Bárkányi Ildikó - Fodor Ferenc (szerk.): Határjáró : Tanulmányok Juhász Antal köszöntésére (Szeged, 2005)
SZOKÁSOK, TÁRSADALOM - Szenti Tibor: Mélyinterjú egy hódmezővásárhelyi gazda vallomástevővel
ezért féligazságokat, vagy valótlanságokat tartalmaznak. Szerencsére ezektől K. Szűcs Ernő megőrzött; egészségügyi szakképzettségem, mentális érdeklődésem pedig a néprajzkutatásban addig kevésbé járt utakat, életmódjuk rejtett, olykor titkos ösvényeit nyitotta meg előttem. Gyűjtési módszerem az volt, hogy egy jókora kockás irkába - ahogy erre Nagy Gyula orosházi múzeumigazgató, a „vásárhelyi Puszta szerelmese" tanított - szó szerint leírtam az elbeszéléseiket. Közben, amint az írással haladtam, félhangosan visszamondtam. Ebből megtudhatták, hogy mit vetettem papírra, és hol tartok a lejegyzésben. Kérdő Szűcs Ernő „tollba mondott", vagyis a megkezdett mondat második felét csak akkor fejezte be, amikor elbeszélését az író eszközömmel és a szavaimmal utolértem. Nagy szerencsém volt, hogy helybeli lakosként az idős emberhez bármikor elmehettem, akinek ez alkalom is volt arra, hogy a magányát oldja. Nem volt szenilis, sőt haláláig szellemi frissesség jellemezte, de fölgyüjthetetlen tudásanyaga miatt, a témától rendre elkalandozott. (Istenem, hány könyvre valót, hány „Parasztvallomásokat" vitt még magával a sírba, amelyek örökre elvesztek népi kultúránk kincses ládájából!) 400