Zombori István (szerk.): A SZERBEK MAGYARORSZÁGON (Szeged, 1991)

Pál Tibor: A szerbek nagy kivándorlása

Veszprémben, Galgóban, Dorogban, Egerben, Kalocsán, Pápán, Szatmárban, Csáktornyán, Budán, Komáromban, Székesfehérvárott, Esztergomban és másutt. A visszavonuló császáriakkal útra kelt szerb nép Belgrád és annak környékén gyülekezett. A pátriárka és a szerb főemberek, akik zömmel szerzetesek voltak már előbb odaérkeztek, s szervezni kezdték a Habsburg Birodalomba, azaz a Magyar Királyságba való kivándorlást. Egy kissé későn érkezett (1690. ápr. 6-án) I. Lipót császár felhívása „Szerbia, Albánia, Moesia, Bulgária, Illíria, Raska és Macedónia" népeihez, hogy indítsanak felkelést a törökök ellen, aminek fejében a császár e népeknek védelmet ígért. E kiáltványra hivatkoztak később a szerbek be költözködésük jogosságát bizonygatva. Az 1690. június 18-án Belgrádban megtartott népgyűlésen elhangzott követelések egy részét I. Lipót a szerbeknek 1690. augusztus 21-én adományozott, ún. első kiváltságlevélben megerősítette. Ekkor vallásszabadságot, valamint a régi (Julianus-) naptár használatára való jogot adott nekik a császár és szabályozta a papok, püspökök stb. magválasztását. A szerbek szervezett kivándorlása 1690. szeptemberében kezdődött meg és október elejéig, Belgrád elestéig tartott (két nappal előbb kelt át a Száván az utolsó csoport Belgrádból Szalánkeménbe (mai Slankamen) és Péterváradra, mielőtt a törökök 1690. október 8-án elfoglalták volna Belgrádot). Itt érkeztünk el az egyik fő kérdéshez: Mennyien voltak a betelepülők? Sajnos, erre a mai napig szinte lehetetlen választ adni, egyrészt azért, mert az adatok nagyon hiányosak, másrészt azért, mert a meglévő kisszámú különféle forrás ellentmond egymásnak. Egyes a mai napig megszerkesztett demográfiai rekonstrukciók szerint (figyelembe véve az akkori Szerbia lakosságának lehetséges számát, gazdasági és társadalmi fejlettségének szintjét) a betelepülők száma kb. 30.000 és 100.000 között ingadozhatott, de akadnak olyan vélemények is amelyek 150-200.000 betelepülőről beszélnek. Sőt olyan adatokra is rátalálhatunk, amelyek 40.000-70.000 családról beszélnek. Szem előtt tartva az akkori családviszonyokat, ez 200-300.000 ezer, vagy még ennél is több embert tett volna ki (ez azonban nem valószínű). A „nagy kivándorlás" útja a Duna jobb oldalán, Szerémségen át Baranyába, valamint a mohácsi síkon keresztül, Baját érintve egészen Budáig és Szentendréig vezetett. Egyes csoportok még tovább mentek Esztergom, Komárom és Győr felé. A betelepülők egy része már