Múzeumi Füzetek Csongrád 3. - Csongrád város gazdálkodása (Csongrád, 2000.)

Gabonatermesztés

A saját szükségleten felüli búzatermést a gazdák eladták búzakereskedőknek. Csak annyit hagytak, amennyi a családnak és vetőmagnak keüett. Nagyobb mennyiségű árpát csak a sok disznót tartó gazdaságokban vetettek. Vetésideje február, március. Aratása, nyomtatása vagy cséplése hasonlóképpen történt, mint a búzáé. A disznóhízlalásra használt árpát ledarálták, kukoricadarával vagy korpával összekeverve kapta a jószág. A tavaszi árpa szalmáját és törekjét is szerették az állatok. A szalmát főként lónak adták széna helyett. Az őszi árpának kemény volt a szalmája, így azt nem is nagyon vetettek, mert nem volt jó takarmány. Ahol megtermett a búza, ott kevés rozsot vetettek, inkább csak a jószággal etették. Megdarálva a ló abrakjába keverték vagy a disznónak adták, kenyeret nem sütöttek belőle. Fontos táplálék volt viszont a homokos területeken, ahol a búza nem termett meg, ott ebből lett kenyér. A rozsot is a búzához hasonlóan aratták és csépelték, kivéve ott, ahol kis mennyiségben termett. Az 1-2 holdas gazdák még az 1950-es években is sima élű sarlóval vágták le a rozsot. A sarlót jobb kézbe fogva vágták a gabonát, bal kézzel a hónuk alá fordították, majd kévékbe rakták. Szalmáját fűtésre használták, %suptetőnek meUéképületekre, valamint kukoricaszárat összekötni. Ha tetőfedésre használt zsúpot akartak nyerni, akkor cséphadaróval verték ki a szemeket a kalászból. Ha pedig géppel csépeltek, akkor csak a kalászt dugták be a gépbe. A s%árkötéste. használt rozsot sajátos eljárással csépelték ki, búgá^ták. Fogával lefelé fordított gereblye fejéhez verték a rozskévéket, hogy kiperegjenek a szemek. A kötél készítéséhez egy-egy marék kivert rozsszalma vékonyabb végét összefogták és megsodorták. Néha a rozsnál a szalma természetes hosszúsága is elég volt kötélnek. Gazdag rozstermésből különösen nagy törekkazlat lehetett készíteni, amit rozsszalmával bedugdostak körben, függőlegesen, hogy a szél ne hordja széjjel. Néhol kukoricaszár kévékkel rakták körbe, hogy a tyúkok se tudják szétrugdosni. Aratás után a tarlót jószágokkal legeltették, utána sekélyen leszántották, leugarolták, hogy „a gaz ne szíjjá a talajt kifele". Kölesből a 19. században többet termesztettek, mert a táplálkozásban nagyobb szerepe volt. 1 hold földön kb. 8 köböl termett. A 20. században már csak annyit vetettek, amennyi a háztartásban szükséges volt. Kis területen, kézzel vetették, általában másodvetésként kalászos után. Egyik gazda 1945-ben a jég által elvert búzáját felszántotta és kölest vetett a helyére. A kölest kaszával vágták le, nem kötötték kévékbe, hanem, ha kisebb mennyiség volt, rudasba rakták, ha több, akkor vontatóba.. Volt olyan cséplőgép, amely köles cséplésére speciakzálódott, oda vitték elcsépelni, hántolni pedig a kiskunfélegyházi hántolómalomba. A meghántolt kölesből kását főztek, disznóvágáskor a hurkába töltötték. Kölest adtak a baromfinak is, a kiscsirkék pl. 8 napos korukig kapták megdarálva.