre nézve nincs borzasztóbb halálnem az akasztásnál. Ugyanis a vallásos meggyőződése az, hogy akibe belefojtják a lelket, nem részesülhet a paradicsom örömeiben, ahol örök boldogság vár az igazhívőre.

Ribianszky leírása a Bah Mihályra vonatkozó adatokon túl is érdekes. Egyrészt adalékot nyújt a magyar és német ajkú nép körében élő hitvilághoz, a rontásra képes emberről, a cselekedeteire vonatkozó elképzelésekről. Másrészt felvillan belőle a korabeli katonaélet néhány eleme, kifejezése. Harmadrészt a hegyei nyomán görbe országnak nevezett Bosznia muszlint hitű, bugyogósnak csúfolt lakói állítólagos túlvilági képzeteiről is szólt a leírás. (A bég kifejezés egyébként ez időben már előkelő urat, vezetőt jelentett.)

A történeti kutatásoknak, különösen Bencze László történésznek köszönhetően mára objektívebb és részletesebb ismereteink vannak az 1878. évi eseményekről. Másrészt a Bálival történt események némileg eltérő variánsát írta meg Kenedi Géza (1853—1935) ügyvéd, író, hírlapíró. Kenedi, mint önkéntes altiszt részt vett az okkupációs hadműveletekben és visszaemlékezéseit két külön könyvben meg is írta.

Az Osztrák-Magyar Monarchia politikai és katonai vezetése bízott az Oszmán Birodalom áltah zökkenőmentes területátadásban, Bosznia és Hercegovina könnyű, békés okkupációjában. Ezzel szemben a bosnyák és hercegovác lakosság részéről fegyveres ellenállás bontakozott ki, melyhez esetenként az oszmán török reguláris erők is csatlakoztak. Az első döbbenetét 1878. szeptember 3-án a Maglaj település mellett kibontakozott véres összecsapás okozta. A Szarajevó elfoglalására indított főoszlop felderítésre előreküldött huszárszázada több ezer felkelő táborába ütközött. A katonai parancsnokok kellő körültekintésének elmulasztása miatt a 144 fős század az összecsapás során súlyos veszteséget szenvedett, megközelítőleg 50 főt veszített. A felkelők a harc során középkori kegyetlenséget is gyakoroltak. Az eseményekről az uralkodó is tájékoztatást kapott és parancsa nyomán Joseph Philippovich (másképp Josip Filipovic vagy Philippovics József 1818—1889) táborszernagy, főparancsnok egész Bosznia-Hercegovina területére, minden lakosra elrendelte a statáriumot. A statáriális bíróságoknak a felkelés résztvevőit, a gyilkosokat, a rablókat és a gyújtogatókat halálos ítélettel kellett büntetni. A monarchia katonái parancsba kapták, hogy az ütközet során foglyot ne ejtsenek.85 Kenedi Géza így összegezte a kivégzésekkel kapcsolatos eljárást. A háború elején a hadsereg a nemzetközi hadijog szerint harcolt, kivételes parancsot nem kapott. A maglaji eset után azonban a felkelőkkel szemben rögtönítélő eljárás lépett életbe. Rendkívüli esetben pedig maga a csapatparancsnok végeztette ki az in flagranti kapott felkelőket. Az első példát maga a fővezér adta Maglajnál, amikor kétségtelenül túl szigorúan, nyomban kivégeztette azokat a férfiakat, akik a lemészárolt huszárok ruhaneműit hordták. Harmadnap Zsepcsén (Zepce) lövetett agyon több felkelőt, de ezeket már hadbírósági ítélettel. Nagy valószínűséggel Maglájnál a bűnösnek tartott bosnyákokat golyó által és nem akasztással végezték ki.86 Innentől a csapatok azt a parancsot kapták, akit fegyverrel a kézben fognak el, nyomban agyon kell lőni. Ez azt jelentette, hogy foglyot nem ejtettek. A felkelők is hasonlóan jártak el. Philippovich Szarajevót augusztus 19-én foglalta el. Amint a főhatalmat a törököktől átvette, nyomban kihirdette a hadi törvényt és a katonai bíróság megkezdte munkáját. Kémek útján felkutatták a felkelés polgári ruhába bújt vezéregyéniségeit és rövid tárgyalás után elítélték. Az ítélet nyomban végre is hajtották. Súlyosabb esetben akasztófára, máskülönben agyonlövésre szólt az ítélet. A kivégzés színhelye a Romanja planina, az egyik közeli hegy kiugró része volt, ahol az akasztást egy eperfa ágán hajtották végre. Hóhér azonban még a cigányok közül sem akadt, mivel azok a helyiek bosszújától féltek. így történt meg, hogy Bah Mihály, egy „kurázsis magyar közlegény” mégis vállalkozott a hóhérságra, mindezzel különben sem pajtásainak, sem saját magának nem sok becsületet szerzett. Később, hazatérése után ezen a réven ő lett Kozarek utódja. A bitó kivégzést egyébként a muzulmánok gyalázatos halálnak tartják, de az, hogy hitük szerint az így kivégzett ember nem mehet Allah színe elé, csak babona vagyis hiedelem. A Korán a hitért bárhogyan meghalt igazhívőnek a túlvilági életet ígéri.87 A halálos ítéletek számáról adat nem került elő. A szemtanúk szerint magas lehetett, jórészt sortűzzel hajtották végre.88

Bah Mihály első akasztásainak bemutatásával jelezni kívántam azt a környezetet, azokat a körülményeket, amelyek a személyiségen túl az ilyen szerep vállalásához vezettek. A katonaságnál az ellenséggel szembeni ítéletvégrehajtó funkció ugyanis többeknél az állami, alkalmazotti hóhér tisztséghez vezetett. így történt Kozarek Antal esetében, melyre fentebb utaltam. Ugyanebben az időben egy másik pályázó, hasonló indokok alapján bízott az állás elnyerésében. A gyulai Sep-85 BENCZE 1987, 88-93.

86 KENEDI 1904, 35-44.

87 KENEDI 1928, 165-168.

88 BENCZE 1987,161-163.

379