Zombori István (szerk.): A SZEGEDI ZSIDÓ POLGÁRSÁG EMLÉKEZETE (Szeged, 1990)

Lengyel András: Zsidók a szegedi újságírásban a huszas években

egyik ilyen pör elítéltjeként kisebb börtönbüntetést is kapott. Szegedi éveiben Pór Tibor is szocialistának tekinthető. Egy ideig dolgozott a szociáldemokrata Munkának is, de már ekkor a kommunisták felé gravitált. Később, már emigrációban a kommunista párt tagja is lett. Magyar László politikai kötődései kevésbé láthatóak, de azt tudjuk, miként társai is, ő is kapcsolatban állt a helyi szociáldemokratákkal. 1945 után, aligha véletlenül, a Szegedi Népszava szerkesztője is volt. Lengyel Vilma, aki elsősorban nem politikai, hanem zenei és művészeti témákat írt meg, a tízes években a szegedi feministák egyik vezetője, titkára volt. Jellemző, hogy Bartóknak igen korán lelkes híve lett, a zeneszerző szegedi szerepléseiről rendre írt is. Bonyolultabb kérdés Pásztor József és Frank József politikai arcélének meghatározása. Pásztor elsősorban s döntően üzletember volt, akit anyagi érdekei határozták meg, s ha a helyzet úgy kívánta, fékezte is lapja kritikai hangját. De a húszas években neki is közvetlen érdeke volt valamiféle baloldali értékrend jelenléte; csak ezek térnyerése bizotosíthatta az ő érdekeinek érvényesülését is. Nyilvánvaló, hogy egy antiszemita kurzus nem volt kedvére való. Frank József más eset, ő mindig fizetett alkalmazott volt, de pályája nagy részében szerkesztőként dolgozott, így politikai irányultságát csak lapjai irányultságából következtethetjük ki. Szerkesztői tevékenysége azonban egyértelműen egy ilyen korspecifikus baloldaliság körébe utalja őt. Kikerülhetetlen kérdés, hogy beszélhetünk-e a Délmagyarország zsidó finanszírozói és menedzserei, valamint zsidó munkatársai között valmiféle érdekazonosságról. A válasz nem könnyű, leginkább is-issel felelhetünk rá. Tagadhatatlan ugyanis, hogy szociális helyzetük különbségeitől függetlenül, pusztán a zsidóságukat ért diszkriminációk miatt, volt egy közös érdek s ez egy antiszemitizmus-mentes, szabadságjogokat biztosító világ igenléséből állt. Ennek az univerzális kifejezője volt a lap szociális színezetű liberális irányultsága; a Délmagyarországnak a konszolidációért, majd a szabadságjogok biztosításáért vívott harca innen nézve válik érthetővé. E téren teljes érdekazonosság volt Pásztor József és, mondjuk, Holtzer Tivadar, valamint alkalmazottaik, Pór Tibor és Vér György között. Ez az érdekazonosság azonban nem lehetett teljes és zavartalan; egzisztenciális lehetőségeik, szociális körülményeik tagolták ezt az érdekközösséget, sőt esetenként szembe is fordították őket egymással. E szociális alapú szembenállásnak legjellegzetesebb példája a Szeged újságíróinak nevezetes sztrájkja. Ekkor, mint a helytörténészek körében ismeretes, Pór Tibor, Vér György és Magyar László sztrájkba lépett, hogy fizetésemelésre kényszerítse az igazgatótanácsot. E sztrájknak egyébként két érdekes jellemzője is volt. 1. A sztrájkolókat támogatta