Szőllősy Csilla - Pokrovenszki Krisztián (szerk.): Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 44. (Székesfehérvár, 2016)
Tanulmányok/közlemények - Néprajz - Bauer Eszter: Néprajzi adalékok a pátkai Ivánka uradalom történetéhez
Bauer Eszter: Néprajzi adalékok a pátkai Ivánka uradalom történetéhez radt fenn a mellékletben látható kép is (7. kép). Csala pusztán Kégl Györgynél, utána a Czirákyaknál Lovasberényben és azt követően a Pettendi uradalomban szolgáltak, négy gyermekük született, az első kisleány pár hónaposán halt meg, utána született Kincses Vilma (1926), Kincses Ignác (1928) és Kincses László (1932). Az Ivánka gazdaságban Kincses Gyula először a tehenészetben kapott munkát, az ő kezelésében voltak a bikák, amihez megbízható erős embernek kellett lenni. A Belmajorban egy kis szobában lakott a család, majd mikor a gazda posztjára emelkedett 1936-ban, akkor költöztek ki a szérűskertbe. Ott jobb baromfitartásuk is lett, utóbb libákat is tarthattak, csak ki kellett hajtani a község libapásztorának a mezőre, hogy ne tépjék a kazalt, mert,,féltette a libáktól a kazalt a% intéző” (8-11. kép). Gazdaként egész nap kint volt a határban, ő felügyelt a munkára és este ment mindig a% irodára, beszámolt az intézőnek. Konvencióba gazdaként több földterületet is kapott, volt olyan eset, hogy „mikor mentek hazafelé a napszámosok, odaálltak és egy-egy darabot megkapáltak, besegítettek a Gyula bácsinak, hogy máskor is hívja őket napszámba”. A feleség szorgos volt, vállalt a gazdaságban munkát, mosott az uraságnak is, az orvosnak is, a parasztokhoz is eljárt kötözni, kapálni, valamint a szérűskert végében veteményt, sárgarépát, zöldséget, salátát, uborkát, krumplit, borsót, zöldbabot is tudtak termeszteni (12. kép). Kincses Gyulának 1943-ban lett volna lehetősége Irsára (ma Albertirsa) egy tanyára elköltözni és ott gazdálkodni, ám az intéző lebeszélte, mondván, hogy a közelgő és várható háborús események miatt ő még ki tudja menteni a katonai szolgálat alól (13. kép). A három gyermek közül az ifjabb Gyulát taníttatták asztalosnak, négy évig volt asztalos inas (14. kép), Kincses Vilma a kis Erzsébetre vigyázott, báró Ghillány István és Ivánka Erzsébet lányára, őt fogadták felpeszjrának barátnőjével, Fábián Eszterrel (15. kép). A háború után, a földosztáskor nyolc kataszteri hold földet kapott Kincses Gyula, az uradalmi szőlőterületekből is jutott egy kis szőlő neki, aminek rizling volt a legnagyobb része és nagyon finom bor termett rajta. Egy ideig tudták munkálni ezeket a földeket, a téeszesítéskor evették tőlük?' A cselédélet népszokásai közül az aratáshoz, a szüreti felvonulásokhoz, a bálokhoz valamint a többi társas munkaalkalmakhoz — kukorica és tollfosztó, dohánysimító — köthető emlékekből vannak adataink. Pátkán az uradalmi cselédség — legfőképpen a belmajori cselédek — nem szigetelődött el annyira a faluközösségtől, mint a Fejér megyei puszták népei. A falubeli parasztokkal együtt jártak iskolába, játszottak színdarabokat, később együtt hálóztak és kötődtek egymáshoz mindenhol valamivel, az elvégzett munkák miatt, vagy egyszerűen a szomszédság okán, például, „ha átment baromfi, vagy kölcsönkértek egy kotlóst. A. majoron át szoktak járni a parasztok is gyalogosan — kocsival, szekérrel nem — ugyan sok beszélgetni valójuk nem volt, mindenki ment a maga útján. ” 31 32 (16— 17. kép) A családi élet szokásait szerényen ünnepelték, az esküvőt mindenki a maga otthonában tartotta, ha közös konyha volt, megengedték, hogy ott öltözzön a másik szobában a menyasszony, amott meg táncoltak a kiürített szobában. A gyermeket születése után pár nappal már vitte a keresztanya és a bábaasszony keresztelni a templomba, míg az anya otthon maradt. Amikor halott volt a háznál, az uradalom megengedte, hogy a jégveremből az asztal alá jeget hozzanak, ahova az elhunytat fektették. A háznál a tüzeket eloltották, hogy ne melegedjen fel a szoba, emlékeznek arra is, hogy a tükröt egy szép terítővei, kendővel letakarták.33 A gabona aratását Péter-Pálhoz kötötték, azt mondták, ekkor szakad meg a búzának a gyökere, és onnantól kezdve érik. Hajnalban, amikor harmatos volt a gabona, csavarták a köteleket a kévékhez. Elöl ment az első kaszás, utána a kettőző vagy marokszedő és a kötélterítő, aki bekötötte a kévéket is. Őket követte a többi négy vagy öt kaszás a többi marokszedővel, kötélterítővel. Két marokból állt egy kéve és 18 kévéből állt egy kepe vagy kereszt. Az árpát ugyanígy csomóba kötötték, ott 14 kéve volt egy csomó. Az uradalomban élt az aratás első napjához kötődően az a szokás, hogy az ispán, vagy az intéző karját kint a gabonaföldön átfogták, „megkötötték” az aratók három szál kalásszal, hogy jó termés legyen jövőre is. Az aratás végeztével aratókoszorút fontak, amit ünnepélyesen az uraság házához vittek. Summásokat a szomszédos uradalmak, Mária-major és Fülöp-major alkalmazott. Az aratógazda Bársony István volt (18-21. kép). Aratás után csépeltek, rakták, hajózták be az asztagot. Figyelmesnek kellett lenni fönn az asztagon, csúsztak a kévék nagyon — mondták (22-23. kép). Az 1930-as években készült szüreti bálos fényképeken alakoskodó maskarásokat láthatunk, nagy bohócsipkás bekormozott arcú legényeket, bőrbe öltözött bikát (24. kép). Az ebben az időszakban országszerte általánossá váló szüreti felvonulások az uradalmak egykori aratószokásaival mutatnak rokonságot. Ami fényképeken is meg lett örökítve, nagy tiszteletnek örvendett a választott bíró a tajtékpipájával és a bíróné is. A szüreti felvonulásokon az uradalom négyökrös szekereivel, lovakkal vonultak végig a falun a magyar ruhás csőszlegények, csőszleányok. Szüreti bált a felvégen a nagykocsmában a Véghéknél, az alvégen Szamosi Nándor kiskocsmájában szokták tartani. (25—29 kép). Karácsonykor a csirások ostorral durrogattak, így köszöntötték az intézőt. Egy köszöntő szövegre így emlékeznek: „Engedje az Isten, hogy több szentkarácsony estét megérhessenek erőbe, egészségbe, békességbe. Nem ilyen búval, bánattal, hanem örvendetes 31 Füri Lajosné Kincses Vilma személyes közlése. 32 Füri Lajos és Füri Lajosné Kincses Vilma személyes közlése. 33 Füri Lajosné Kincses Vilma és Csanádi Jánosné Kincses Teréz személyes közlései. 441
