Bárkányi Ildikó - Fodor Ferenc (szerk.): Határjáró : Tanulmányok Juhász Antal köszöntésére (Szeged, 2005)

SZOKÁSOK, TÁRSADALOM - Szenti Tibor: Mélyinterjú egy hódmezővásárhelyi gazda vallomástevővel

Aki vidékről érkezik hozzá, vagy a rendelkezésre álló kevés időt minél jobban hasznosítani akarja, a témától való eltávolodásakor általában leállítja, és a tárgy megválaszolására sarkallja. Kezdetben én is beleestem ebbe a hibába. Csakhogy észrevettem, a mellékösvény újabb széles utat vág előttem, amely nagyobb látóhatárt fest elém. Rájöttem, hogy időmilliomosnak kell lennem, és majd holnap vagy a következő napokban ott folytatjuk a beszélgetést, ahol a jelenben véget ért. így is történt. Másfél évig rendszeres látogatója voltam, és ahogy nyílt az előző évtizedekben a társadalom által rárakott megannyi lelki béklyó zára, és gondolataival beköltözhetett a saját személyes szabadságába, úgy oldódott és beszélte el féltett titkait. Már az első mondatok után kiderült, hogy nem fölösleges locsogást hallgatok, hanem egy számomra még ismeretlen témát bontogat. Hagytam beszélni, és patakként futott a szavak áradata. A pszichiátria jól ismeri azt a kapcsolatot, amikor a pszichiáternek látszólag nincs más föladata, mint a páciensét hallgatni, és a terápiának az már része, ha hagyjuk, hogy „kibeszéli magát", mert ilyenkor lelki sebeit maga hozza felszínre, és azokat vallomásával kezdi behegeszteni, vagyis öngyógyítást végez. Pontosan ugyanez történt K. Szűcs Ernő, de még jó néhány vallomástevőm esetében, ha nem is olyan mélységben, mint ővele. Természetesen nemcsak sebek nyíltak föl, hanem emberöltőnyivel azelőtt átélt, már szunnyadó élmények szintúgy, amelyeket a beszéd fonala gyöngyszemenként fűzött egységes kalárisba. Számára olyanok voltak ezek a vallomások, mint amikor a gazda leereszkedik a mély ásott kútba, hogy megtalálja a beléejtett fontos tárgyat. Egyre mélyebbre merül utána. Ahogy a Bibliában jegyezték föl. Jézusnak a tanítványaihoz intézett egyik kérését, hogy „Emberhalászok" legyetek, e vallomások is az emberélet sűrűjét hozták fölszínre, a saját történelmük „mély kútjából". „Mélyinterjúk" készültek, amelyeknek az értékét - ahogy az idő múlik - nem megszépíti, hanem még értékesebbé teszi a halhatatlanságuk. Amikor Gilgames lemerült az óceán mélyére, hogy a megifjodás életfüvét megtalálja, és - az eposz egyik változata szerint - vele Enkidu barátját a holtak birodalmából visszahozza, Ereskigál. az alvilág istennője nem engedi, hogy tettét végrehajtsa. A fölhozott füvet a mítosz kígyója ellopja. Fáradozása semmivé vált. A parasztvallomások a gazdák hétköznapi apró eseményeinek és csodáinak tetszhalál állapotában lévő foszlányait hozták a fölszínre és tették halhatatlanná. Ez nem a néprajzgyűjtő érdeme volt. A gazdák „saját üstöküknél fogva húzták ki magukat a feledés mocsarából". Ma már nincs, aki ezeket az elbeszéléseket elmondaná. A „szó elszállt, az írás megmaradt"! Az emberi léleknek az egyik legrejtettebb zugában vannak a szexuális cselekményei. A média által ránk zúduló mocsokhalmazból a mezítelenség, fajtalankodás, a nemi trágárkodás, amely napjainkban a magánélet minden szintjét fertőzi, és ezt nyíltan, úgy végzik a filmvásznon, képernyőn, illetve az irodalomba beszivárogva a könyv lapjain, mint a hajléktalan vándor, aki megáll a bokor mögött dolgát elvégezni, majd fenekéből a bélsarat ujjával kikotorva tovább halad. A hajdan szép szerelmi érzés a pornográfia minden mocskával átitatva így vált természetessé, és a leghétköznapibb eseménnyé torzulva. Emberré válásunk egyik legnagyobb vívmánya a szeretkezés, amely mély alapokról indul. Rokonszenv, barátság, szerelem, lelki kötődés és epekedés után, amikor 401