Katkóné Bagi Éva: Így öltözködött a "szögedi nemzet" : A szabóipar dicsérete (Szeged, 2007)
A varrás munkaeszközei
A VARRÁS MUNKAESZKÖZEI A varrótű' 1 A varrótű több évezredes múltra tekint vissza, amit régészeti leletek bizonyítanak. Mindig megbecsült munkaeszközként tartották számon, amit az asszonyok övön függő, díszes tűtartóikban még a sírba is magukkal vittek. Varrótűt készíthettek csontból, kőből, tüskéből, kihegyezett ágból, halszálkából, melyeknek kilyukasztott végébe növényi, vagy 7 állati rostokat fűztek. Franciaországi barlangokban találtak időszámításunk előtti 20000 évvel ezelőtti csonttűt is. A fémek megismerése után először bronzból, majd kovácsoltvasból készítettek tűket majd a „tűmívesek" 1370-ben céhekbe tömörültek. Az első varrótűgyárat John Tilsby alapította 1625-ben az angliai Gloucestershire-ben. 1817-ben az amerikai Seth Hunt egy automata tűgyártó gépre nyújtott be szabadalmat, mely már egy darabból készítette el a tű fokát és hegyét. 1838-ban az angol Henry Shuttle és Dániel Foote Taylor tökéletesítette Hunt gépét Birmingham-ben. A varrógép Az első mechanikus varrógépet az angol Charles Weisenthal szerkesztette meg 1775 körül. 1800 körül készült el az első láncöltéses varrógép, amelyet egy német harisnyagyártó (Balthasar Krems) tervezett. 1830-ban, a francia Barthélémy Thimonnier által feltalált gépnél már a mai varrógép elemek is felfedezhetőek voltak. 1834-ben Walter I lunt Amerikában varróhoroggal, két szállal, és hajócskával dolgozó gépet szerkesztett. E gép horgát 1845-ben Elias Howe füles tűvel helyettesítette, őt tkintjük a mai varrógép feltalálójának. 1 lowe gépe kettős fonállal varrt, alulról és felülről oly módon, hogy a két fonál az összevarrandó anyag közepén összehurkolódott és a varrás mindkét oldalon teljesen egyenlő volt. A széles körben elterjedt varrógépet Isaac Singer szerkesztette 1851-ben, Elias Howe találmánya nyomán. Egy későbbi per 1 lowe-nak Ítélte a feltalálói elsőbbséget, de addigra már a Singer gépek gyártása elterjedt. A Singer-gépet 1855-ben már pedállal lehetett hajtani, s percenként háromszáz öltéssel varrt. 1860 körül Európában is megkezdték az amerikai típusú varrógépek másolását és gyártását. A berlini Frister und Rossmann a WheelerWilson típusú varrógépet állított elő, majd osztrák és angol cégek is gyártottak varrógépeket. Magyarországon a 20. század fordulóján jelentek meg a könnyen kezelhető családi varrógépek. 1905-ben az amerikai Singer cég bekebelezte a Wheeler és Wilson céget, s így a Singer gyár termékei lettek közismertek. A századfordulóra kifejlődtek a gyári tömegtermelésre alkalmas ruhaipari és cipőipari varrógépek is, melyek elektromos változatai már a szalagrendszerű termelés kulcsgépeivé váltak. A Csepeli Weiss Manfréd Művekben, 1929-ben tűgyárat létesítettek, majd az 1930-as évektől varrógépet is gyártottak. Az 1960-as években a Csepeli Kerékpár és Varrógépgyárban készült láncöltéses gomb felvarró gép, rejtett ruhavarratot készítő és kardkéses szabászgép is. A mai modern villanyvarrógépek in62