Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis. – Alba Regia. Az István Király Múzeum Évkönyve. 6.-7. 1965-1966 – Szent István Király Múzeum közleményei: C sorozat (1966)

Közlemények – Mitteilungen - Sergő Erzsébet, B.: A Dunapentelén használt cserépedények. – Die Keramik von Pentele. VI–VII, 1965–66. p. 180–185. t. LVIII–LXIV.

A DUNAPENTELÉN HASZNÁLT CSERÉPEDÉNYEK A múlt században akár szabadtűzhelyen, akár a kemence szájában vagy magában a kemencében sütöttekfőztek, a tüzelőszerkezethez leginkább alkalmas edény a cserépedény volt. Minden gazdaságban szükség volt sütő, főző és tárolóedényre, a tej kezeléséhez, a disznó feldolgozásához, tárolásához szintén cserépedényeket használtak. Ugyanígy cserépedényre volt szükségük, ha vizet akartak a házhoz hozni, vagy a határba vinni. Étkezőedényeik is cserépből készültek, sőt télen még melegedni is a szemeskályha mellé húzódtak, ha esténként fonni akartak. A társadalmi és gazdasági különb1. A tüzelőszerkezet alakulásának és az edények változásának kapcsolata A különböző típusú tűzhelyek és a főzőedények között szoros a kapcsolat. Más főzőedényben főztek a szabadtűzhelyen, a rakott-tűzhelyen, vagy a zárt asztali tűzhelyen. Az elkeskenyedő, csúcsos fenekű nagy parasztfazekak úgy készültek, hogy a szabad tűz, a láng minél nagyobb felületen érhesse. Nyílt tűzhelyen használták, más típusú tüzelőberendezésnél használhatatlan lett volna. A nyílt tűzhelynek másik cserépedénye a totyafazék volt. Ehhez vaslábat vagy vasháromlábat használtak, ami fejlettebb technikát jelent. Itt is a tűz nagy felületen való kihasználása volt a cél, de a célszerűbb tüzelést a fazék alatt éppen a vasháromláb biztosította. A vasháromlábbal egyenletes, jó huzatú tűzzel tudtak főzni. Ezeket az edényfajtákat zárt tüzelőrészben, kemencében is használták. Ha hosszabb, lassúbb tüzelés kellett, akkor a kemencében főzték, sütötték az ételt. Télidőben babot, káposztát, egyéb, hosszanfővő ételt is készítettek. Ilyen jellegű főzésnél a keletkezett gőz elvezetése okozott problémát. Az egyik múzeumi darabon, 63.32.1 (LXI t.2) oldalt, a nyakán lyukat fúrtak, hogy a főzés közben keletkezett gőz eltávozhasson. A fazekat pontosan ráülő cserépfödővel takarták le, az adatközlők elbeszélése szerint vizes ruhával még le is kötözték. Így hamar megfőtt az étel, az edényt mégsem vetette szét a fejlődő gőz. Hasonló formájú, szabadtűzhöz készült a lakodalmasfazék. Ennek is parasztfazék formája van (LXI t.l) belül barnamázas, kívül máztalan. Rendeltetése azonban alkalomszerű, mint a neve is mutatja, jobbára lakodalomban főztek benne. De használták, ha sok vizet kellett melegíteni: disznóöléskor. A zárt tüzelőben, a kemencében sütöttek is. A kenyérnek nem kellett sütő-féle, de a kalácsok cserépedényben sültek. A kívül zöld, belül sárga mázas kuglófsütők igen kedveltek voltak (LXII. t.4.), kacsasütésre használták a LXIII. t.5. kép edényét. Belül barna, kívül zöld mázas, követi a kacsa formáját, egyik oldalán füle, másikon kiöntője van. A szaladostepsi-vel a gyűjtés idején már nem találkoztunk, adatközlőink emlékezetéből ismerjük. Belül barna mázas, kívül mázatlan, kerek, lapos tepsi volt. ségek az edények számában, méretében, díszítettségében nyilvánultak meg. Az edények — funkciójuknak megfelelően — két nagy csoportra oszlanak: a tűzálló és a nem tűzálló edényekre. Ezeken kívül, vagy ezeket összekötve megkülönfoöztetük még félig tűzálló edényeket is. A tűzálló edények kifejezetten sütő-főző edények voltak. Nyersanyagukat helyben nem bányászták, az agyagot hajón hozták, általában Mohácsról. A nem tűzálló edényekhez helyben, az öreghegy alatt találták az agyagot, kihasználatlan területen. Lekvárfőzés után a szilkékbe, fazekakba öntött lekvárt ugyancsak a kihűlő kemencébe tették, hogy megbőrösödjék a tetején. A lekvárt nagy lekvárfőző lábasokban készítették mint a napi, gyorsabban fövő ételeket is, cseréplábasokban, vasháromlábon. A szabadkémények lepadlásolása után, mivel már nem voltak gazdaságosak, a cserépedények kiszorultak a használatból. Egy ideig a kemencében még megmaradtak, de a kemencék elbontása után ezután véglegesen kikerültek a konyhából. A szabadtúzhelyet felváltó rakott-tűzhelynek már nem a cserépedény, hanem az öntöttvas a jellegzetes edény faj tája. A kemencék elbontása után valamennyi cserépedény funkciója megváltozott: a padláson .szemestakarmányt, vetőmagot tartanak benne, cseppfogónak használják a beázott tetőhöz. A pincében szappanalja, festék, mész került beléje. A kisebb edényekből a baromfinak, állatoknak adnak enni, inni. A totyafazék, parasztfazék állandóan lekvár, zsír, túró vagy savanyúság tartására szolgál. 2. Az edények használata egy háztartáson belül Egész évben szükségesek a főzőedények: lábasok, fazekak, a főzés előkészítéséhez a gyúrótál, tésztaszűrő, köcsög, szilike stb. Az étkezésnél használt tálak, tányérok, bögrék száma változó, a család módja szerint. Egész évben szükség volt víz, bor hordására, kínálására szolgáló kantákra, kancsókra. A pálinkát kis, korsó-forma butykosból kínálták. A virágcserepek, vázák is mindennaposak a háztartásban. Tavasszal volt szükség az apró jószág számára csibéi tatóra, kacsaetető kistálra. Ha véletlenül megrepedt, a tavaszi vásáron szereztek be újat. Itt vásárolták a vizeskancsót is, ha eltört. A jó fekete, vagy vörös korsó nagy becsben volt a házban, örökölték a családon belül. Ha a padlásra tették is, gondosan megválasztották a helyét, a kémény mellé fektették, hogy a padlásra tévedt macska fel ne borítsa. A tavaszi mezei munkára is ebben vitték ki a vizet. Nyáron a máztalan vörös és fekete zörgős-korsókban hűvös maradt a víz. Bokor, árnyas fa tövébe kis gödröt ástak, abba állították. Ha fa, bokor nem volt a I. A CSERÉPEDÉNY SZEREPE AZ EMBER ÉLETÉBEN 180