Csengeriné Szabó Éva (szerk.): A Makói József Attila Múzeum Évkönyve 2. (Makó, 2018)
Történelem–História - Jámbor Zoltán: Egy kortárs emlékei
JÁMBOR ZOLTÁN Egy kortárs emlékei Engem vagy harminc társammal átvittek a Markó utcába. Soha sem hittem volna, hogy annyira meg lehet örülni egy börtönnek. Az a halálos fenyegetettség, ami a Margit körúton a levegőben úszott, itt nem volt. A fordulat éve már egy éve elmúlt, és a hatalmi gépezet zúdította befelé az embereket, politikaiakat és köz- bűntényeseket vegyesen, és a sok ügyeskedő, feketéző, valutázó szélhámos miatt itt még tartott a civil életforma. A közbűntényesek - börtönszóval - önkosztosok voltak, nem a kincstári ételt ették, hozathattak maguknak, amit akartak. Én rettenetesen ki voltam éhezve négy hónap óta. Az a civil koszt, amit ott hirtelen adtak, az valami egészen más élethez való kötődésnek a reinkarnálását jelentette. A Markó utca átmeneti börtön volt, senki nem maradt ott sokáig. Innen a Pestvidéki Törvényszéki Fogházba vittek, ahol az V. emeleten azokat a politikai rabokat tárolták, akik az elsőfokú ítéletre vártak. Az épület a Fő és a Gyorskocsi utca sarkán állt, később hírhedt ávós központ lett belőle. Három hónapnyi várakozás után híres tanács elé kerültünk, a Jónás-tanács elé. Jónásról ismeretes volt, hogy rekordszámú halálos ítéletet gyártott. Ki is ugrott 1956-ban a bíróság ablakán. Mi nem kaptunk halálos ítéletet, azt még a Margit körúton leválasztott társaink között kiosztották. Általában hat-nyolc év kényszermunkát kaptunk, a zárka külső falán ott állt a kis táblán: szabadul 1956-ban.17 Ez már a Gyűjtőfogházban volt, ahová az elsőfokú ítélet után kerültünk. Itt sétált körbe fél órát minden áldott nap az ország vezető értelmiségének jó nagy része 1950 telén. A minisztériumokból és nagyüzemekből mindenféle koholt vádakkal letartóztatták őket, hogy ne zavarják azt az esztelenséget, amit az új berendezkedés kiépítése jelentett. Csupa intelligens, nagy műveltségű, széles látókörű ember jött itt össze, akiktől hihetetlen mennyiségű tudást lehetett összeszedni, amelynek egy részét még ma is őrzöm, mert ismeretként és az ismeretből fakadó ítéletként, nézetként beépült a tudatomba, és azóta sem változott meg. Mindazt, amit tőlük kaptam, igazolta az idő. Tavasszal megnőtt a forgalom a Gyűjtőben, egyre többen lettünk, mert teljesítményszemléletű volt az egész ország, hát azzá váltak a börtönök is. Húsvét körül fűzőláncra kötöttek bennünket, és leszállítottak a Csillag börtönbe, Szegedre. Érdekes élmény volt. Akkor már majdnem egy év eltelt azóta, hogy elvittek bennünket. Az állomástól gyalogmenetben vonultunk a széles kocsiúton a Csillag felé. A járókelők a járdán lehajtott fejjel mentek el mellettünk, nem néztek felénk. Pár százan haladtunk lassan az ólmos ég alatt csörögve a fűzőlánccal, és nagyokat szívtunk a friss, szabad levegőből. Nagyokat szívtunk, hisz évekre tartalékolni kellett. 4 A Legfelsőbb Bíróság másodfokú, jogerős ítélete (1950. november 21.) 17 Bp. Büntetőtörvényszék BXLI116711/1949. számú 1950. február 3. napján kelt I. fokú ítélete: Jámbor Zoltán 7 év kényszermunka. 251
