A szegedi nagyárvíz és újjáépítés. Európa Szegedért (Budapest- SZeged, 2004)
I. Az árvíz - Apró Ferenc: Szemtanúk a nagyvízről
Szegedet [...] csak romjait, amint azok ap- ránkint egy piszkos tenger iszapjává válnak. A hajnal egy rettenetes drámáról vette le a sötét takarót. Irtőztató volt e meztelen kép. A szél még most sem szűnt meg. Daemoni szilajsággal vagdalta a tenger pofájához az égő gyufagyár üszkeit. Tűz fönt, viz lent. A hatalmaskodó elemek mintha egymás szemébe kacagnának, hogy ily szépen egyszerre belekötöttek ebbe a szerencsétlen városba. És egyik sem akar tétlen maradni a pusztitás munkájában. Mintha kihivólag mondanák: „Nos, melyikünk hatalmasabb hát?” És mintha a hömpölygő ár, amint megcsapkodja az égő ház falait, azt felelné mél- tóságosan, mogorván: „Én.” Szeged pusztulása. Szeged, 1879. 47-54. Jókai Mór Az Ilovay malom Az egyik zöld sziget a temető. A csendes lakókat nem háborította meg a katasztrófa. Egyedül őnekik vannak zöld fáik, olyan szépen virít a jerikói rózsa egy sírbolt homlokzatán. Egy másik sziget sík víz közepén a gyászemlékű Ilovay malom. Temető ez is. Mikor a király itt járt, kérdezé a vele volt főispántól: - Mi ez? - Ez, fölséges uram, huszonkét embernek a sírja. Szép, erős épület volt az. A gazdája feleségével, gyermekeivel lakott benne. A malom körös-körül be volt zsindelyezve, mint a svájci házaké szokott lenni. A végzetes éj előestéjén a molnár ipa odament szekérrel, s azt mondta, hogy elszállítja onnan a leányát és az unokáit. Az apa nem engedte: biztos helyen vannak itten. Ez a malom örök időkre van építve. Még a védgátról is húsz munkás menekült oda a zivataros éjszakán: családos férfiak a szomszéd Vásárhelyről. Az a zivataros éj valamennyit eltemette. Egyedül a molnár maradt élve, egy sánta, béna, összetört alak, hogy hírmondója legyen a borzalomnak. Őt is úgy fűrészelték ki az egymásra omlott keményfa gerendáik közül, miket csónakból megmozdítani lehetetlen. Ez beszéli el, hogy a húsz munkás odalenn volt a malomban, ő 14. Egyház tér, Rozália kápolna északról 22
