Gärtner Petra (szerk.): Szent István király bazilikájának utóélete. A Középkori Romkert 1938-tól napjainkig - Szent István Király Múzeum közleményei. B. sorozat 56. (Székesfehérvár, 2016)
Rácz Piroska: Szent István király ereklyéi
Felmerül a kérdés, kik voltak azok, akik elvégezték ezt a munkát? A válogatás és a stílusösszefüggések alapján történő csoportosítás, elrendezés kétségkívül Dercsényi Dezső érdeme. A kőfaragványok számozása azonban, ahol érzékelhetően a művészettörténeti összefüggéseken kívüli szempontok dominálnak, vélhetően inkább Kiss Dezső folyamatosan végzett munkájának köszönhető. Nagy vonalakban megvizsgálva ugyanis az 1943-as kőtári katalógusban szereplő, első helyen olvasható számokat, arra a következtetésre lehet jutni, hogy a 800 alatti tételek legnagyobb többsége az 1936—1937-ben folytatott ásatások idején került elő. Nagy többségük természetesen gótikus épületelem, esetleg kváderkő lehetett, közülük Kiss Dezső néhányat külön is lefényképezett. (63. kép) Mint például a legkisebb számot viselő, 15. századi lépcsőmellvéd (I66=D80), amelyet a Mátyás-szentélynél találtak, ott, ahol 1936-ban elkezdődött az ásatás. Persze, hogy ne legyen könnyű dolga az utókornak, ezt sem tekinthetjük teljesen következetesnek, hiszen például az akkoriban még biztosan a püspökségen őrzött faragványok egy része hasonlóképpen alacsony sorszámot (pl. 342=D 62/a, 348=D66, 350=D57) kapott. (64. kép) Az ásatási naplóból tudjuk, hogy 1936. május 28-án Lux Kálmán és Kiss Dezső megvizsgálták „a püspökségi lépcsőházban lévő középkori köveket”. Nem valószínű azonban, hogy az akkor mindössze egy hónapja tartó régészeti feltárások során már több mint 300 töredéket találtak volna. Sokkal reálisabb arra gondolni, hogy 1937-ben még egyszer jártak a püspöki palotában, méghozzá valószínűleg a VII. munkahéten, június végén, július elején, amikor a kőtárral együtt megépült mauzóleum helyén lévő Eisenbarth-ház (2. kép) bontására is sor került. Ugyanis az ennek alapozásából kikerülő, szép román kori faragvány Dercsényi lajstromában a 354=D38. számot viseli. (66. kép) Megjegyezzük, hogy a 353 = DI4. sorszámot pedig a később Szakái Ernő által, leginkább Szent István királyhoz köthető, 11. századi szarkofág fedéltöredékeként azonosított darab viselte.19 (67-68. kép) Az ilyetén összefüggések cáfolataként persze érdemes elmondani, hogy a ritka fehérmárványból készült, korai 12. századi sárkányfej (72. kép), amelynek hozzá törésfelületen illeszkedő párdarabja csak jóval később került elő (69. kép), a 345 (D34). leltárszámon szerepel, ily módon éppen a püspöki lépcsőház kövei közé ékelődve. Még 1936-ban, tehát ugyancsak a Mátyás-szentélynél (355=D17) találtak egy bizonytalan szerepű, Dercsényi által ívsoros párkánynak mondott, eredetileg azonban bizonyára inkább belső térben elhelyezkedő román kori faragványt, amelyen csavart keretben két egymás felé hajló, csőrükben palmettával (életfa?) díszített medaliont tartó madár látható. (70. kép) Talán oltárhoz tartozott egy hozzá hasonló, félköríves keretbe foglalt másik dekoratív kompozíció, virágzó növények között ívesen kihajló szárakkal ábrázolt kereszttel. (71. kép) Ez a már korábban meglévő darab azonban jóval magasabb leltárszámon szerepel (1199=D31). A formailag rokon faragványok egymástól ilyen messze eső számai mindenesetre arra utalnak, hogy a lista felállításában a stílusösszefüggések nem játszottak szerepet. Az 1937-ben folytatódó feltárások számos további töredékkel gazdagították a már addig is bőséges kőanyagot. A Prohászka-park felőli várfalszakaszból került elő például egy indás-palmettás párkányelem, ami csak később kapott számot (I I49=D45). Mivel egykor faragott oldalával kifelé építették be, Kiss Dezső még ott le tudta fényképezni. (73. kép) Ugyancsak az ő fotói között lehet felfedezni egy nagyméretű, késő gótikus ablakmérmű töredékét (352=DI05). (74. kép) Ezt feltehetően még a munkálatok kezdetén, a püspökség gazdasági udvarában találták, s könnyen elképzelhető, hogy nem is a föld alatt volt.20 A bizonytalanságok ellenére, fenntartva a tévedés lehetőségét, valószínűsíthetőnek tűnik, hogy a kőtári katalógus első leltárszámai az ásatás idején Kiss Dezső által az előkerülés sorrendjében adott számozáson alapultak, azt folytatták. A már 1937 végén vagy 1938-ban a későbbi kőtár keleti fala alól két darabban, de más-más időpontban kiásott Báthory-címeres töredék viszonylag magas leltárszámokat kapott (D78=5I9, 691). (75. kép) Egyelőre nincs magyarázat arra, hogy - legalábbis a fedett épület alatt kiállítandók közé, amikről legalább valamit tudunk - miért nem válogattak be 800 és 1000 közötti sorszámmal rendelkező darabokat. A kőtár kialakításáig a múzeum lépcsőházában tárolt (76. kép), s a további, különböző más lelőhelyekről érkező, a Városmajorból visszaszállított, valamint a püspökség kertjéből, illetve hátsó kerítésfalából kibontott faragványok már mind 1000 fölötti számokat kaptak. A könyv végén publikált jegyzékben két síremléktöredék kapta a legmagasabb romkerti leltárszámot, mindkettő a Horthy Miklós Kultúrház (ma Csók István 43
