Gelencsér József - Lukács László: Szép napunk támadt. A népszokások Fejér megyében. – Fejér megye néprajza 3. – Szent István Király Múzeum közleményei: A sorozat 30. (1991)
Az ercsi rác-horvátok és a százhalombattai szerbek körében a II. világháborút megelőzően élt az állatszentelés szokása.Tekintve, hogy mindig az esztendő meghatározott napján végezték, ennyiben a jeles napi, más szemszögből viszont a gazdasági élet szokásai közé sorolható. Vízkeresztről szólva említettük, hogy az utána következő napon Ercsiben a pap sót szentelt, melyet a gazdák az állatoknak adtak. Hasonló szokást követtek a Csepel-szigeti Tökölön Remete Szent Antal (jan. 17.) napján. Apap mise után kocsin vagy szánkón két ministráns kíséretében járta be a falut. Három helyen álltak meg, hol a járdán oltárszerűen elkészített asztal (feszülettel, gyertyával) várta őket. A közelben lakók poharakban, csészékben sót, almát, fokhagymát vittek, amit a pap megáldott, majd imádkozott és áldást osztott, hogy a falu jószágait, a hívek termését Szent Antal óvja meg az ártalmaktól. A szentelés idejére az istállóajtókat kitárták. Később a sót a jószággal etették meg, az almát a család fogyasztotta el, a fokhagymát a főzésnél használták fel. Bálint Sándor mind a tököli, mind az ercsi szokást a jószágszentelés, a marhaszentelés sajátos helyi formájának tekinti, hangsúlyozva az alkalmazó katolikus vallású lakosság délszláv eredetét. (1977.1. 154.) Ercsiben Burlovics Antal (sz. 1917.) említette, hogy a marhaszentelés további formájaként egykor Remete Szent Antal (Sveti Antun) napján az állatokat gazdáik a falun belüli három közös kút valamelyikéhez hajtották. Apap itt áldotta meg azokat (svetit krave), kért rájuk oltalmat. Valószínű, hogy az egyház által végzett állatszentelésnek ez utóbbi volt a régebbi változata. AmarhaszentelésTökölön és Ercsiben nem véletlenül került Remete Szent Antal napjára. A keresztény szerzetesség atyja (251-356) ugyanis régi időktől fogva a háziállatok védőszentje, kinek ünnepén Német- és Olaszországban még az utóbbi időkben is megszentelték az istállót és a jószágot. A marhaszentelés a görögkeleti szerbek körében sem volt ismeretlen. T. Dordevic 1909-ben figyelte meg a Buda környéki szerbeknél. Lóréven a Nagyboldogasszony utáni napon, Izbégen (ma Szentendre része) Szent Petka napján tartották. A parasztemberek kihajtották marháikat a kereszthez, egyúttal egy pohár sót és belé viaszgyertyát vittek magukkal. Apap vizet szentelt, s meghintette vele az állatokat. Lóréven az alkalomhoz fűződőén nagy lakomát is tartottak. Pomázon a Makkabeusok és Dömötör napján tartották a marhaszentelést (svecenje marve). Az állattartó családokból e napok hajnalán egy tányér vagy csésze sót vittek a templomba szenteltetni. A mise végeztével a pappal együtt a templomból a piac téri szerb kereszthez mentek, hova a gazdák vagy béreseik már odahajtották az alaposan megtisztogatott szarvasmarhákat. (Az ökrök szarvait virággal díszítették fel vagy nyakukba kolompot tettek.) A pap megszentelte és megfüstölte az állatokat, melyeket tulajdonosaik aznap nem is dolgoztattak. (Kiss, 1988.158-159.) Százhalombattán a II. világháború előtt a nyárba eső Szent János napon (Letnji Sveti Jovan, máj. 22. ill. jún. 4.) a falu népe processzióval a községtől mintegy 2 km-re eső, a Benta patak hídja közelében felállított kereszthez (krst) vonult ki. A pásztor érkezésükre errefelé, a csordakút közelébe terelte a szarvasmarhákat, melyeket a pap megszentelt. Az állattartó gazdák egy része azután 10-20 fillért nyújtott át a csordásnak, hogy a jószágot még nagyobb gonddal őrizze. A kicsit távolabbi disznólegelőről - állatai nélkül - megérkezett ilyenkor a sertéspásztor is, aki ugyancsak adományban részesült. A délszláv marhaszentelések során - a racionális funkción túl - kivételes szerepet 620
