Múzeumi Füzetek Csongrád 3. - Csongrád város gazdálkodása (Csongrád, 2000.)
Gabonatermesztés
Az 1920-as, 30-as években mind a kétféle megtalálható volt. A legkorábbi magánjáró gép tulajdonosai közé tartozott Pitrik Rókus és Pitrik József. A Nagyrétben Deák Sándor gépésznek volt cséplőgépe, de a városból is jártak ki gépek, sőt a csongrádi rétben csépai tüzesgépek (a gőzgép itteni elnevezése) is dolgoztak. 24 A cséplőgépet meghajtó gőzkazánt általában szalmával fűtötték. A két világháború között 15-20-ra szaporodott a cséplőgép tulajdonosok száma. Hárman rendelkeztek önjáró gőzgéppel: az említett Deák Sándor mellett Máté István az Iskola utcában, és Schilknger László a Dob utcában. Az 1930-as években traktor vontatású gépekkel csépeltek, Fordson- és Cörw/V^-traktorokkal. A cséplés befejezése után bérmunkába szántást vállaltak. A gőzgépek az 1950-es évekig üzemeltek. A gépész már aratás előtt végigjárta a csépeltető gazdákat, hogy munkát keressen, majd aratás után a géppel együtt hetekig járva a tanyavilágot, elcsépelték a gabonát. Az 1930-as évekig a cséplésnél az aratórészesek és a szomszédok segítettek, a 20-as évek végétől viszont már a gépész hozta a bandát. Ezek voltak a géprészesek, akiket a gépész fogadott a cséplés körüli munkák elvégzésére, de a család is besegített, ahol dolgoztak. A gépészen kívül — aki egyben a géptulajdonos — általában 18 vagy 21 főből állt a banda. Rangban a gépészt követte a bandagazda, akinek feladata a mérés, elszámolás, ezért mázsamestemek is nevezték. Két etető rakta a gépbe a kévéket, ezek férfiak voltak, s 10 zsák gabona elcséplése után váltották egymást. Feladatuk volt a gép karbantartása is. A két kévevágó lány szintén felváltva dolgozott, a kéve kötelét vágták el az etető előtt. 10 zsák búza leeresztése után ők is váltották egymást. A nők a bandában kevesebb bért kaptak, ők csak félrészesek voltak. Négy aszjagos szedte szét és hányta föl a dobra a kévéket. Négy férfi volt a rudashordó, akik a szalmát hordták, kettő pedig az ún. szalmacsúszps, akik a cséplőgépből kijövő szalmából rudast csináltak. A négy törekhordó általában lány volt. A cséplőgép által kirázott töreket egy gereblyével kikaparták a gép alól, és tragacsra rakva vitték a kazalhoz. A tragacs két, párhuzamosan elhelyezett farúdra felszögelt kb. egy ajtónyi szélességű deszka. A rudak végeit elöl és hámi egy-egy ember fogta, úgy vitték. A két kazalrakó férfi közül az egyik a szalmakazlat, a másik, a törekrakó pedig a törekkazlat rakta össze. A kazalrakást ugyanazok az emberek végezték a munka befejeztéig, míg a többi munkafajtát naponta cserélték. A létszám és a munkamegosztás nem volt minden esetben azonos és állandó, lehetett néhány fővel kevesebb, előfordult, hogy csak három asztagos dolgozott, de volt egy zsákos is, aki a búzát hordta, vagy csak két törekhordó lány volt, s a bandát még kiegészítette egy vízhordó gyerek. A nők és férfiak közös tevékenysége cséplésnél a kemény munka ellenére is alkalmat adott a tréfálkozásra, pajzán rigmusok faragására. PL: „Kévevágó, asztagos, mind a kettő jó baszós". Egy nap 160-180 mázsa gabonát tudtak elcsépelni, ha hajnaltól estig egy helyen dolgoztak. Kevés hely volt, ahol egy napnál tovább maradtak, ilyenek voltak a 100 holdon felük földdel rendelkező gazdák. Az utolsó helyen megünnepelték a cséplés befejezését, a gazda birkát vágott, a gazdasszony kalácsot sütött a bandának. 24 Magyari Márta 1982. 119.
