Bárkányi Ildikó - Fodor Ferenc (szerk.): Határjáró : Tanulmányok Juhász Antal köszöntésére (Szeged, 2005)

SZOKÁSOK, TÁRSADALOM - Szenti Tibor: Mélyinterjú egy hódmezővásárhelyi gazda vallomástevővel

két egymáshoz való fiatal úgy érzi, hogy a másik nélkül számára a jövő már elképzelhetetlen, összefonódott életük egy boldog nászban teljesedik be, amely egész további sorsukra meghatározó lesz. A szeretkezés a trófeagyüjtő zsinegen nem egy újabb csomó, hanem láncszem a megbonthatatlan páros kapcsolatban. Ma ez mind a múlté. Akár az állatvilágban, ahol a lelkiségnek nem sok köze van a ciklusos párzáshoz, a szerelemmel hiába emeltük ki magunkat. Az újabb kori, gyakran a nyilvánosság előtt zajló ivarzással, amikor csupán fizikális gyönyör égeti testünket, és ettől már a tizenéves fiatalok is lelkileg korán kiégve idősebbek, mint hinnénk, visszasüllyedtünk szinte oda, ahonnan jöttünk. Mindezt azért voltam kénytelen leírni, hogy érthetővé tegyem, a mélyinterjú során vallomástevőimnek micsoda gátlásokat kellett föloldania, amikor lelkük legrejtettebb intimitásairól őszintén beszéltek. Közülük is kiemelkedett Kérdő Szűcs Ernő. Fiatal korában erős, izmos, jól táplált, szemrevaló, vonzó ember és egyéniség volt, aki természetesen föltűnt a korabeli nőknek is. Ebben a gazdavilágban a nemi kilengést a prüdériájáról ismert református egyház már a török hódoltság utáni visszatelepüléstől kezdve tüzzel-vassal fékezte. A 18. században csak Vásárhelyen 30 boszorkánypörről maradtak meg hivatalos jegyzőkönyvek a megyetörvényszéki és a Károlyi-család büntetőperes iratai között. Szinte valamennyiben fölfedezhető az a „bünmotívum", hogy a boszorkány többek között valamilyen fokon szexuális cselekményt is követett el. Nehéz az ösztön gerjesztette vér erejét legyőzni, különösen a fiatal lázadó korban, amikor úgy érzi az ember, hogy kitárult előtte, és övé a világ minden virágjával együtt, csak le kell szakajtani. Ebben gazdáink sem voltak kivételek. Közülük nem egy el is bukott, és életen keresztül mardosta a lelkiismeret. Beszélgetésünk során föltűnt, hogy bármilyen témát érintettünk, Kérdő Szűcs Ernő valamiképpen a felesége említésénél kötött ki, és ilyenkor mindig megkönnyezte. Ez az ember nem sírt az ÁVÓ-n, amikor bajuszát csípőfogóval szálanként tépték ki, pedig a kínzás számára sem lehetett „úri passzió". Ugyanakkor feloldódása után már szemrebbenés nélkül elmesélte hajdani szerelmi kalandjait. El lehet képzelni, micsoda önmegtagadás kellett hozzá, hogy istenfélő presbiterként, aki minden vasárnap ott ült megszokott helyén az Ótemplomban, vagy jó gazdaként, akit tanyája körül minden hajdani szomszédja tisztelt - és ebben a világban az önkényuralom, a „nemzeti gyász" éveiben még bigottabbá vált erkölcsi elvárás hatására - nem szívesen vették a családromboló, deviáns magatartást, e tárgykörben mégis megnyilatkozott. Túl életének 80 évén. már a bűneire is úgy nézett vissza, mintha rajta kívülálló ember, egy másik „Én" követte volna el. Nem tudathasadás volt ez. Mutatja megbánása, amelynek szép megnyilatkozása volt, hogy felesége emlékéhez visszavisszatérve elérzékenyült, mintegy bocsánatát kérve előttem is, akár az úrvacsoraosztás előtt, a közös bűnbánat idején a református hívők teszik. Pszichológiából ismerjük azt a jelenséget, amikor az ösztön-Ént legyőzi a felsőbb-Én, erkölcsi példát gyakorolva. Azzal, hogy vallomástevőm erőt vett és volt bátorsága kimondani a legrejtettebb „bűnét" is, egyfelől bűnhődött, mert magát kárhoztatta érte, másfelől megkönnyebbült, mert kimondta, vagyis lelki terhét rám akasztotta. Gyötrő súlyát átadta egy számára megértő embertársának, hogy ne csak ő hordozza. Ez a mélyinterjúk másik 402