Juhász Antal: A Duna-Tisza közi migráció és hatása a népi műveltségre (Szeged, Móra Ferenc Múzeum, Csongrád Megyei Levéltár, 2005)
IV. A MIGRÁCIÓ FŐ IRÁNYAI ÉS ÖSSZETEVŐI - 3. Állami telepítések Magyarországon
lékén 21605 kat. hold kincstári erdőt jelöltek ki erre a célra. 55 1 E két vármegyében 7, Bács-Bodrogban 2, öt erdélyi megyében (Beszterce-Naszód, Kolozs, Nagy-Küküllő, Szolnok-Doboka, Torda-Aranyos) 7 helységbe telepítettek családokat. Két új községet létesítettek, tizennégy faluhoz pedig „hozzátelepítés" történt. A Krassó-Szörény megyei Igazfalva nagyközség telepítése 1893-ban kezdődött. 251 telephelyet mértek ki: mindegyikhez 800 négyszögöl beltelek és 20 V2 kat. hold föld tartozott, ebből 16 hold szántó, 500 négyszögöl szőlő és 2 hold 1100 négyszögöl osztadan legelő. Vételára 2800 korona, amire az államkincstár ötven évi kölcsöntörlesztést engedélyezett, 4% kamattal. A telepesek túlnyomórésze Békés és Csanád megyéből származott. A legtöbb telepes kiröpítő fészkei: Vésztő (69 fő), Köröstarcsa (67), Makó (29), Gyoma (22), Békés (20). 1893-ban 186 családfő épített házat, de sokuk megtelepedése évekig elhúzódott. Lassan haladt az erdőirtás, a telepítés utáni ötödik esztendőben a szántók és káposztások egyharmada volt művelhető, s 44 telepes csak 1 holdon végezte el az irtást. A kincstár kölcsönnel segítette az elmaradókat, ám ez növelte fizetési terheiket. Az egykorú krónikás megállapítja, hogy az odaköltözők „jórészt vagyontalan vagy csak egy kis házikóval bíró napszámosok, mezei munkások és kubikosok, kivételesen falusi mesteremberek voltak." 111 vésztói, köröstarcsai, gyomai és 1 szeghalmi telepes közül csak 48-nak volt földje (mindösszesen 145 kh!), háza 81-nek, igavonó állata, szekere pedig 30-nak. Igásállatok és gazdasági eszközök híján számos család nem tudta földjét megművelni. Tíz-tizenkét évvel a telepítés után „lemondás és átruházás vagy bírói kimozdítás folytán" 61 telephelyen változott a gazda, vagyis Igaz falva telepeseinek közel egynegyede kényszerült lakóhelyét elhagyni. Teljes kötelezettségének 109 telepes tett eleget. Ha összehasonlítjuk a dél-magyarországi állami telepítést és fejleményeit a Duna—Tisza közi puszták benépesítésével, eltérésre és hasonló, sőt azonos sajátosságokra figyelhetünk föl. Az állami telepítés abban különbözött a puszták parcellázásától, hogy egyenlő nagyságú telephelyet mért ki minden családnak, míg a puszták árverésén, a tőkés gazdálkodás törvénye szerint, a vevők anyagi erejétől függött, ki mennyi földet vásárol. Kivételek mind a két oldalon akadtak! Igazfalván 14 gazdának volt két-két telephelye és tizenöt telepen 2-2 család osztozott. Másfelől, Tázláron pl. az egyik földesúri birtok kiosztásakor 30 holdas pusztarészeket árvereztek, de akinek volt rá pénze, vehetett két-három parcellát is, más esetben két parasztember társult egy parcella vételére. A lényeges eltérés az, hogy a homokpusztákon kezdettől különbségek voltak a földtulajdonosok vagyoni helyzete között. A szabályozott állami telepítés egyenlő lehetőségeket kívánt 55 1 LOVAS Sándor 1908. A továbbiakban ebből a munkából merítünk, ezért külön nem hivatkozunk rá. 303
