Múzeumi Füzetek Csongrád 3. - Csongrád város gazdálkodása (Csongrád, 2000.)
Gabonatermesztés
gabona most felül került, majd újra tapostatták, s ez addig folytatódott, míg jól ki nem pergett a szem. Akkor favilla segítségével a szérű fölött megrázva, leszedték a szalmát, a magot otthagyták és újra ágyaztak. Ha kocsival való nyomtatásnál nyári zivatar támadt és az ágyás beázott, akkor a gazda medvét fogott. Ezt mondták aratáskor is, ha nem sikerült a hirtelen jött zivatar előtt összerakni a keresztet. Nyomtatás végeztével a szemeket garmadába húzták a szérű mellett. Nagyobb mennyiség esetén lóval vontatott s%emhúzót alkalmaztak. Ha kevés volt a gabona, falapáttal vag}' fagereblye fokával húzták össze. Ezt követte a s%elelés, majd a rostálás. A szelelés eszköze a falapát, melynek segítségével szeles időben a feldobott gabonától elvákk a polyva. Úgy kellett fölhajítani, hog}' a gabona a szelelő kalapja szélit érje. „A tiszta és a szemetes gabona elhatárolásánál egy karót vertek a földbe jelnek. Ez volt az ürge. A tisztább gabona közé esett szalmát, vagy esetieg ép kalászokat egy fölödéinek nevezett hosszúnyelű nyírfasöprűvel lesöpörték az ürgéig. A karón kívül lehullott gabona közül fűzfából készült, könnyű kisgereblyével kikaparták a töreket. Ezt a munkát szelelés közben állandóan csinálta egy ember, aki egy zsákot borított a fejére és a hátára, hogy a szél a polyvát ne hordja a nyakába. Ezt a söprögető, kapargató munkát ajjhajtásr&k nevezték." 23 A ßlö%pnek mondott nyírfasöprűt a század elején Erdélyből hordták az Alföldre. A rostálást kézirostával (drótból font fakéreg rosta) végezték, vagy kézzel hajtott szelelőrostán. Akinek volt szelelőrostája, az ilyenkor lovaskocsira tette és járta vele a tanyavilágot, búzáért vag}' pénzért vállalva rostálást. A rostát oda állították a garmada mellé, a gazda hányta bele a szemet, a tulajdonos kezelte a gépet, egy harmadik ember pedig egy nyélre erősített deszka segítségével, ún. kaparóva], húzta el a kifolyó szemeket. A gépet nagyresta néven is emlegették. Ezzel már sokkal könnyebbé vált a szelelés, rostálás. Géppel való csépléskor pedig a búza már tisztán jött ki a gépből. Nyomtatás után a szalmát favilla segítségével boglyákba rakták. A boglya rakást a boglya magasságától függően több ember végezte: egy ember a tetején állt, mások létráról adogatták föl neki a szalmát. A század elején hasított ágú favillákat és toldott ágúakat egyaránt használtak, különösen csépléskor, a gép etetésénél. Kisebb gazdaságokban, ahol kevés volt a búzatermés, ott nem minden esetben készítettek szérűt a nyomtatáshoz. Ponyvát terítettek le, arra rakták a kévéket és úgy járatták körbe a lovat rajta. A szalmát leszedve, a búzát szakajtókba gyűjtve vitték a zsákokhoz. A magot kölcsönkért szelelőrostán szelelték, majd a padláson szétterítve szárították. Csak őrletéskor szedték zsákokba, hogy a malomba vigyék. Csongrádon a 19. század végén jelent meg a cséplőgép. Kezdetben csupán kettő volt, így a gazdaságoknak csak kis hányadában csépeltek ezekkel. Az 1920-as évekig ún. huzatos gépek voltak. Ezeket követték a magánjáró gépek. 23 Csitári István 1969. 7.
