Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis. – Alba Regia. Az István Király Múzeum Évkönyve. 23. 1984-1985 – Szent István Király Múzeum közleményei: C sorozat (1987)

Tanulmányok – Abhandlungen - Lukács László: Paraszti tanyasodás a Mezőföldön a XIX–XX. században. – The development of peasant farmsteads in Mezőföld region in the XIXth–XXth centuries. p. 137–154. t. I–VI.

külön tájjellege van a Mezőföldnek, hol a pannóniai rétegeket összefüggő és néhol igen vastag lösztakaró borítja. A Dunántúl teleptípusától legjobban elütő tájegység, hol ritka, de nagyhatárú és magas lélekszámú településeket találhatunk az Alf ölet jellemző tanyarendszer erős kifejlődésével" (1941, 7). A parcellázások nyomán Adony: Daja, Rácalmástól északnyugatra: Radicsa, Kishalom, Doboka, Szlatina határrészben, valamint Rácalmás és Dunapentele között (Gocsi-, Petőcz-, Hingyi-tanyák) tanyák alakultak ki. Rácalmás község 1881-ben készült kataszteri térképén még nem találunk tanyákat. A két világháború között, a térkép helyesbítésekor már számos tanyai lakó- és gazdasági épületet tüntettek fel. A térkép a nagyközségi tanács tulajdonában van. Az 1930. évi népszámlálás alapján az adonyi járás tanyás külterületi lakott helyeinek népességszámát a 2. számú táblázatban mutatom be. 2. számú táblázat' A tanyás külterületi lakott helyek népességszáma az adonyi járásban 1930-ban. Község, tanyás külterület Jelenlevő népesség Adony Daja 114 Rácalmás Doboka 55 Radicsa 88 Szlatina 117 Dunapentele Bácskai tanyák 58 Dunadülői tanyák 44 Felső tanyák 41 Perkáta Forrásmajor 101 Külsőkisperkátapuszta 59 Zsidókalapmajor 79 Tanyás területre épült Sztálinváros, a vasmű is. Az itteni tanyák kisajátítása után a város építésekor az Alföldről jött kordés kubikosok laktak a lebontásra ítélt épületekben. Lovaikat is a tanyai istállókban tartották. A Duna menti terület tanyái közül a Rácalmás Szlatina-pusztai Schneidertanyát (62 kh) mutatom be. Schneider János (szül. 1888) hercegfalvi földműves az I. világháborúban orosz hadifogságba esett. Mint hadifogoly Szibériában Tyumen, Omszk, Tomszk környékén orosz parasztoknál dolgozott. A szibériai farmtanyás gazdálkodást maga számára példaszerűnek találta (Hofer 1980, 39, 41). Hazatérése után Hercegfalván 20 kh tagosítatlan földjén gazdálkodott. 1928-ban a hercegfalvi földek, egy szőlő és egy ház árán sógorával, Müller Ferenccel együtt vásárolták meg Pajzs Gyula örököseitől a rácalmási Szlatinapusztát egyenként 62 kh földdel. Elhatározására az is sarkallta, hogy ekkor már 6 gyermeke (4 fia és 2 lánya) volt. A legidősebb lányra (19 éves) és az utána következő két fiúra (17 és 14 évesek) már lehetett számítani a munkában. A 40 éves apa családja, gyermekei jövőjét igyekezett megalapozni a tanyavásárlással. Nekik is a vételár felét kellett azonnal, a másik felét kölcsön formájában kifizetni. A két tulajdonos először is elfelezte a puszta területét. Azután a két régi cselédházat átalakították lakóházzá. 1935-ig sógorával közösen használták a kb. 100 m hosszú egykori uradalmi istállót. Kisebb gazdasági épületeket, ólakat mindkettőjüknek építeni kellett. Az uradalmi majort tehát két farm tanyává alakították. Lakóházuk 1930-ra készült el. A hosszú házban 4 szoba, konyha, spájz, kamra, hátsókonyha volt. Utóbbiba kenyérsütőkemencét és üstházat is építettek, s a padlásfeljáró is innen nyílt. Mivel még a tanyavásárlás évében szőlőt telepítettek, ezért termőre fordulásakor, 1931-ben présházat, pincét kellett építeniük. 1935-ben a régi uradalmi istálló felét elbontva, anyagából új istállót építettek. A növénytermesztésben önellátó gazdálkodásra törekedtek, saját maguk és állatállományuk részére igyekeztek megtermelni az élelemét. Négyes vetésforgó-rendszerben művelték a földet. Az elsőbe őszi kalászosokat (búza, árpa, rozs) vetettek, a másodikba takarmány (lucerna, baltacím, zabosbükköny, répa, marhakáposzta), a harmadikba kukorica került. A negyedik forgót a legelő, rét és a zöldtakarmánynak vetett sűrűkukorica foglalta el. Mindig sok rozsot vetettek, hogy alomnak sok szalmájuk legyen. Ez a trágya mennyiségét növelte. Egy 20 kh-as darabba kukoricát vetettek. A vetőmagot egy budapesti kukoricanemesítő cégtől ingyen kapták. Kukoricaföldjüket rendszeresen ellenőrizték a nemesítők. A termelt kukoricát a cégnek kellett leadni, amit az nemesített vetőmagként értékesített, s nekik a leadott mennyiség kétszeresét szállította közönséges kukoricából. (Rendszerint 40 q-t adtak le és 80 q-t kaptak érte és a következő évre a nemesített vetőmagot ingyen.) Pár év múlva már az egész falu az általuk termelt nemesített kukoricából vetett, ugyanis a falubeliekkel is cseréltek. Fő jövedelemforrásuknak az állattenyésztés számított. Hercegfalváról 2 lovat és 2 tehet hoztak magukkal. A tanyán az 1930-as években már 4—5 lovuk, több mint 30 szarvasmarhájuk, 5—6 anyakocájuk és 1 kandisznójuk volt. A sertések szaporulatát adták el, egyszerre 10—15 db-ot félbehasítva hajón szállították a budapesti Nagyvásárcsarnokba. Ilyenkor a kulcsi hajóállomáson előre bejelentették, hogy hány disznót szállítanak. A kettéhasított sertéseket fehér lepedőbe csavarva helyezték el a hajó hűtőterében. Valaki a családból mindig hajóval vagy vonattal felutazott Budapestre, ahol a húst már Neumann Rezső hentes várta. Neumann a Nagyvásárcsarnokban lévő hentesüzletében mérte ki a húst. Minden évben vemhes üszőket, teheneket, kisborjúval együtt adtak el a vásárokon vagy a környező községekben kisgazdáknak. A 15—20 tejelő tehén tejét Pestre küldték vonattal. Ugyanis a rácalmási vasútállomás egyik vasutasa kapcsolatot teremtett a Kelenföldi- és a Déli Pályaudvar dolgozóival, akik minden nap a paklikocsiban egy rekeszes ládában leküldték a tejeskannákat. Schneiderék kiskocsival vagy kerékpárral 2—4 db 25 literes kannában az állomásra vitték a tejet, ahol a vasutas a tejeskannákba mérte, s a vonattal Budapestre küldte. Ha ezen felül is maradt még tej, akkor azt a tejcsarnok kocsija átvette a tanyán. Baromfit csak a család szükségletére tenyésztettek. A gazdaság munkájában a tulajdonos családján kívül csak egy idős, egyedülálló ember vett részt. Ez a cseléd a tanyán lakott, s elsősorban a szarvasmarhák őrzésére fogadták fel. A gabona felét két részesarató család a többit a négy fiú aratta le. Az 1930-as évek végén fő céljuk a gépesítés volt. 1940-ben egy Hofherr—Schrantz R 30—35-ös traktor és egy EMAG (Első Magyar Gazdasági Gépgyár) cséplőgépet vásároltak. Ezért a fiúk közül hárman elvégezték Székesfehérváron a „Mezőgazdasági traktor- és egyéb mezőgazdasági gép150