Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 2003 (Szeged, 2004)

TÖRTÉNETTUDOMÁNY - Forgó Géza: Az aradi Szabadság-szobor Makón?

neveztek ki az ünnepségre, amelynek többek közt Justh Gyula Makó országgyűlési képviselője is tagja volt. A makói képviselő-testület sem maradt el. Major Miklós polgármester népes küldöttség élén jelent meg Aradon, azért, hogy „az emlékszoborra Makó város nevében egy díszes koszorút helyezzenek." Csanád megyéből 200-300 ember utazott Aradra. Az aradi ünnepség a minoriták templomában kezdődött gyászmisével, innen a Szabadság térre vonultak az emlékmű leleplezésére. Az emlékmű előtt ültek a hozzátartozók: Damjanich János özvegye, Schweidel József lánya, Leiningen-Westerburg Károly fia, Pöltemberg Ernő és Lázár Vilmos és a többiek még élő hozzátartozói. Ott volt Klapka György és sok öreg honvéd, így tizenhármán Debrecenből, a makói születésű - erdélyi harcokban részt vett - Csutak Kálmán alezredes vezetésével. A makói Maros újság tudósítója szerint ez az ünnep örökké emlékezetes marad: „amiért pedig a nemzet vértanúi küzdöttek, amiért életükkel áldoztak, azt meghozta az idő, azt elérte a jelen nemzedék, de a visszanyert szabadságunkért, a nemzet sírból kikelt új életéért azoknak tartozunk hálával, hódolattal, kegyelettel, áldással, kik hívek voltak mind halálig, s életüket adták a nemzet életéért." A Szabadság-szobor azonban nem lélegezhetett sokáig szabadon. A magyar történelem egyik szomorú napján 1919. május 17-én a román hadsereg bevonult Aradra, és az új városvezetés - még a határok kijelölése előtt - követelte a Szabadság- és a Kossuth-szobor eltávolítását. A város prefektusa Romul Veliciu kijelentette: „a Romániához tartozó" Aradon a szobroknak nincsen helye. Az új hatalom gyakorlatilag védelmet adott a magyar emlékeket ért támadásoknak. Pár év alatt a városból történelmünk számtalan emlékeit eltüntették. Nemcsak a szobrok, de az emléktáblák, utcanevek is lekerültek helyükről. 1922-ben ledöntötték a Kossuth-szobor mellékalakjait, és ez jó indok volt arra, hogy a Szabadság-szobrot deszkakerítéssel vegyék körül. A szobor állandó támadásoknak volt kitéve. A feltüzelt román diákság mellette tüntetett és firkálta össze a deszkákat. A romániai magyar értelmiség, a parlamenti képviselő Barabás Bélával az élen megpróbálta mindezt megakadályozni, az emlékmüvet megmenteni, de erőfeszítéseik eredménytelenek voltak. Sőt Barabás Bélát még a hazaárulással is vádolták. Magyarországon is megindult egy mozgalom a szobor megmentésére: Szeged, Debrecen, Cegléd és Budapest mellett Makó is meg akarta szerezni az emlékművet. A város képviselő-testülete 1924. október 27-én egyhangúan elfogadta azt a javaslatot, hogy kérjék a kormány segítségét, hogy „a megszállott területen Arad városnak a vértanúk vérével megszentelt földjén álló tizenhárom vértanú szobrát, ha azt a megszállók hatalma [...] elmozdítaná Makó város részére adja át, s a város [...] minden magyar soha el nem múló emlékezésének szimbólumául újból fölállítsa."