Gelencsér József - Lukács László: Szép napunk támadt. A népszokások Fejér megyében. – Fejér megye néprajza 3. – Szent István Király Múzeum közleményei: A sorozat 30. (1991)

Pomázon (Pest m.) a vízszentelésnek három formáját lehetett elkülöníteni. A század elején a pap vezetésével a Dera patakhoz ment a lakosság, a század első évtizedeiben a piac téren lévő szerb keresztnél letett vízzel töltött edényekhez, az utóbbi időben pedig a templomban folyó szertartásra. (Kiss, 1964. 114-115.) Százhalombattán szintén periódusokat illetve formákat választhattunk szét. A 19. század végén, a 20. század első évtizedeiben bármilyen hideg volt, a templomi szertartás után processzióban, zászlókkal vonult le a hívek serege a Dunához. A pap elvégezte a számára rendelt formaságokat, bazsalikomcsokorral megszentelte, megkeresztelte a folyó vízét. A háromszor megismételt liturgikus szövegra a jelenlévők kórusban hangosan amint (áment) feleltek. Egyidejűleg megszólaltak a templom harangjai. A megszentelt vízből ki-ki megtötötte a magával hozott, sokaknál az ünnapi alkalomhoz kötődő cserép- vagy üvegkorsót. Általában pár kortyot, de némelyek egy korsóra valót ittak, majd vitték haza a teli edényt. Otthon mindenki rögvest fogyasztott belőle. A százhalombattai pap vízszentelésekor a Duna túlsó oldalán, a Csepel szigeten fekvőTököl falu lakói is kijöttek, merítettek a folyóvízből. A százhalombattaiak a hazavitt szentelt vizet rendszerint más edénybe áttöltve, lehetőleg egész éven át őrizték. Úgy vélték, a szentelt víz nem romlik, nem poshad meg. Természetfeletti tulajdonságúnak vélték, elhárító és gyógyító erőt tulajdonítottak neki. Már az újszülött fürdővizébe öntöttek néhány cseppet, hogy baj ne érje. Azt tartották, betegség esetén emberre, állatra egyaránt gyógyszerként hat: néhány kortyot ittak, adtak ilyenkor belőle. Sok családban megkenték vele a beteg arcát, megmosták a szemét, testét. Egyesek azt tartották, hogy folyamatos fogyasztása révén az egészség tovább megőrizhető, az életkor meghosszabbítható. A vízszentelés szokása Százhalombattán idővel módosult: előbb a Duna partján elhelyezett kádakba töltötték a folyam vízét, majd a II. világháború után a szertartás a templomba szorult vissza. A gyógyító erőbe vetett hit azonban egyeseknél ma is él. A nyugati egyház vízkereszthez nem csak Krisztus megkeresztelését (és ebből eredően a vízszentelést), hanem a napkeleti bölcsek vagy királyok eljövetelét is hozzákapcsolta. A keletről Betlehembe érkezett férfiak emlékére viselte az ünnep a háromkirály megjelölést. Igaz, a vizszentelés a nyugati egyházban csak a középkor végén terjedt el. Az utóbbi évszázadokban hazánkban általános gyakorlatként a katolikus templomokban, sekrestyékben, folyosókon hatalmas dézsákban, kádakban állt a víz, melyből a hívek tetszés szerinti mennyiségben vihettek haza. Az ercsi katolikusoknál háromkirálykor (Tri kralja) a templom elé kitett nagy fakádakból kannákban, korsókban, cserépedényekben vitték a szenteltvizet. Otthon külön edényben őrizték és a szenteltvíztartó sem száradhatott ki soha. Este, lefekvés előtt ujjukat belemártották, úgy vetettek keresztet előbb magukra, majd ágyukra, s csak azután feküdtek le. Örökzöld segítségével a felravatalozott halottat is meghintették a tőle búcsúzók. Az ercsiek mikor a temetőbe mentek, vittek magukkal a szenteltvízből, kereszt alakban megszórták vele az elhunyt rokon sírját. Bálint Sándor szerint hasonló szokás élt Hercegszántó, Dávod, Nagybaracska, Csatalja falvak (Bács-Kiskun m.) délszláv és magyar asszonyai körében.Temetéskor kicsiny szenteltvízzel telt üveget szorongattak kezükben. Abból öntöttek a frissen hantolt sírra, majd saját halottaik sírját felkeresve a maradékkal ezeket is megszentelték. (1976.151.) Röviden utalunk rá, hogy Ercsiben a délszlávok ismerték, gyakorolták a háromkirály-járás szokását. A három fiúszereplő fejét színes papírból készített, a 603