Zombori István (szerk.): A SZERBEK MAGYARORSZÁGON (Szeged, 1991)

Rókay Péter: A szerbek betelepülése Magyarországra a XV. században

működéséről szóló jelentés szerint, a Duna és Száva balpartjától számított egy napi járóföldre (20-30 km) tömegesen laktak a szakadárok, azaz szerbek. De szerb telepek léteztek a Szlavón királyság és Erdély területén, valamint a Maros mentén is. A betelepülő szerbek ezeken a területeken túl eljutottak a Szerbiától igencsak távol eső Heves megyéig is. Az Al-Duna menti Keve város szerb lakói pedig egy másodlagos költözés folytán a Magyarország szívében Pest-Budától mintegy harminc km-re a Csepel szigeten települtek le megalapítva a mai Ráckevét. A szerbek által megszállt magyarországi terület azonban nagy kiterjedése ellenére sem vagy éppen emiatt nem alkotott a közvetlen déli határövezet kivételével egységes területet. A Magyarországra települt szerbek nem képeztek társadalmilag vagy éppen szervezetileg sem egységes csoportot. Társadalmi összetétel szempontjából, legalábbis elvben középkori eszmény szerint három rétegre: harcosokra (bellatores), egyháziakra (oratores) és dolgozókra (laboratores) tagolódtak. Elvben azért, mert a két első rend alsóbb rétegei, mellékkereset céljából ugyancsak foglalkoztak feudális fogalmak szerinti munkával. Szükség esetén pedig a harmadik rend is fegyvert fogott. A jobb érthetőség kedvéért mi mégis tartjuk magunkat a következőkben a fentebb megjelölt rendi felosztáshoz, alkalmanként kitérve a kivételekre. A szerb harcosok legszélesebb rétegét Magyarországon a hivatásos, zsoldos katonák alkották. Ezen a rétegen belül is több csoportot különböztethetünk meg. Feloszthatjuk őket aszerint, hogy magánföldesúr vagy közvetlenül az uralkodó szolgálatában álltak-e. Ez utóbbiak közül két harcos szervezetet, az I. Ulászló idején jelentkező „rasciani regales"-t és a később nagy hírű sajkásokat, illetve naszádosokat ismerjük közelebbről. Ez utóbbiak a folyamőrség szerepét látták el. Hajóikon szállították őket a harc színterére, ahol elsősorban vízen, de szárazon is derekasan verekedtek. Békeidőben viszont hajóikat javítgatták és az evvel kapcsolatos mesterségeket űztek, de halászattal és mezőgazdasági termelőmunkával is foglalkoztak így pótolva a magyar királyi kincstártól rendszertelenül befolyó jövedelmüket. A naszádosoknak saját vajdájuk volt, aki közvetlenül a király parancsainak engedelmeskedett. Ujabb feltételezések szerint a naszádosok a középkori szerb állam fegyveres erőinek részét képezték, és Szerbia török uralom alá jutásakor álltak magyar szolgálatba. A sajkások- és naszádosoktól eltérően a királyi rácok szárazföldi, alkalmasint lovas szolgálatot teljesítettek. Ok nevüket onnan nyerték, hogy közvetlenül a király parancsnoksága alatt álltak. Vezérük Jaksa, a