Demeter Zsófia (szerk.): Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 42. (Székesfehérvár, 2014)
Tanulmányok - Lukács László: A karácsonyfa a szépirodalomban
Lukács László: A karácsonyfa a szépirodalomban kultúra továbbhalad!” — sóhajtott a rajzoló. „Még az egyszerű fenyők is lassacskán utat engednek a tarka papírszeletekből készült piramisoknak. Papír, papír mindenütt!”21 Végül mégsem a piramis győzött. Adalbert Stifter (1805—1868) osztrák író Weihnachtsabend (1846) című elbeszélésében is a fenyőkarácsonyfa szerepel: „Meggyújtják a gyertyákat, legtöbbször nagyon sokat, amelyek gyakran a szoba közepén álló fenyőfa zöld ágain lévő kis gyertyák lángjával együtt lobognak. A gyermekek addig nem jöhetnek be, amíg nem jelzik nekik, hogy a Jézuska itt járt, és itt hagyta a hozott ajándékokat. Majd nyílik az ajtó, a kicsik bejöhetnek, és a csodálatosan ragyogó gyertyalángnál olyan dolgokat látnak a fán vagy az asztalon, ami minden képzeletüket messze felülmúlja, amelyeket nem mernek megérinteni, és amiket végül, mikor megkapták, egész este a kezükben hordoznak, és magukkal viszik az ágyba is.”22 Thomas Mann (1875—1955) A Buddenbrook Agában a lübecki özvegy konzulné által rendezett családi karácsonyi ünnep leírásánál a jómódú patrícius család nagy, a cselédek, házi szegények kis karácsonyfáiról is megemlékezett az 1860-as évek végéről: „A terem a megpörkölődött fenyőágak illatával telítve, megszámlálhatatlan lángocska fényében csillogott és sziporkázott... Ott hátul, sötétvörössel elfüggönyözött ablakok közt hatalmas fenyő nyúlt fel a mennyezetig ezüst permeteggel és nagy fehér liliomokkal ékesen, fönt a csúcsán tündöklő angyallal, a tövében pedig plasztikus betlehemi csoporttal, és egészen ellepték az apró gyertyalángok, melyek az általános fényözönben mint távoli csillagok pislákoltak. Mert a fehér abrosszal megterített asztalon, mely széltében-hosszában ajándékokkal megrakva, az ablakoktól csaknem az ajtóig húzódott, édességekkel teleaggatott kisebb karácsonyfák sora következett, ezek szintén égő viaszgyertyácskák fényében csillogtak... Nagyobb ajándéktárgyak melyek az asztalon nem fértek el, a padlón álltak egymás mellett. A két ajtó mellett kétfelől kisebb asztalok voltak, szintén fehérrel leterítve, ajándékokkal megrakva és égő gyertyás fácskákkal díszítve: ez volt a cselédség és a házi szegények krisztkindlije.”23 A hatalmas, gyertyás fenyőkarácsonyfa alá még betlehemet is állítottak. A karácsonyfa oly mértékben jelenik meg a XX. századi magyar szépirodalomban, elbeszélésekben, versekben, hogy elterjedtségét a magyar nyelvterületen akár ennek alapján is teljesnek mondhatnánk. Természetesen nem idézhetek minden olyan műből, amelyben említés történik a karácsonyfáról, mivel itt olyan mennyiségű novelláról, versről beszélhetnénk, amelyek csupán a most elmúlt század utolsó évtizedében több antológiát is megtöltöttek.24 így elsősorban azokat az elbeszéléseket, verseket érintjük, amelyek néprajzi szempontból is figyelemre méltóan szólnak a karácsonyfáról. Első magyar szépirodalmi említésével Jókai Mór A koldusgyermek című karácsonyi elbeszélésében találkozunk 1854-ben a Vasárnapi Újság hasábjain: „Annyi ablak ki volt világítva, az utcákon fényes hintók robogtak alá s fel; ragyogó boltablakokban fenyőfák voltak kitéve, égő viaszgyertyákkal, cukorangyalkákkal, picike bölcsőkkel, azokban aludt a kis Jézus.”25 A lélekidomár (1888—89) című könyvében Jókai újra a karácsonyfáról írt. Traumhold bécsi bankár árvája, Godiva a müncheni festőakadémia kezdő hallgatójaként szegényes diákszállásán állított karácsonyfát, hogy azzal kedvenc modelljét, a házmester négyesztendős leányát, Riekét is megörvendeztesse: „Godiva a kisgyermek örömére karácsonyfát is csinált... Egy lombos fenyőfa a tél mezején, ágai tépett vattával beborítva, mintha hó nyomná le, s azokról üveggyöngyökből jégcsapok csüggnek alá... A kis Riekét természetesen jobban érdeklik a cukorangyalkák és az ezüstfonálon csüggő datolyák... Godiva elmélázva ül a karácsonyfa előtt. Viaszgyertyácskák helyett az egyetlen petróleumlámpa vet arra világosságot... Végiggondol azon a húsz karácsonyfán, amit életében látott. Elkezdve a másodikon (az elsőre nem emlékezhetett), amikor egy jóságos anyai arc szorítá az övét magához... És a legutolsó karácsonyfa. A tavalyi! Húsz villanylámpácska világította meg. Bámulva mosolygó arcok állták körül. Csillogó ékszerek, elmés meglepetések, ritkaságok körűié halmozva. Egy arany remontoir óra is volt az egyik ágán, amelyiknek a cédulájára »Péter« neve volt felírva. Hogy sírt az örömtől az öreg fickó, mikor azt átadták neki!”26 Móra Ferenc (1879—1934) nem csupán Szép karácsony s^ép zp/d fája--- című önéletrajzi elbeszélésében szólt a karácsonyfáról, hanem Rapaics Raymund könyve, A magyarság virágai kapcsán megjelent cikkében is: „Hogy a karácsonyfa nem ősi találmány, az már régen tisztázott dolog. (Nálunk alig egy-két évvel több százévesnél, s az irodalomba Jókai vezette be 1866-ban [helyesen 1854-ben - L. L.] a Koldus gyerek című karácsonyi novellával. Azzal a bizonyossal, akinek apját leütötte a hajókötél, s anyja mosónő volt.) Azt kevesebben tudják, hogy a német eredetű karácsonyfa eredetileg a paradicsomi jó és gonosz tudás fájának szimbóluma volt a régi betlehemes játékokban. A kanyargó papírlánc képviselte a csábító kígyót, s az aranyozott alma a végzetes gyümölcsöt, amibe Éva beleharaptatta Ádámot.”27 Tudjuk, hogy Jókainak, az írófejedelemnek számos műve már életében 16 kiadást megért, így a 21 SICHELSCHMIDT 1984, 98. 22 KRONFELD 1906,200. 23 MANN 1981, 474. Lányi Viktor fordítása. 24 SINKÓ 1991; URBÁN 1994; BORBÍRÓ 1999; LENGYEI^RADOS 2000; HÁY é. n. 25 JÓKAI 1990, 487. “JÓKAI 1967, 87-88. 27 MÓRA 1980,424. Vö. UJVÁRY 2004,139. 12
