Gärtner Petra (szerk.): Csók István (1865 - 1961) festészete - Szent István Király Múzeum közleményei. A. sorozat 45. (Székesfehérvár, 2013)
Variációk - Révész Emese: Variációk Árkádiára - Változatok, kreatív átiratok, átfordítások Csók István festészetében
56 VARIÁCIÓK / IV. RÉVÉSZ EMESE: VARIÁCIÓK ÁRKÁDIÁRA IV.11. IV. 10. Modellfotó az őcsényi leányhoz, 1902 körül (SZIKM) IV. 11. őcsényi leány, 1902 (repr. 1902 Műcsarnok, téli kiállítás) tölt egy idényt, ám végül az Alföldön, Bugac környékén töltötte a nyarat.26 A helyszín megválasztásában vélhetően már ekkor szerepe volt annak, hogy egyre fontosabb lett számára a nemzeti jelleg festői érvényesítése. Összhangban volt ez a korszakban mind határozottabban körvonalazódó „nemzeti stílus" programjával, és összhangban volt saját személyes indíttatásával is. Az Alföld lakóit, a pásztorokat már a 19. századi alkotók is a nemzeti karakter hordozóinak látták.27 Bugaci képeit Csók a Műcsarnok téli kiállításán már bemutatta. Az ekkor készült művekből ma egyedül a Bugaci pásztor ismert, amelynek tárgya a vesszőből font falú, fedél nélküli, alkalmi kunyhóban (cserényben) megpihenő pásztor.28 (1.17.) Ajelenet leíró jellegű cselekménytelensége egyenes ági leszármazottja az egy évtizeddel korábbi naturalista müvek szelíd melankóliájának, festői megoldásában azonban nélkülözi azok fényteli, plein air színhatásait. Két év múltán Csók azonban rátalált arra a vidékre, amelynek színpompás viselete, asszonyainak messze földön híres szépsége sokkal inkább megfelelt festői habitusának, mint az alföldi nép puritán világa. Sárköz választása 1902 körül közel sem volt egyértelmű, hiszen ekkortájt az etnográfiailag érdekes, nemzeti motívumot kutató festők éppen az ellenkező irányba, Erdélybe vették útjukat. Malonyay Dezső és Koronghi Lippich Elek támogatásával ekkor indultak Kalotaszegre a gödöllői művészek. Csókot gyaníthatóan a nagybányai művésztelep környékén érzékelhető belső feszültségek is távol tartották Erdélytől. Míg a dél-dunántúli, tolnai gazdálkodókhoz családi-baráti kapcsolatok fűzték: sógornője, Ferenczy Katalin dunaszentgyörgyi kúriájában gyakorta időzött nyaranta.29 Őcsényben hamar kapcsolatba került a vidék kulturális hagyományait ápoló értelmiségiekkel, Kovách Aladárral és Ács Lipóttal. A velük folytatott eszmecserék csak megerősítették abban, hogy a Sárköz magyar ajkú, református lakói méltó hordozói a Csók által mind tudatosabban kutatott nemzeti jellegnek.30 Őcsényben készült első képeit a Képzőművészeti Társulat 1902 téli kiállításán mutatta be. Köztük volt a Keresztelő Őcsényben (kát. 43.), amit Csók egyértelműen az Úrvacsora párképének szánt. Emlékirataiban a mű megfestéséhez kapcsolta a„magyar kenyér-ciklus"tervét, amelyet 1900 körül memorandum formájában nyújtott be a kultuszminiszternek. Indítványának eredeti formája ugyan lappang, de későbbi összegzéseiből rekonstruálható, hogy képsorozatában Csók a vidéki élet jeles szokásainak kívánt emléket állítani a kenyér készüléséhez kötődő munkák és ünnepek bemutatásával:„Micsoda munkába kerül, mire az eke felhasogatja a tarlót, az ugart. A magvető munkáját már Krisztus urunk felhasználta példázataiban. Majd a zöldellő vetést betakarja védő leplével a hó. - A hóolvadás. - A búzaszentelés. - Az aratás. - A cséplés. - A molnár megőrli az új búzát. Mind egy-egy láncszem, hogy a szép menyecske kidagaszthassa, megsüthesse az úrvacsoraosztáshoz a kenyeret. A magyar föld, a magyar munka, a magyar nép apotheozisa ez, méghozzá megannyi kép, mely csak megfestésre vár!"31 A ciklus tárgya igencsak aktuális volt a századforduló éveiben. Darányi Ignác földművelésügyi miniszter 1899-ben kezdeményezte a korábban szokásos aratási ünnepek felelevenítését.32 A sorozatos aratósztrájkok idején az intézkedés a földművelő parasztság (ön)ünneplését szolgálta, sebbe a programba jól illeszkedett a kenyér születését bemutató, a paraszti életmódot felmagasztaló, nagy ívű képsorozat terve. A magyar kenyér-ciklus terve évtizedekkel később bukkant fel újra, jellemző módon újfent olyan helyzetben, mikor a földművelő parasztság szerepét felértékelte a politikai közbeszéd. A negyvenes években Csókot ismét foglalkoztatta egy nagyobb népéletképi ciklus megvalósítása: „Egy tíz-tizenkét képből álló sorozat, az lenne a címe: »A magyar kenyér«. Első lenne »A magyarugar«, aztán a szántás, vetés, az isten betakarja hóval, jön a tavasz, kikel a búza, búzaszentelés, érik, aratnak, csépelnek, őrölnek, szép magyar asszony dagasztja a kenyeret és utolsó, befejező kép lenne: Szűz Mária, Magyarország Boldogasszonya ölében tartja a Kis Jézust, háta mögött magyar paraszt óriási kosárral, amiben a friss sütésű, gyönyörű magyar kenyér van felhalmozva és azt a kis Jézus kiosztja. Jut mindenkinek."33 Az interjúban felsorolt témák egy része már készen állt, e műveket Csók„Alföld-ciklusként"emlegette, és jórészt azokat a műveket értette alatta, amelyeket 1934 és 1944 között a Léderer-Ungár család pusztakengyeli kastélyában
