Demeter Zsófia - Kovács Loránd Olivér (szerk.): Alba Regia. A Szent István Király Múzeum évkönyve - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 36. (Székesfehérvár, 2007)
Tanulmányok - Történelem - Helytörténet - Demeter Zsófia: Napló és emlékezet
Alba Regia 36 (2007) Bementem az operatív csoporthoz és kértem engedélyt arra, hogy a sebesülteket elszállíthassuk. Az engedélyt megkaptam és civileket kértem, hogy segítsenek föltenni a sebesülteket az autóra. Jóvári mázsás ember volt. Nekünk semmink nem volt, se kötöző, se mentőnk. Ezek az emberek elvéreztek. Láttam, hogy gyalogosan is vittek sebesülteket. Nehezen tettük fel az autóra a két rendőrt. Kardos egyenruhában volt, Jóvári civilben. A Honvédkórházba indultunk, így ahogy kikanyarodtunk, láttuk, hogy a tömeg mindkét irányban a Budai úton menekült. A Budai úton feküdt egy nő, Csányi Éva lehetett. Jól célzott lövést kapott: egy Horthy-ötforintos nagyságú lyuk volt a homlokán. Csupa vér volt az arca és már halott volt. Megnéztük, de nem foglalkoztunk vele, mentünk a sebesültekkel. J óvári a kórházba érve már halott volt, Kardos még élt. Tolókocsis hordágyra tettük. Kardost nagyon sajnáltam. A kocsin is végig azt mondogatta: „Drága Lacikám!” Biztosan a kisfia volt. Már nem tudtak Kardoson sem segíteni. Amíg ott voltunk, már megérkeztek azok is, akit gyalog vittek be a kórházba. Tehát a műtő már tele volt. Mi visszahajtottunk a Szabó Palotához. Mire odaértünk, a tűzoltóság már mosta le a vérfoltokat és összeszedték a széthagyott tárgyakat, lerakták a rendőrség udvarán a portásfülke mellé. Ekkor már 9 óra is lehetett. A katonáim még ott maradtak: 1-2 őrségen volt, a többiek bementek az épületbe. A fegyvert biztosították, azok, akiket nem osztottam őrségbe, pihenőben voltak. Még valami ételt is kaptak: az asszonyok zsíroskenyeret kentek nekik, vöröshagymával. Már nagyon sötét és hűvös volt. Amikor visszaértünk, az épületben végig a falnál álltak a bennszorult emberek, ott csépelték őket a rendőrök. 25-én reggel 9 óráig maradtunk ott. Utána valakinek az utasítására leváltottak bennünket. A Magyar Néphadsereg Várpalotán lévő Lövész zászlóalja vette át tőlünk a feladatot. Mi fölmálháztunk, és a két gépkocsival a Zámolyi úti laktanyába bevonultunk. Ezzel ez az akciónk befejeződött. A Fejér Megyei Hírlapban 1991-ben azt írták, hogy a felsorakozott karhatalom a tömeget puskatussal verte. Szó sem volt ilyenről. Ali nem mentünk a tömegbe, ez a katonának tilos volt. Csak parancsra lőhettek volna a katonák, de csak akkor, ha minket lövés ér. Afi tehát nem lőttünk és nem vertünk puskatussal. Bárhová mentünk eligazításra, senki ki sem ejtette a száján, hogy lőjetek, mindenki csak azt mondta: meg kell akadályozni, hogy az őrzött épületbe bejussanak civilek. A Magyar Honvédben 1992-ben (43. szám) közölték Maiéter Pál, mint ügyeletes tiszt jelentését az október 24- ei vidéki eseményekről. Szegeden, Debrecenben (az itteni jelentés 23-áról szól), Jászberényben, Pécsett, Miskolcon és Keszthelyen vett részt a katonaság tüntetés feloszlatásában. Lövés és halottak csak Székesfehérváron szerepelnek. A Szabó palotánál történtek után két napot pihentünk. 28-án kirendeltek minket a baracskai rabtáborba. Oda fegyveresek jöttek le Pestről teherautókkal. Itt mi tüzeltünk, és visszafordultak. Baracskán ki akartak törni a férfirabok. Egy rab tüdőlövést kapott a kitörés közben, bevitték Baracskára és az orvos ellátta. A börtönőrök persze rögtön megszöktek, azért parancsoltak minket oda. A barakk tetején már piros-fehér-zöld zászló volt, amikor odaértünk. Nagyon sok elítélt volt, akkor voltak a feketevágás miatti perek. A rabok kitörése nem sikerült. Ali átkerültünk a női táborba. 20 katona volt kinn Baracskán GA1C kocsival, fegyverrel, lőszerrel. Járőröztünk a 70- es úton is. November 7-éig voltunk ott, le sem fegyvereztek, teljes fegyverzettel mentünk vissza Polgárdiba. Ali amúgyis Polgárdiban laktunk: a feleségem és a kis fiam közben ott maradt.. Ott lőttek is, de én nem tudtam közben haza menni. Csak egyszer mentem be Fehérvárra anyagért. Akkor csak annyit láttam, hogy a magyar híradó kocsik fel voltak borogatva. Polgárdiban a katonáim leszereltek. Pesti vagány gyerekek voltak, VIL VIII. kerületiek. Amúgy is november elején szereltek volna le, most egy kicsivel később, november 7-én került rá sor. Nekem az 1956-os események miatt semmi hátrányom nem volt, persze hiszen nem lőttünk a tömegbe. Következő márciusban, amikor a MŰK volt, akkor persze leköpdöstek az asszonyok a Vasvári utcán. Akkor itt volt a Hírlap szerkesztősége, s ez a nőtüntetés alkalmával volt. Akkor ott voltunk őrségben az Osfehérvárnál. Persze mindez az én személyi anyagomban benne volt. Ennek alapján hívtak be 1993. szeptember 22-én Megyei Főügyészségre. Ekkor vizsgálták ki a kormányrendelet alapján a sortüzeket. Én személy szerint kaptam idézést. Utána még a Budapesti Ügyészség Nyomozó Hivatala is meghallgatott. Ez is itt volt Fehérváron 1993-ban. Ott is mindent elmondtam, amit láttam. 5. Egri Tibor visszaemlékezése Székesfehérváron kiskatona voltam 1956-ban. A 17-es laktanyában, illetve a sóstói Híradós laktanyában voltunk. A laktanya a mai Alűvelődési Ház és a FÜSZÉRT nagyker vállalat között volt. A 17-es laktanyát azért hoztam elő, mert bajtársaink adták az őrséget itt és a hadtestparacsnokságra is november 4- én. Ekkor lőttek be az oroszok, s az egyikük meghalt, a másikuk is kapott találatot, a lábán lőtték meg, később amputálni kellett. A 17-es laktanyából küldték a mieinket őrségbe a Hadtesthez is. A Magyar Királyban pedig többek között Herczog nevű tisztünket, főhadnagy volt, ha jól emlékszem, lőtték le. Sportszázadban voltunk, én másodéves kiskatona voltam. Október közepén a civil ruha már nálunk volt, a fegyvert lezsíroztuk azzal, hogy szerelünk le. 49 T í
